Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Először rendeznek tanulmányi versenyt a Mórában

Oktatás
móra iskola
tanulmányi verseny
Dunaújváros
diákok

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. máj. 24., 13:24

Először ad otthont egy országos versenynek a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény.

A házigazda szerepét az Oktatási Hivatal felkérésére vállalta az iskola június 3-án és 4-én, ahol a 41. Országos Komplex Tanulmányi Versenyt rendezik majd a tanulásban akadályozott tanulók számára. Alpekné Major Valéria igazgató és Azari Beáta igazgatóhelyettes elmondták, ez egy nagy esemény az iskola életében, hiszen egy gyógypedagógiai intézmény életében ritka egy ilyen méretű tanulmányi verseny, de egyben rendkívül megtisztelő is a feladat. Az előkészületi munkák már egy éve elkezdődtek. Huszonöt négytagú csapat érkezik majd az ország különböző részeiből, hogy hat tantárgyban versenyezzenek egymással, úgy mint magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, informatika, életvitel és gyakorlati ismeretek és földrajz. Az itt eltöltött két nap alatt az vendégek élete nem csak a versenyzésről szól majd, a Pentele Természetjáró Egyesület jóvoltából egy városi kiránduláson is részt vehetnek, további programok mellett.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: népszerű volt a beiskolázási nap

DSTV: népszerű volt a beiskolázási nap

2022. jan. 19.

Sportbemutatókkal egybekötött beiskolázási napot tartottak a Vasvári Pál Általános Iskolában január 15-én. Az esemény kiváló alkalom volt a leendő tanulóknak és szüleiknek, hogy megismerkedhessenek az intézménnyel, és az általa kínált lehetőségekkel. Hangkép.

"Holnap ki fog tanítani?" – városunk az elsők között csatlakozott

"Holnap ki fog tanítani?" – városunk az elsők között csatlakozott

2021. dec. 10.

Sárospatak után a Dunaújvárosi Tankerület előtti tér adott otthont annak a mini demonstrációval egybekötött tájékoztatónak ma délután, amely révén a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kívánta felhívni a figyelmet a köznevelésben dolgozók helyzetére. Nagy a baj.

DSTV: elsősavató advent idején

DSTV: elsősavató advent idején

2021. dec. 01.

Ünnepi beszámolóval szolgált a BIROK Szabó Magda Tagintézményéből a DSTV stábja. A református iskola adventet ünnepelt, ennek keretében a negyedik osztályosok avatták az elsősöket az intézmény teljes jogú tagjaivá a napokban. Hangkép.
 

Barangolás értékes nyereményekért – országos versenyt hirdet a Pannon

Barangolás értékes nyereményekért – országos versenyt hirdet a Pannon

2021. nov. 27.

A Pannon Oktatási Központ Gimnázium online barangolásra invitál. Csapatok jelentkezését várják – a térségi megméretések után immár az ország bármely iskolájából! (X)

DSTV: szövetségi színtéren

DSTV: szövetségi színtéren

2021. nov. 20.

Sportdelegáció látogatott a Vasvári iskolába a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az idén fennállása 70 évfordulóját ünneplő intézményt a Sportiskolák Országos Szövetségének képviselői keresték fel. Hangkép.

Rudas: kincsvadászat – a pénz nyomában

Rudas: kincsvadászat – a pénz nyomában

2021. nov. 16.

Az elsők között tehették próbára tudásukat a Rudas középiskola diákjai a Pénziránytű Alapítvány által szervezett MoneyGo élménytúra során. Várt a vár, kalandra fel!

"… segítek, ahol és akinek csak tudok!"

"… segítek, ahol és akinek csak tudok!"

2021. nov. 09.

Rangos országos elismerést vehetett át a közelmúltban Budavári Sándorné Marianna: a szociális szférában is aktívan tevékenykedő dunaújvárosi óvodapedagógus a Pedagógusok Szakszervezetének Eötvös József Emlékérmét érdemelte ki. Életút és interjú a hajtás után.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. A Balaton partján sem borult a papírorma

  3. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  4. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  5. Fontos pontokra hajt a DFC

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő