Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Lenullázták az Újpestet

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
győzelem
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2016. ápr. 26., 07:45

Két rangadót játszottak hétvégén a DPASE utánpótlás együttesei, melyek közül az U19-es és az U17-es gárda is biztos győzelmet aratott az Újpest vendégeként.

Nehéz feladat várt hétvégén a Dunaújváros PASE U19-es és U17-es együtteseire, melyek legnagyobb riválisuk, az Újpest ellen folytatták a bajnoki küzdelmeket. A dunaújvárosi fiatalok helyzetét nehezítette, hogy mindkét találkozót idegenben kellett lejátszaniuk, ám csapatunk ennek ellenére is szép sikerekkel örvendeztették meg az értük szurkolókat. Az U19-es együttes ugyanis Polácsek Patrik egy, valamint Nagy Dominik két góljával már az első félidőben három góllal meglépett az újpestiektől, s mivel a második felvonásban már egy találat sem született, így magabiztos, 3-0-s sikerrel erősítette meg első helyét a bajnoki tabellán.

Szintén kemény meccs várt U17-es csapatunkra, mely listavezetőként várta a harmadik újpestiek elleni rangadót, ám Lőrincz Emil tanítványai ezúttal sem okoztak csalódást az értük szurkolóknak. A DPASE fiataljai Hamar István találatával kerültek előnybe az első félidő derekán, majd a 66. percben Novák Zsombor is bevette a fővárosiak kapuját, így a mieink végül 2-0-s sikernek örülhettek, aminek köszönhetően továbbra is négypontos előnnyel vezetik korosztályos bajnokságot.

Eredmények, gólszerzők

U19: UTE – DPASE 0-3 (0-3)
Gólszerzők: Nagy D. 2, Polácsek 1.

U17: UTE – DPASE 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Hamar 1, Novák 1.

A rovat további hírei: Sport

Fontos DFC-siker a rangadón

Fontos DFC-siker a rangadón

2024. okt. 20.

Négy gólt szerezve szakították meg a listavezető Sárbogárd hibátlan sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgói a két gárda szombat délutáni bajnokiján.

Átgázolt a Budaörsön a Kohász

Átgázolt a Budaörsön a Kohász

2024. okt. 20.

Parádés támadójátékkal aratott kiütéses, tizennégy gólos sikert a Budaörs elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata szombaton este.

Biztos sikernek örülhettek

Biztos sikernek örülhettek

2024. okt. 19.

Remek mentalitással, nagyon fegyelmezetten játszva aratott háromgólos győzelmet a Mad Dogs elleni hazai bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

A kétgólos előny sem volt elég az Acélbikáknak

A kétgólos előny sem volt elég az Acélbikáknak

2024. okt. 19.

Hiába a vezetés és az első játékrészben nyújtott jó játék, a második harmadtól jobban, fegyelmezettebben játszó Újpest is elvitte a három pontot a jégcsarnokból.

A továbbjutás kapujában a DFVE

A továbbjutás kapujában a DFVE

2024. okt. 19.

Fél lábbal már a legjobb négy között van a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén négy góllal nyert Szentesen.

DSTV: győztest hirdettek az ÚDL-ben

DSTV: győztest hirdettek az ÚDL-ben

2024. okt. 18.

Véget ért a Dunaújvárosi Darts Club saját szervezésű sorozatának az egyéni viadalsora. Az idei ÚDL egyéni nyertese Tömöri Tibor lett, míg a dobogó második fokára Kiss Péter, a harmadikra pedig Füzesi Zsolt állhatott fel. Hangkép.

Hazai meccs előtt az Acélbikák

Hazai meccs előtt az Acélbikák

2024. okt. 18.

Idén már másodszor lép pályára az Újpest ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  2. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  3. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

  4. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  5. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő