Időközi választás 2016 - A PM választási vitát kezdeményez
Sajtótájékoztatót tartott a Párbeszéd Magyarországért, amelyen jelen volt a párt társelnöke, országgyűlési képviselője, Szabó Tímea.
Azt mondta, a közgyűlésben ülők többsége nem a dunaújvárosiak érdekeit képviselik, és több olyan emberre lenne szükség, akik a városlakók, az ittélők problémáit tartják fontosnak. Szerinte ilyen személy képviselőjelöltjük, Pappné Grabant Ilona, ezért ajánlja a választópolgárok figyelmébe. Szabó Tímea arról is beszélt, hogy az igazi harc akkor kezdődik, amikor pozícióba kerülnek, amikor is az emberek érdekeit kell képviselni. Ezután a párt alapjövedelem-programjáról beszélt.
Szabó Zsolt, a PM helyi vezetője a többi pártot bírálta, mondván, hogy a Fidesz és az MSZP egy asztalnál ült, a két baloldali párt összefogás helyett egymással vitázik, a Jobbiknak csak itthon „nagy a szája”, az EU-ban a Dunaferr ellen szavaz.
Pappné Grabant Ilona a PM képviselőjelöltje azt mondta, bármikor vállalna nyilvános vitát a többi képviselőjelölttel, ezért közös vitát kezdeményez.
A rovat további hírei: Közélet
Megújult a tanmedence
2023. szep. 26.
A nyár utolsó heteiben felújítás miatt zárva volt a Fabó Éva Sportuszoda tanmedencéje. Az elvégzett munkálatoknak köszönhetően most megújult a medence fűtési és vízkezelési rendszere. A beruházás 50 millió forintba került.
DSTV: az eltűnt cipőgyár nyomában
2023. szep. 26.
Nagyszerű közösségi eseményről tudósít a DSTV összeállatása. A stáb a helyi könnyűipar egyik fontos bástyájának számító Duna Cipőgyár egykori dolgozóinak találkozóján járt – és évtizedes emlékeket elevenített fel. Hangkép.
"... kizárólag a városra költjük a rendelkezésünkre álló forrásokat"
2023. szep. 25.
A háborús helyzet, az Európában éllovas infláció, a rezsiköltségek drasztikus növekedése és az ezekből fakadó pénzügyi nehézségek ellenére is szépül, fejlődik Dunaújváros. Interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel.
Nemcsak szépek, de még okosak is a padok
2023. szep. 25.
Már nemcsak a Technikum városrészben, hanem a Városháza téren is találkozhatnak a járókelők az okospadokkal, melyek nagyon hasznos találmányok, főleg a mai korban, amikor már szinte elengedhetetlen az okoseszközök vagy az internet használata a mindennapi életünkben.
Figyelünk rá, Dunaújvárosban nem történhet baj
2023. szep. 24.
Tavaly januárban tragikus módon elhunyt egy kisfiú Budapesten egy iskolai születésnapozást követően. Kiderült, hogy mogyoró volt az ünnepi tortában, ami nagyon súlyos allergiás reakciót váltott ki a szervezetében, és ami a halálát is okozta végül. Az egész országot megrázta a hír – az állami szerepvállalás azonban elmaradt.
Nyitottan az újdonságokra, figyelemmel a fejlődésre
2023. szep. 23.
Az URBACT projekt terveit összegző tájékoztatót tartott az Európai Mobilitási Hét dunaújvárosi programjai kapcsán Szabó Zsolt koordinációs és gazdasági alpolgármester a Városháza díszterme előtt még szerdán délután.
Telex: hálapénzt fogadott el a dunaújvárosi kórház két dolgozója, büntetőeljárást kezdtek ellenük
2023. szep. 23.
Büntetőeljárás folyik a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet egyik főorvosa és asszisztense ellen, akik hálapénzt fogadtak el, értesült a Telex.hu. Vizsgálat során buktak.