Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Némedi Konrád a vb-döntőben

Sport
kenu
világbajnokság
Dunaferr SE
Dunaújváros
Némedi Konrád

facebook megosztás

spigott - 2016. júl. 30., 18:06

Az eleje kicsit döcögött, ám remekül hajrázott, s elődöntős futamát is megnyerve jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe Némedi Konrád.

Az előfutamban elért remek eredménye után ma már az elődöntőben volt érdekelt Némedi Konrád a minszki ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon. A Dunaferr SE tizennyolc éves versenyzője a második futamban állt rajthoz, s a szabályok szerint az első három hely valamelyikét kellett megszereznie ahhoz, hogy bejusson a vasárnapi fináléba. Erre minden esélye meg is volt a fiatal dunaújvárosi tehetségnek, hiszen tegnap az előfutamok legjobb idejét teljesítette.
Konrád azonban nem a legjobban rajtolt, az első száz méteren a harmadik-negyedik helyen állt, ám a táv második felében előbb megelőzte litván ellenfelét, majd az utolsó métereken a cseh Petr Fuksát is maga mögött hagyta, így elődöntőjének első helyéről jutott be a holnap délelőtti fináléba, s mint azt a verseny előtt elmondta, itt már az éremszerzés lesz a célja.

Kép: mkksz.hu

A rovat további hírei: Sport

Újra egy jó ügyért futnak

Újra egy jó ügyért futnak

2024. máj. 08.

Idén a Móra iskolának segíthetnek azok, akik részt vesznek a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportjának május 18-i rendezvényén.

Visszahozná a bronzcsatát Dunaújvárosba a DFVE

Visszahozná a bronzcsatát Dunaújvárosba a DFVE

2024. máj. 08.

Nyernie kell a DFVE női vízilabda csapatának Egerben ahhoz, hogy maradjon esélye a bajnokság bronzérmének megszerzésére.

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

Magyar bajnok a DFVE gyermek csapata

2024. máj. 07.

Remek teljesítményt nyújtva szerezett aranyérmet a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság győri fináléjában.

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

Hajrávereséggel zártak a futsalosok

2024. máj. 07.

Az utolsó percben kapott góllal bukta el az alsóház első helyét a Dunaújváros Futsal csapata a Mad Dogs elleni szezonzárón hétfőn este.

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

Egy ponton múlt az akadémisták döntőbe jutása

2024. máj. 06.

Hiába hajrázott remekül, s aratott két szép győzelmet, lemaradt a korosztályos bajnokság országos döntőjéről a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese.

Szezonzáró előtt a futsalosok

Szezonzáró előtt a futsalosok

2024. máj. 06.

A Mad Dogs elleni biatorbágyi találkozóval zárja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese ma este nyolc órától.

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

Élni tudott emberelőnyével a Kaposvár

2024. máj. 06.

Korai kiállítás után egy balszerencsés öngól okozta a Dunaújváros FC labdarúgóinak vesztét a tabellán ötödik Kaposvár vendégeként.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  2. DSTV: matchboxok a templomban

  3. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  4. Játékost cseréltek az Acélbikák

  5. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő