Mozgás, egészség, siker és infrastruktúra

Szárszó Lajos - 2016. június 27. 10:44

Az önkormányzat kiemelten támogatja a helyi sportéletet. Kezdve az egyesület terembérleti díjának finanszírozásától a sportlétesítmények fejlesztéséig, de emellett fontosnak tartja azt is, hogy egymásra találjanak a városvezetők és azok a vállalkozások, akik ugyanúgy fontosnak tartják a sport támogatását.

Az önkormányzat kiemelten támogatja a helyi sportéletet. Kezdve az egyesület terembérleti díjának finanszírozásától, az olimpikonok támogatásán át, a sportlétesítmények fejlesztéséig. Hingyi Lászlóval, a Gazdasági bizottság, valamint az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnökével arról beszélgettünk, milyen irányban lehet továbbtervezni a helyi sportegyesületek, sportolók támogatását, milyen hosszútávú elképzelések valósíthatók meg a vállalkozók bevonásával.

- Dunaújváros sportolói az utóbbi időszakban megmutatták, hogy hogyan lehet felkapaszkodni ismét az ország legjelentősebb sportvárosai közé. Gondoljunk először is a női kézilabdázóinkra, akik elhódították az EHF kupát. Ahhoz azonban, hogy ezt a sikert igazából megértsük, ismerni és tisztelni kell a múltunkat. Nagy öröm, hogy személyesen ott lehetettem a Bajnokok Ligája győzelemnél, mely élmény egy életre szól. Ez a legújabb siker a régebbi érzéseket idézte fel bennem, és bizonyára a kézlabdát szerető barátaimban is. De felidézhetjük a számos bajnoki és kupasikert, melyet vízilabdázóink, labdarúgóink, jégkorongozóink, röplabdázóink, és az egyéni sportolóink, így tornászaink, birkózóink és kajakosaink értek el. Büszkék vagyunk olimpikonjainkra, akik elismerést szereztek Dunaújvárosnak. A sportbizottság feladatának tartom, hogy ápolja ezeket a hagyományokat, és segítsen abban, hogy a jelenlegi fiatalok elérhessék, vagy akár át is léphessék ezt a szintet. Ehhez az önkormányzat a gazdasági lehetőségeihez mérten a lehető legnagyobb támogatást nyújtja. Igaz ez az amatőr és a profi sportra egyaránt.

- Akár a profit, akár az amatőr sportban, akár a felnőtt, akár az utánpótlás tekintetében, az önkormányzat támogatása mellett szükség van vállalkozói szponzorokra is, az ő szerepvállalásukra is.

- A sportegyesületek, sportágak fenntartása anyagi szempontból nehéz feladat. Az elkövetkezendő időszakban az egyik legfontosabb célnak tartom azt, hogy egymásra találjanak a városvezetők és azok a vállalkozások, akik ugyanúgy fontosnak tartják a sport támogatását. Ha a gazdasági szférában tevékenykedő cégek dolgozói a napi munka után szeretnének mozogni, sportolni, ahhoz kulturált sportolási lehetőséget, infrastruktúrát kell felépíteni, biztosítani. A cégeknek is alapvető érdekük, hogy dolgozóik másnap felfrissülve, egészségesen vegyék fel a munkát. Az infrastruktúra fejlesztésének gondolatmenetet támasztja alá labdarúgó válogatottunk Európa bajnoki szereplése, akik nálunk a létesítmény fejlesztésben lényegesen előrébb tartó nemzeteket előznek meg. Fontos tehát az infrastruktúra további kiépítése országos és városi szinten egyaránt, melyhez kormányunk támogatást nyújt. Például a TAO-támogatás az utánpótlás nevelés egyik alappillére. A felnőttek a sport, a mozgás iránti elköteleződésükkel, lelkesedésükkel példát mutatnak a gyermekeiknek. Ha a gyermekek is elkezdik a rendszeres testmozgást, azzal nő a sportágak utánpótlásbázisa, és kikerülhetnek a későbbi bajnokok, olimpikonok. Azt azonban ne várjuk, hogy a gyermekek egyik évről a másikra nemzetközi szintet érnek el, hiszen ahhoz, hogy valaki elérje sportolói teljesítményének csúcsát, hosszú éveknek kell eltelnie. Ráadásul több ezer gyermekből csupán egy lesz világhírű. De nekünk arra az egyre is oda kell figyelnünk!

- Mit tapasztal, hogyan viszonyulnak a cégek a sporttámogatások kérdéséhez?

- Munkám során naponta több cégvezetővel találkozom, akik közül többen kérdezik, hogyan tudnának segíteni. Ez örömmel tölt el, úgy érzem, egyre többen ismerik fel annak jelentőségét, amely az egészséges életmód, az egészséges munkavállaló, az erős gazdaság gondolatmenetet erősíti. Közülük vannak, akik anyagilag, de olyanok is, akik szurkolásukkal, a belépőjegyük megvásárlásával támogatják sportolóinkat. Ez utóbbi is nagyon fontos. Ezzel láthatóan megnő a mérkőzésekre kilátogató szurkolók száma, melyet a kézilabda és a futsal esetében is tapasztalhattunk. Mi a fejlődés oldalán állunk. Bízom abban, hogy mindenki felismeri azt, hogy a sportnak milyen óriási marketing szerepe van a cégük jó hírnevének továbbvitelében. Külföldi útjaim során számos esetben tapasztaltam, hogy amikor megtudták azt, hogy magyar vagyok, azonnal sportolóink, így Puskást, vagy a Dunaferr esetében kézilabdázóinkat említették. Az biztos, hogy mindenki előtt, aki támogatni szeretné Dunaújváros sportéletét, nyitva van az ajtónk!

Képek: DO-archív

- A csónakház, a tornacsarnok, a stadion beruházásai után, az elkövetkezendő időszakban milyen sportlétesítmények épülhetnek vagy újulhatnak meg?

- Számunkra az amatőr és profi sport fejlesztése egyaránt kiemelten fontos terület. Az amatőr sportban résztvevők számára még több pályát kell kialakítani (amelybe beletartozik a radari terület fejlesztése, amit elfogadott a közgyűlés), és akik a létesítményeket bérbe tudják venni, támogatni kell. Így történt ez az idén is, amikor működési támogatásra lehetett pályázni. A profi sportolók és szurkolóik számára új létesítményekre van szükség. Ezért került bele a Modern Város Programba a régi birkózó csarnok teljes felújítása, valamint az új, 1800 férőhelyes kézilabda csarnok építése.

Ez utóbbi lesz várhatóan a következő év legnagyobb, leglátványosabb dunaújvárosi sportberuházása, melynek közel kétmilliárd forintos költségvetését az állam be is tervezte a jövő évi büdzsébe.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: fiatalok sikerei

DSTV: fiatalok sikerei

2025. máj. 09.

Remekül szerepelt a közelmúlt nemzetközi versenyein a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal dunaújvárosi tehetség az ibizai világkupán is letette a névjegyét a felnőttek között, majd a ciprusi Európa-kupán már a dobogóra is felállhatott, miután a harmadik helyen végzett a felnőttek 10 kilométeres mezőnyében. Hangkép.

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

2025. máj. 09.

A bronzéremre hajtó DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese szombaton este hat órától.

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

2025. máj. 08.

A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

2025. máj. 08.

A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.

Remek hangulatú versenyre készülnek

Remek hangulatú versenyre készülnek

2025. máj. 07.

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.

DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál

DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál

2025. máj. 07.

Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.

Pofonokból ezúttal sem lesz hiány

Pofonokból ezúttal sem lesz hiány

2025. máj. 07.

Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.