Röplabda - Álomhelyezés, de mi lesz jövőre?

Szárszó Lajos - 2016. május 4. 16:32

A Dunaferr SE NB I-es röplabda csapata a tavalyi eredményéhez képest két helyet előre lépve az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot, mely jelentős fejlődést mutat. A kérdés viszoint adott, jövőre hogyan és kikkel tovább?

Kiválóan zárta az NB I-es férfi röplabda bajnokságot a Dunaferr együttese, akik a rájátszásban náluk sokkal rutinosabb, tapasztaltabb csapatokat győztek le. A 2015-2016-os kiírást Tomanóczy Tibor vezetőedzővel értékeltük.
- Nagyon szépen zártuk az évet, ezért büszke vagyok játékosaimra, a szüleikre, a stábra, támogatóinkra, a szakosztály vezetésére, a Dunaferr SE vezetőségére, akik nagyon sokat tettek azért, hogy idáig eljussunk. A tavalyi évhez képest összességében két helyet előre lépve az ötödik helyen zártunk, ami nagyon szép eredmény ahhoz képest, ahogyan indultunk.

- Kezdjük az elején, hiszen a bajnokság nem úgy indult, mint azt szerettétek volna.

- Nagy nehézségekkel kezdtük a bajnokságot, ráadásul a váratlan sérülések ebben a szezonban óriási gondot okoztak. Ilyen sérüléshullámmal és ennyi betegséggel eddigi pályafutásom során sehol nem találkoztam. Nehezen tudtam emiatt edzéseket tartani, és volt olyan időszak is, amikor mindent egészen az alapokról kellett kezdeni. Ez meglátszott az eredménytelenségben is, hiszen hat vereséggel indítottunk. Innen kellett felállni. Ebből a szempontból az ötödik hely szép eredmény, bár titkon abban reménykedtem, hogy be tudunk kerülni az első négybe, de be kellett látnom, hogy erre még nem vagyunk elég értettek. Abban azonban bízom, hogy az idén megszerzett tapasztalatokkal a hátunk mögött, és amennyiben együtt sikerül tartanunk a csapatot, akkor ez jövőre elérhetővé válik.

- Az NB I-ben olyan fiatalokat is be kellett vetned, akik életévük miatt, hiszen 16-17 évesekről beszélünk, más csapatokban nem kerülhettek volna az első osztályú keretbe. Ők hogyan teljesítettek?

- Az ő beillesztésük teljes mértékben beleillik a tudatos koncepciónkba, vagyis a fiatalabb, korosztályos válogatott fiataljaink megversenyeztetése a legmagasabb osztályban. Azok a szinte még gyerekek, akik ebbe a körbe, a Dunaferr csapatának legjobbjaihoz bekerülnek, megtiszteltetésnek kell vegyék mindezt, hiszen ők, más fiatalokhoz képest nagy lehetőséget kapnak ezzel. Biztosan tudtunk volna az országból hozzánk hívni helyettük másokat, de a vezetőség a mieinknek adta meg a bizalmat. Ezzel a felfogással egyben a magyar röplabdát és a korosztályos válogatottakat is segítettük. A fiatalok több alkalommal be is bizonyították, hogy rászolgáltak bizalmunkra. A jövő csapatát építettük fel, melyet remélem, együtt tudunk tartani még akár éveken keresztül azért, hogy akár a bajnoki címért küzdhessünk majd. Ehhez azonban számos döntésnek kell születnie a szülők és a fenntartók, valamint a támogatók részéről. Mi megadjuk a lehetőséget, hogy a nálunk sportolók az érettségi után az egyetemen folytassák tanulmányaikat, azzal viszont jelen pillanatban nem tudunk lépést tartani a nálunk jóval tehetősebb klubokkal szemben, hogy mindezt fizetésért tegyék meg. Így a fiatalnak és a szülőnek közösen azon is el kell gondolkodnia, hogy egy jelen idejű profi szerződést, ahol nem biztos, hogy játéklehetőséget kap, vagy a jövőbeli befektetést, vagyis a sportolás melletti tanulást választja. A legjobb természetesen az lenne, ha mindkettőt biztosítani tudnánk.

- Ezzel a válaszoddal a jövőképet is felvázoltad, de térjünk vissza a jelenbe, és tegyük mérlegre az egyéni teljesítményeket.

- Minden játékosom egytől-egyig dicséretet érdemel mind az edzésmunkájáért, mind a mérkőzésen nyújtott teljesítményéért. Közülük Gebhardt Áron teljesítménye volt a legkiemelkedőbb, aki végig egyenletes teljesítményt nyújtott. Kun Benedek és Gebhardt Norbert a szezon végére értek be igazán, Kholmann Norbertet a szezon közben érte a súlyos sérülése, de a végére nagyszerűen szedte össze magát. Stefanovics Krisztián látványosan fejlődött, aki stabil kezdő lett, Bohnicsek Szilveszter hozzáállása volt példamutató, míg Hatvany Zsolt csapatkapitányunk példaértékű, egyben alázatos munkát végzett, hiszen ő több műszakban dolgozik, és kizárólag akkor hiányzott, ha délutános volt. Kalmár Ákos játéka hullámzó volt, de szép szakaszokkal. Ő lehet többek között a jövő embere, hiszen minden testi adottsága adott ehhez. Szabó Péter mindig hozzá tudott tenni a játékhoz csakúgy, mint Csizmadia Tamás, Hartyányi Gergő és Guzmics Richárd. Móró Ákos 16 évesen több poszton volt bevethető, Kiss Marcell komoly betegsége után lépésről lépésre fejlődött, és vált eredményes játékossá. Szűcs Ákos, amikor kellett, be tudott szállni. Köszönet segítőmnek, Kövessy Balázsnak, aki az elemzésekben is sokat segített.

A vezetőedző elemzéséből kitűnik, annak ellenére, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük ebben az évben, reménykedik abban, hogy az átigazolási időszak végére egyben tudja tartani csapatát. Velük a nyár közepén újult erővel tudna nekivágni a jövő évi bajnokságnak, ahol akár a dobogó sem tűnik elérhetetlen álomnak. Közben azonban meg kell küzdeni azzal a mézesmadzaggal, melyet a tehetős klubok profi szerződés formájában ajánlani tudnak fiataljainak.

A rovat további hírei: Sport

Idei első erdélyi túráján a DAB

Idei első erdélyi túráján a DAB

2025. okt. 10.

A Csíkszereda otthonában folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

DSTV: elsősöket avattak a Vasváriban

2025. okt. 09.

A múlt héten zajlottak a „Vasvári hét programjai” az iskolában. Ekkor avatták igazi vasváris tanulóvá az intézmény legfiatalabbjait is – sok nebuló kezdte meg a tanulmányait városunk sportiskolájában. Hangkép.

Csak az U20-asok örülhettek sikernek

Csak az U20-asok örülhettek sikernek

2025. okt. 09.

A DKKA U18-as leány együttese sima vereséget szenvedett, az U20-asok azonban izgalmas véghajrában gyűjtötték be a pontokat az Alba KFC elleni korosztályos bajnokin.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. okt. 08.

A Dunaújvárosi Kohász jégkorongozóinak első csapata húsz gólt szerezve nyert, míg a második számú együttes sima vereséget szenvedett az OB IV/D-s pontvadászat szombati nyitányán.

DSTV: fiatal tehetségek a vízen

DSTV: fiatal tehetségek a vízen

2025. okt. 08.

Remekül szerepeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyet Racicében rendeztek meg a közelmúltban. Blényesi Rékát, Bebők Larát és Györkő Hubát kérdeztük a versenyről. Hangkép.

Fényes érmek a lengyel fővárosból

Fényes érmek a lengyel fővárosból

2025. okt. 08.

Két dobogós helyezéssel, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a birkózók Varsóban megrendezett masters világbajnokságát Motyovszki Mátyás.

Dupla siker az uszodában

Dupla siker az uszodában

2025. okt. 07.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.