Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szép bravúr a NEKA ellen

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság
György László

facebook megosztás

spigott - 2016. máj. 12., 18:05

Az NB I/B-s felnőtt bajnokságban Szentendrén is simán nyert a DKKA junior csapata, mely a korosztályos rájátszásban a bajnoki cím legnagyobb esélyese ellen ért el döntetlent.

Az NB I/B-s felnőtt bajnokság mellett az NB I-es korosztályos pontvadászatban is várt feladat a közelmúltban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia junior együttesére. György László tanítványai a másodosztály legutóbbi fordulójában Szentendrére látogattak, ahol kissé hektikus első félidőt követően rendezték soraikat, s nagyon sima, 37-24-es győzelmet arattak, amivel bebiztosították negyedik helyüket a felnőtt bajnokságban.
A juniorok mezőnyében még komolyabb feladat várt fiataljainkra, akik a listavezető, s a bajnoki cím várományosa, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ellen húztak szerelést. A Kohász kézilabdázói ezúttal is kitettek magukért, remek mérkőzést játszottak az éllovassal, s bár több alkalommal is vezettek négy-öt góllal, a véghajrában nekik kellett küzdeniük az egyenlítésért. Ez végül össze is jött az akadémistáknak, akik 29-29-es döntetlenre végeztek vetélytársukkal szemben, így minden bizonnyal a harmadik helyen fejezik majd be a rájátszás küzdelmeit.
A páros találkozók után elégedett volt csapata teljesítményével György László edző is, aki szerint fiataljaink rengeteget profitáltak a mögöttük hagyott mérkőzésekből.

Megérdemelt pacsi! Kép: DO-archív

"A Szentendre elleni meccs első félidejében komoly hullámvölgyek jellemezték a játékunkat, így "csak" három góllal vezettünk a szünethez érve, ám a térfélcsere után nagyon összeszedték magukat a lányok, a védekezés és a támadójáték is rendben volt, így végül simán, tizenhárom góllal tudtunk nyerni, ilyen arányban is megérdemelten. Ezzel bebiztosítottuk negyedik helyünket az NB I/B-s felnőtt bajnokságban, mindezt úgy, hogy először szerepeltünk ebben a mezőnyben, de megérte, mert játékosaink nagyon sokat profitáltak a felnőttek között lejátszott bajnoki mérkőzésekből. A NEKA elleni junior találkozó nagyobbik részében igen komoly tempót diktáltunk, szépen, jól játszottunk, s megérdemelten vezettünk többször is négy-öt góllal. Az várható volt, hogy ezt a tempót nem bírjuk majd a végégig, így ellenfelünk fokozatosan felzárkózott, majd a vezetést is átvette, de a hajrában helyén volt az eszünk és a szívünk, sikerült egyenlítenünk, s a 29-29-es végeredmény összességében megfelelt a játék képének. Ezen a mérkőzésen több remek egyéni teljesítménynek örülhettünk, de az összes pályára lépő játékosunk odatette magát, így igazi csapatként sikerült pontot rabolnunk a rendkívül erős NEKA együttesétől" – értékelte tanítványai teljesítményét junior csapatunk vezetőedzője.

A rovat további hírei: Sport

Klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek

Klasszisai szállították a győzelmet a címvédőnek

2025. nov. 20.

A végül hat gólig jutó Keszthelyi Rita vezérletével aratott 16-11-es győzelmet a Fradi gárdája a DFVE női vízilabdázói ellen a két csapat dunaújvárosi rangadóján szerdán este.

Előnyben a BJA

Előnyben a BJA

2025. nov. 19.

Hiába egyenlített 0-3-ról, végül háromgólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa kvalifikáció harmadik fordulójának odavágóján a DAB jégkorong csapata a BJA HC ellen.

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

2025. nov. 19.

Több hazai és nemzetközi versenyen megmérette magát idén a DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor, aki jó érzésekkel tekintett vissza a mögötte hagyott szezonra.

Hazai rangadó a Fradi ellen

Hazai rangadó a Fradi ellen

2025. nov. 19.

Az idei szezonban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki csatározásokat a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

2025. nov. 18.

A rangos elismerés odaítélésről a közgyűlés dönt, de javaslatot bárki tehet a "Dunaújváros Sportjáért díj" jelölésére, egészen december 20-ig. Felhívás!

Felemás forduló az Andersen Ligában

Felemás forduló az Andersen Ligában

2025. nov. 18.

A DAB-ASP hosszabbításban nyert, a DUE-Worm Angels viszont ötgólos vezetésről szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Biztos sikerek az utánpótlásnál

Biztos sikerek az utánpótlásnál

2025. nov. 17.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabdázói is fölényes győzelmet arattak a BVSC ellen a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  2. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. DSTV: jótékonyság a Restiben

  5. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő