Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Futsal: pályán az utánpótlás

Sport
futsal
Dunaferr DF Realpin FC
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

doszerk - 2016. máj. 20., 18:09

Négy együttes részvételével rendezik meg szombaton délelőtt fél kilenctől az I. Dunaújváros Utánpótlás Futsal Kupa elnevezésű viadalt az egyetemi sportcsarnokban.

Mivel a futsal csapatok utánpótlás bajnokságai már véget értek, így versenysorozat nélkül maradtak a Dunaferr DF Renalpin FC tehetséges és lelkes korosztályos együttesei is. Ezen a helyzeten próbál javítani a Dunaújvárosi Főiskola Diák Sportegyesület, mely szombaton délelőtt fél kilenctől a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában rendezi meg az I.  Dunaújváros Utánpótlás Futsal Kupa elnevezésű viadalt.
A nem titkoltan hagyományteremtő jelleggel sorra kerülő megméretést városunk önkormányzata, a Dunaújvárosi Egyetem és a Dunaferr DF Renalpin FC támogatja, s mint azt a szervezőktől megtudtuk, a sportág népszerűsítése mellett az a fő cél, hogy az utánpótlás korú játékosoknak lehetőséget biztosítsanak kedvenc sportáguk gyakorlására a bajnoki megméretésen kívül is.

Kép forrása: Dunaferr DF Renalpin FC

A szombati tornára az U20-as korosztály játékosait várják a rendezők, s mint az a hivatalos programból kiderült, idén az 1988 Déli Dupont FC, a Futsal Club Veszprém, a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub, s természetesen a Dunaferr DF Renalpin FC utánpótlás együttesei mérik majd össze erejüket az egyetemi sportcsarnokban. A viadal megtekintése természetesen ingyenes, s a szervezők sok szeretettel várnak minden érdeklődőt az izgalmas, jó meccseket ígérő megméretésre.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: folytatták a közös örömsportot

2026. feb. 18.

Komoly érdeklődés mellett, remek hangulatú edzéssel folytatódott a FitCity Dunaújváros programsorozat az Arany iskolában, ahol ezúttal Csapó Nóra mozgatta meg a sportolni vágyókat. A szervezők azzal a céllal hívták életre a programsorozatot, hogy bemutassák a városban működő sportolási lehetőségeket, s ezzel együtt közös mozgásra invitálják a városlakókat – eddig ez remekül sikerült. Hangkép.

A területi döntőért küzdöttek a tollaslabdázók

2026. feb. 18.

Komoly létszámmal rendezték meg a tollaslabdázók diákolimpiai sorozatának vármegyei döntőjét a Szent Pantaleimon iskolában.

Esztergomba látogat a Kohász

2026. feb. 18.

A tabella negyedik helyén álló Esztergom otthonában is csak a tisztes helytállás lehet a célja a DKKA női kézilabdázóinak a bajnokság hétközi fordulójában.

Hazai rajt a középszakaszban

2026. feb. 17.

A BVSC elleni hazai rangadóval vág neki a bajnoki középszakasz felsőházának a DFVE női vízilabda csapata szerdán este hét órától.

Biztos sikerekkel folytatták a szezont

2026. feb. 17.

Egy kisebb megingástól eltekintve magabiztosan hozta legutóbbi két mérkőzését a korosztályos bajnokságban a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

DSTV: a Szöglet lett a város kedvence

2026. feb. 17.

A 2024-es debütálást követően 2025-ben a városlakók kedvencévé vált a szórakozás kategóriában a Szöglet Sport Bár. Január végén ők is megkapták Horváth Tamástól a jól kiérdemelt elismerő oklevelet. Hangkép.

Megvan az év első bajnoki címe

2026. feb. 16.

Egy arany- és egy ezüstéremmel zárták a fővárosban megrendezett U13-as Országos Bajnokságot a DKSE ifjú birkózói.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő