Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 29. Tamás, Tamara
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Dunaújvárosi éremeső az uszodában

Sport
Dunaújváros
Dunaferr SE
úszás
utánpótlás
verseny

facebook megosztás

spigott - 2016. júl. 18., 12:04

Harminckét alkalommal állhattak dobogóra a Fabó Éva Sportuszodában megrendezett Közép-dunántúli régiós versenyen a Dunaferr SE tehetséges úszói.

Dunaújvárosban rendezték meg szombaton az úszók Közép-dunántúli régiós versenyét. A Fabó Éva Sportuszodában megtartott viadalon igen népes mezőny gyűlt össze, hiszen több mint háromszáz fiatal versenyző küzdhetett meg egymással a minél szebb eredményekért. A rangos megméretésen természetesen jelen voltak a házigazda Dunaferr SE tehetségei is, akik alaposan kitettek magukért, hiszen tíz aranyérem mellett tizennégy ezüstöt és nyolc bronzot szereztek. Egyesületünk ezzel nem csak az éremtáblázaton végzett az élen, hanem óriási fölénnyel nyerte meg a pontversenyt az Érdi Úszó Sport Kft., valamint a Pécsi Sport csapatai előtt.

A Dunaferr SE dobogós helyezései

4x50 m fiú gyorsváltó 2003-2004 - 1. Dunaferr SE 1:59,32 (Farkas – Hegedűs – Kállai – Dort)

4x50 fiú gyorsváltó 2005-2006 - 1. Dunaferr SE A 2:13,40 (Horváth – Kovács-Seres – Tücsök – Simon), 1. Dunaferr SE B 2:21,63 (Csehák – Daru – Grosch – Eszenyi)

4x50 m leány gyorsváltó 2003-2004 – 2. Dunaferr SE 2:06,03 (Körmendi – Szabó – Böde – Bilinszki)

4x50 m leány gyorsváltó 2005-2006 - 1. Dunaferr SE A 2:18,18 (Hromek – Horváth – Szöllősi – Kenyér), 3. Dunaferr SE B 2:30,72 (Kanyó – Mester – Zsigmond – Bálint)

50 m fiú pillangó: 2. Dort Máté 0:33,37 (2003), 2. Kállai Botond 0:33,40 (2004), 3. Kovács-Seres Hunor 0:36,25 (2006)

50 m leány pillangó: 3. Bilinszki Nikolett 0:35,24 (2004), 2. Hromek Dóra 0:37,43 (2005)
 
100 m fiú hát: 1. Dort Máté 1:16,16 (2003), 2. Tücsök Bence 1:20,33 (2005), 2. Kovács-Seres Hunor 1:24,30 (2006)

100m leány hát: 3. Körmendi Gréta 1:17,73 (2004)

50 m fiú mell: 3. Bósa Andor 0:39,47 (2004), 3. Horváth István 0:44,16 (2005), 1. Kovács-Seres Hunor 0:41,08 (2006)

50 m leány mell: 1. Hromek Dóra 0:42,16 (2005), 1. Horváth Hanna 0:43,42 (2006), 2. Szabó Bernadett 0:50,43 (2008)

100 m fiú gyors: 3. Horváth István 1:09,24 (2005), 2. Kovács-Seres Hunor 1:11,44 (2006)

100m leány gyors: 2. Bilinszki Nikolett 1:06,44 (2004), 1.Hromek Dóra 1:10,47 (2005), 2. Kenyér Lilla 1:16,24 (2008), 3. Tücsök Nóra 1:49,08 (2009)

200 m fiú vegyes: 1. Dort Máté 2:36,27, 2. Farkas Botond 2:39,93 (2003), 2.Kállai Botond 2:40,24 (2004), 2. Kovács- Seres Hunor 2:54,38 (2006)

200 m vegyes lány: 1. Körmendi Gréta 2:43,85 (2004).

2. Galéria
úszás
Dunaferr SE
Dunaújváros
utánpótlás

facebook megosztás

A dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában rendezték meg szombaton az úszók Közép-dunántúli régiójának versenyét, melyen több mint háromszáz fiatal sportoló küzdött meg egymással a minél szebb eredményekért.

Sándor Judit
Régiós úszóverseny a Fabó Éva Sportuszodában - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. júl. 17.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: parádés szezonzáró

DSTV: parádés szezonzáró

2025. jún. 26.

Remek időszakot tudhat maga mögött a Spartan Cheerleading SE egyesülete. A sportolók bajnoki éremmel is gazdagodtak, a mozgalmas hetekről és a parádés szezonzáróról Árgyelán Dominika számolt be. Hangkép.

Pozitív az összkép, de nem szabad hátradőlni

Pozitív az összkép, de nem szabad hátradőlni

2025. jún. 26.

Összességében elégedetten értékelték a magyar csapat teljesítményét a racicei Eb után a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányai.

DSTV: eredményes időszakot zártak le a tornászok

DSTV: eredményes időszakot zártak le a tornászok

2025. jún. 25.

Elégedetten tekintett vissza a mögöttük hagyott időszakra a DKSE torna szakosztályának vezetőedzője, Trenka János - a múlt heti edzésre ellátogató Barta Endre alpolgármester és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő pedig a szakosztálynál végzett munkát dicsérte. Hangkép.

Orosz csatár az Acélbikáknál

Orosz csatár az Acélbikáknál

2025. jún. 25.

A fehérorosz Mogiljev együttesének második legponterősebb játékosa is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinál folytatja pályafutását.

Kész a DKKA felkészülési menetrendje is

Kész a DKKA felkészülési menetrendje is

2025. jún. 24.

Igen sűrű augusztusa lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnokság szeptemberi rajtja előtt.

Elkészült a DFC nyári programja

Elkészült a DFC nyári programja

2025. jún. 24.

Összesen öt felkészülési mérkőzést játszik a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat rajtja előtt.

Idén is taroltak a rudasosok

Idén is taroltak a rudasosok

2025. jún. 23.

Alaposan kitettek magukért a Rudas iskola diákjai a tanév hajrájában, s összesen negyven dobogós helyezéssel zárták a 2024/2025-ös idény országos diákolimpiai versenyeit.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő