Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jól kezdődött a világbajnokság!

Sport
röplabda
Dunaújváros
Hild iskola
világbajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. jún. 27., 16:44

Belgrád felé vették az irányt a Hild iskola röplabdázói, akik a középiskolások világbajnokságán képviselik városunkat, országunkat.

A Dunaferr SE röplabda csapatára épülő Hild együttese tavaly Portugáliában szerepelt a középiskolák számára kiírt világbajnokságon, ahol számos, röplabdában országunknál előrébb tartó nemzetet, így például Brazíliát is megelőzve a kilencedik helyen zárt. Röplabdázóink az idei évben azzal, hogy megnyerték a korosztályos diákolimpiát, ismét kvalifikálták magukat az eseményre. Mint azt Szűcs Ákos, a Hild csapatának edzője elmondta, a gárda szombaton reggel kelt útra, majd másnap már pályára is lépett az igen erős mezőnyben.

"Tizenkét játékossal, valamint a kísérő szülőkel, fizikoterapeutával, két edzővel, egy játékvezetővel indultunk Belgrádba. A csapat összeállításának kritériumai közé tartozik, hogy a fiúknak egy azonos iskolába kell járniuk, melyet igazolniuk is kell, valamint mindenkinek 1998 után születettnek kell lennie. A világbajnokságra nagyszerű mezőny állt össze, akik között több mint húsz olyan nemzet van, akik akadémiai rendszerben oktatják a röplabdát, de olyanok is indulnak a 32 csapatos mezőnyben, akik a középszinthez tartoznak" - fogalmazott a fiatal szakember.

Mint az Szűcs Ákos a tervekről elmondta, szeretnék felülmúlni a Portugáliában elért eredményt, de olyan nehéz ellenfelek várnak rájuk, mint a házigazda Szerbia, vagy Kína, Tajpej, Németország, Lengyelország, Szlovákia, Franciaország. A terv az, hogy a legjobb nyolc közé kerüljenek, az álom viszont a legjobb négy közé jutás. Engyel László, a Dunaferr egykori kitűnő játékosa, aki most a dunaújvárosi fiúk csapatvezetői szerepkörét látja el közölte, hogy a belgrádi vb-n résztevő országokat négyes csoportokba osztották.

Képek forrása: fecebook

A mieink a világbajnok Tajpej, valamint Hollandia és Horvátország legjobbjaival kerültek össze. Az első, vasárnapi játéknapon a Dunaferr SE csapatára épülő fiatalok simán, 2-0-ra verték a hollandok akadémistáit, ezzel megalapozva a hétfői játéknapot. Ma Szabó Péterék kétszer léptek pályára. Elsőként a címvédőkkel játszottak, akiktől nagyon szoros csatában szenvedtek vereséget (2-0), majd ezt követően nagyszerű játékkal lemosták a pályáról a horvátokat (2-0). Az öröm természetesen nagy a mieinknél, hiszen ezzel a teljesítménnyel csoportmásodikként továbbjutottak a legjobb tizenhat közé. Ahhoz, hogy sikerüljön az alapvető cél elérése, vagyis a nyolc közé kerülés, a Hildeseknek holnap a spanyolokat kell legyőzniük.

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozták a kötelezőt

2026. feb. 26.

Magabiztos, hétgólos győzelmet aratott a III. Kerületi TVE otthonában a DFVE női vízilabda csapat a bajnoki középszakasz felsőházában szerdán este.

Az első lépés a válogatott felé

2026. feb. 25.

Pupp Viktória minden mérkőzését megnyerve végzett az első helyen, míg Garbacz Bence az ötödik helyen fejezte be az U20-as korosztályú birkózók első válogató versenyét.

Újabb bajnoki előtt a DFVE

2026. feb. 25.

Pár nappal a Görögországban aratott szép siker után már a bajnokságban vár újabb mérkőzés a DFVE női vízilabda csapatára, amely a III. Kerületi TVE ellen ugrik medencébe ma este fél héttől.

A Farsang Kupáért fociztak

2026. feb. 24.

Nyolc együttes részvételével rendezte meg a XV. Farsang Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó viadalt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség február 22-én.

DSTV: vízilabdázók köszöntése

2026. feb. 24.

Ünnepélyes pillanatok vezették fel a DFVE és a BVSC-Manna ABC női vízilabda csapatainak bajnoki összecsapását. A mérkőzés előtt köszöntötték ugyanis azokat a játékosokat, akik ott voltak a közelmúltban véget ért portugáliai Európa-bajnokságon, ahol a magyar válogatott ezüstérmet szerzett. Hangkép.

Történelmi siker a diákolimpián

2026. feb. 24.

Parádés eredménnyel zárták a grundbirkózó diákolimpia országos fináléját a lepsényi Fekete István Általános Iskola ifjú növendékei a mögöttünk hagyott hétvégén.

Fontos győzelmeket arattak

2026. feb. 23.

A Győr ellen simán nyert, a Szegedet óriási csatában győzte le a DSE Röplabda Akadémia U17-es leány együttese a korosztályos bajnokság hétvégi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő