Dunaújváros Hetilap

Időközi választás 2016 - DK: "Ha nem él a gyár, nem él a város"

doszerk - 2016. június 2. 9:24

Egy tisztességes ellenzékkel jobban működne a város. Ezt mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki képviselőjelöltjük, dr. Huszti Zsolt támogatásáért érkezett városunkba.

Gyurcsány Ferenc szerint az időközi választás jelentősége túlmutat Dunaújvároson, és lehetőség is, hogy a kormánnyal szemben a változásra szavazzanak az emberek. Úgy fogalmazott, lehet sok mindent ígérni, de ha nem él a gyár, nem él a város. Hiányolta, hogy erről nem beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a keddi sajtótájékoztatóján. Azt is mondta, hogy a kormány úgy döntött, megszavazzák, hogy Kína kapja meg a piaci státuszt, és az MSZP, a Jobbik is arra tette le voksát, hogy döntsék le a dömpingvámokat. Szerinte ez leginkább az európai acélpiaci termékeket sújtaná, és a vasműt.

Dr. Huszti Zsolt, a DK képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a párt Sokak Magyarországa című programja alapján egy helyi vitairatot hoztak létre. Szerinte a miniszterelnök által bejelentett program nem szólt munkahelyteremtésről, bizonyos dolgok egy korábbi koncepcióban is benne vannak. Mint mondta, közintézményeket, iskolákat kellene felújítani, az ő programjuk három pillére pedig az ipari munkahelyek kérdése, felkészülés arra a szerepre, hogy Budapest elővárosa leszünk, és hogy a városlakók érezzék, valóban hasznos fejlesztéseket készülnek.

A rovat további hírei: Közélet

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

2024. már. 29.

A közelmúltban bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.