Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Futsal: ezüstközelben a Dunaferr!

Sport
futsal
bajnkság
győzelem
Dunaferr DF Renalpin FC

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. máj. 27., 21:41

A mesterhármasig jutó Varga Csaba találatainak is köszönhetően győzte le Dunaferr a Berettyóújfalu együttesét, újabb nagy lépést téve az ezüstérem megszerzése felé.

A legutóbbi, Nyírgyulaj elleni hazai győzelmet követően Fehér Zsolt, a Dunaferr vezetőedzője azonnal óvatosságra intett mindenkit azzal kapcsolatban, hogy már elkönyvelje az ezüstérmet, hiszen a mester szerint a java még csak most következik, így az utolsó négy forduló sok mindenben dönthet. Az azonban a mostani, Berettyóújfalu elleni találkozó előtt biztos volt, hogy a gólkirályra, Hosszú Ádámra számíthat a csapat, míg a Dunaújváros egyik nagy kedvence, Nagy Attila ezúttal nem kapott szerepet. Mindkét együttes számára volt tétje az összecsapásnak, hiszen egy esetleges pontszerzéssel lerázhattuk volna az MVFC-t, míg ők győzelmükkel felzárkózhattak volna ránk.  A meccs számunkra a lehető legjobban indult, hiszen az első akcióból, a 16. másodpercben Varga Csaba révén, aki pontosan lőtte ki a felső sarkot, megszereztük a vezetést (0-1).

Ezzel sikerült megadni a találkozó alaphangját, hiszen azonnal taktikát kellett módosítania Turzó József alakulatának. Azonban a hazaiak hiába próbálták meg beszorítani a mieinket, ez számukra nem igazán sikerült. Kiegyenlített, kisebb helyzetekkel tarkított meccs alakult ki, melyen kontrák után előbb Varga, majd Hosszú és Horváth előtt adódott újabb gólszerzési lehetőség, míg a hazaiak kapufáig jutottak. Az egyenlítés érdekében időt kért a Berettyóújfalu, melytől annyit változott a játék képe, hogy óriási erővel kezdték támadni a mieink kapuját. A Dunaferr hősiesen védekezve állta Trencsényiék rohamait, melyekbe azért óhatatlanul becsúszott egy-két szabálytalanság is. A pontrúgásokból Rábl és Dávid veszélyeztették Reveland kapuját, míg a mieink a kontrákban bízva törtek ki a hazaiak szorításából. Az első félidő vége előtt öt perccel egy kis lélegzetvételnyi szünethez jutottunk Fehér Zsolt időkérése alatt, hogy aztán újult erővel vágjunk neki a szünet előtti hajrának. A maradék időben azonban Rábl gondoskodott arról, hogy ne sikerüljön megőrizni előnyünket, aki távolról eresztette el egy bődületes lövést (1-1).

Meg volt az esély az újabb gól megszerzésére, amikor szabadrúgást végezhetett el Schrancz Balázs, de a rúgás előtti pillanatban csúnyán aláfordult a lába, így hosszabb ápolásra szorult. Jókor jött a szünet, hiszen ki kellett hevernünk a hazaiak első félidei nyomását. A második húsz perc ott folytatódott, ahol az első lezárult. A hazaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést, akik azonnal beszorították kapujuk előterébe a mieinket, míg a Dunaferr továbbra is a kontráiban bízott. Arról, hogy ne zördüljön meg a hálónk Reveland gondoskodott, aki zseniális mozdulataival hárított minden kapura tartó labdát. Ez a macska egér játék a 29. percig tartott, hiszen ekkor egy megszerzett labdával előre lódult a Dunaferr, majd Varga révén ismét nálunk lett az előny (1-2). Ekkor újabb taktikai váltással Fehér Zsolt kapusa helyett mezőnyjátékost, nevezetesen Ivacs Gábort küldte a pályára. Ezzel a célja kettős volt, hiszen a vezetés birtokában jó lett volna, ha az újvárosi fiúk lábán táncolt volna többet a labda, mindemellett fontos volt, hogy nyomást gyakoroljunk az MVFC-re.

Képek: DO-archív

Ezt a hazaiak nehezen dolgozták fel, akik hátrányukat durvasággal párosították, míg a játékvezetők kezéből kicsúszni látszott a találkozó irányítása. Ennek kárát Fridrich Dávid látta, akit kegyetlenül elütöttek, mely után fiatal játékosunk hosszas ápolásra szorult. A kemény párharcoktól sem mentes ütközetben, melyben Horváthot érdekes körülmények között terítette le egy hazai játékos, öt a négy ellen támadott a Berettyóújfalu, amikor szép játék után Komáromi egyenlített (2-2). Sokáig nem örülhettek a döntetlennek, hiszen egy perc múlva megint Varga következett, aki újból bevette Tihanyi kapuját (2-3). Az egyenlítésért küzdő MVFC a hajrában ismét vészkapussal játszott, de ez most kevés volt a nagyszerűen játszó Dunaferr-rel szemben, akik megőrizték egygólos előnyüket. A mieink legközelebb május 31-én 18 órakor hazai környezetben lépnek pályára a bajnoki listavezető Győr ellen.

MVFC - Berettyóújfalu - Dunaferr Renalpin FC 2-3 (1-1)

MVFC: Tihanyi Csaba – Komáromi Péter 1, Szabó Péter, Rábl János 1, Dávid Richárd. Cserék: Klochko Dmytro, Harmati Tamás, Trencsényi János, Stanic Srdan, László Márk, Mezei Dávid, Vulovic David. Vezetőedző: Turzó József.

Dunaferr DF Renalpin FC: Reveland Zoltán – Hosszú Ádám, Klacsák Bence, Horváth Norbert, Varga Csaba 3. Cserék: Rigó László – Schrancz Balázs, Aradi Csaba, Ivacs Gábor, Fridrich Dávid, Gorjanácz Márió, Csányi Dávid István. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

A rovat további hírei: Sport

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

Budapest Félmaraton: 115 ország futói a rajtnál

2025. aug. 31.

Az eddigi legnépesebb külföldi mezőny indul a 40. Wizz Air Budapest Félmaratonon szeptember 7-én.

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

2025. aug. 30.

Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

2025. aug. 30.

A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.

DSTV: idén is focival ünnepeltek

DSTV: idén is focival ünnepeltek

2025. aug. 29.

Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

2025. aug. 29.

Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

2025. aug. 28.

Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő