Nagyot lépett az aranyérem felé az UVSE

spigott - 2016. május 11. 20:51

Óriásit küzdött, de végül kétgólos, 8-6-os vereséget szenvedett az UVSE elleni bajnoki finálé második mérkőzésén a DUE-Maarsk Graphics csapata a Fabó Éva Sportuszodában ma este.

Háromgólos, 12-9-es vereséget szenvedett az UVSE elleni bajnoki finálé első, fővárosi mérkőzésén a DUE-Maarsk Graphics együttese, mely ma este fél nyolctól hazai környezetben igyekezett kiegyenlíteni a három nyert találkozóig tartó párharcot. A mieink helyzete egyáltalán nem volt egyszerű az idei bajnoki kiírásban eddig hibátlan vendégekkel szemben, ám Mihók Attila vezetőedző abban reménykedett, hogy feljavuló védekezéssel képesek lehetne meglepni a finálé esélyesének számító budapesti alakulatot.

A mérkőzés elején idegesen játszott mindkét csapat, amit egy kihagyott hazai ötméteres, valamint egy elpazarolt UVSE emberelőny is jelzett, ám a vendégek a második perc végén csak megszerezték a vezetést, méghozzá Tóth Ildikó jóvoltából. Erre ugyan Garda Krisztina emberelőnyből válaszolt, ám Csabai Dóra újra visszavette az előnyt a vendégeknek, majd hosszú ideig csak a kapusok brillíroztak, ám mindössze hat másodperccel a negyed vége előtt újra megvillant a vendégek válogatott centere, így az első nyolc perc után 3-1-es UVSE-vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

A második felvonásból mindössze másfél perc telt el, mikor Szilágyi Dorottya megfelezte a mieink hátrányát, ám elég volt egy pillanatra magára hagyni az első meccsen hét gólt szerző Keszthelyi Ritát, s pontos szabaddobása után újra kettővel állt jobban a látogató (2-4). A folytatásban két emberelőnyt is kihagytak a Mihók-tanítványok, akik a 14. percben, Keszthelyi újabb találata után kerültek még nehezebb helyzetbe, de a szünet előtt nem sokkal Szilágyi is duplázni tudott, így bőven ígért még izgalmakat a második félidő, ám ehhez támadásban kellett mindenképpen feljavulnia csapatunknak (3-5).

A harmadik negyedben továbbra is remekeltek a védelmek, így szűk hat percen át egyik oldalon sem rezdültek meg a hálók, pedig lehetőség azért akadt a játékosok előtt. A hosszú gólcsendet végül egy szép megúszást követően Menczinger Kata törte meg, de sokáig nem örülhettünk az egygólos hátránynak, mert Csabai emberelőnyös találatának köszönhetően az utolsó etap előtt továbbra is a vendégek álltak közelebb a sikerhez (4-6). Az utolsó negyed elején Garda Krisztina lőtt nagy gólt, majd Kisteleki lövését védte Kasó, így az egyenlítésért támadhatott együttesünk, mely továbbra is hatalmas lelkesedéssel vette fel a harcot a vendégekkel.

Sajnos két kihagyott hazai támadás után Szűcs Gabriella harcolt ki ötméterest, amit Keszuthelyi biztos kézzel értékesített is, s a mieink helyzetét tovább nehezítette, hogy Brávik Fruzsina mellett Garda Krisztina is kipontozódott, majd Szilágyi hagyott ki ajtó-ablak ziccert előnyből. Menczinger Kata bombája után ugyan még visszajött a remény, de Tóth Ildikó újabb fórból szerzett találata végleg eldöntötte a meccset, melyet 8-6-ra a vendégek nyertek, így 2-0-ra vezetnek a három nyert meccsig tartó párharcban.

DUE-Maarsk Graphics – UVSE 6-8 (1-3, 2-2, 1-1, 2-2)

DUE-Maarsk Graphics: Kasó, Szilágyi 2, Menczinger 2, Gurisatti, Garda 2, Vályi V., Somhegyi. Csere: Horváth, Ziegler, Brávik F., Vályi F. Vezetőedző: Mihók Attila.

UVSE: Gangl, Antal, Kisteleki, Szűcs, Keszthelyi 3, Tóth I. 3, Csabai D. 2. Csere: Kuna, Kövesdi, Takács V. Vezetőedző: Áts Bertalan.

DUE-Maarsk Graphics - UVSE

DUE-Maarsk Graphics - UVSE - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Sport

A sereghajtó ellen zárják az évet

A sereghajtó ellen zárják az évet

2024. dec. 16.

Idegenben, a Tihany otthonában lép pályára a Dunaújváros Futsal együttese az NB II Nyugati Csoportjának tizenegyedik fordulójában ma este háromnegyed nyolctól.

A világbajnok franciák legyőzésével Eb-bronzérmes a magyar válogatott

A világbajnok franciák legyőzésével Eb-bronzérmes a magyar válogatott

2024. dec. 15.

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

Hamarosan új borításon játszhatnak a röpisek

Hamarosan új borításon játszhatnak a röpisek

2024. dec. 15.

Pénteken megkezdték a felújítást, s januárra elkészül a Dózsa iskola tornatermének új, Gerflor-borítása.

DSTV: nemzetközi vizsga Dunaújvárosban

DSTV: nemzetközi vizsga Dunaújvárosban

2024. dec. 14.

Közel 50 kutyás-gazdis páros vett részt a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület első nemzetközi vizsgáján-versenyén. A párosok több különböző szakágban adtak számot a tudásukról cseh bírók közreműködésével. Hangkép.

Két játszmáig bírta a DKSE

Két játszmáig bírta a DKSE

2024. dec. 14.

Közel járt a szettgyőzelemhez a Kecskemét elleni találkozón a DKSE felnőtt röplabda csapata, ám a rutinosabb vendégek végül 3-0-s sikerrel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.

Sorsoltak a Magyar Kupában

Sorsoltak a Magyar Kupában

2024. dec. 13.

A DVTK Jegesmedvék, vagy a DEAC lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele a Magyar Kupa ötödik körében.

Jó tanulókat, jó sportolókat köszöntöttek

Jó tanulókat, jó sportolókat köszöntöttek

2024. dec. 13.

Huszonöt diák vehette át a "Jó tanuló – jó sportoló"” díjat a Megyei Diáksport Egyesület év végi gáláján Székesfehérváron.