Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Páratlan élmény volt a repülőnap

Közélet
repülőnap
Dunaújváros
Kisapostag
Baracs
Dunaföldvár

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. júl. 09., 19:38

Az idén negyedik alakalommal rendezték meg a Baracs-Kisapostag repülőtéren a repülőnapot, melyen biztosan tudtak választani a programok közül a kilátogatók, hiszen amíg a levegőben tartottak a bemutatók, addig a földön akár a katonaélet szépségeivel is meg lehetett ismerkedni.

A IV. Baracs-Kisapostag Repülőnap az idén is remek kikapcsolódást hozott a családok, a sportrepülés szerelmesei, és a repüléssel ismerkedők számára. Bár a délelőtt a felhőknek köszönhetően kissé szomorkásan indult, a kilátogatóknak azonnal megizzadt a tenyerük Vári Gyula JAK-52-es repülő bemutatója után, aki földre érkezését követően azonnal úgy nyilatkozott, hogy annyira megszerette ezt a repülőnapot, hogy biztosan itt lesz jövőre is.

Ettől kezdve szinte izzott a légtért, hiszen öt géppel zajlott a sétarepülés, miközben a színpadon néptánc műsorokkal szórakoztatták a közönséget. Az egyik legnagyobb sikert a drone, vagyis a pilóta nélküli repülők bemutatója hozta meg, hiszen a gépekre szerelt kamera képét élőben óriás kivetítő segítségével nézhették a kilátogatók. A látvány az L-29-es Delfin vadászgép megérkezésekor tovább fokozódott, amely pár kör és forduló megtétele után Szakács Gábor pilóta jóvoltából a füves kifutón a nézők előtt landolt. Az ámulatnak azonban ezzel sem volt vége, hiszen pontban 14 órakor szelte át a reptér légterét Veres Zoltán műrepülő világbajnok, aki ismét fantasztikus programot mutatott be. Több alkalommal is olyan alacsonyan repült el a nézők előtt, hogy szárnyával szinte a füvet nyírta. Műsorából az idén sem maradt ki a hölgyek számára oly kedves látvány, vagyis a gépből kibocsátott füsttel megrajzolt szív, melyet egy nyíllal, vagyis saját repülőgépével lőtt át.

Zoltánra azonban még egy megmérettetés várt, hiszen gyorsasági versenyen kellett megküzdenie egy Mitsubishi rally autóval, melyet Molnár István vezetett. A műsor kavalkád vége felé a különböző típusú ultrakönnyű repülőgépek, majd a helikopter igazi légi balettet mutattak be, búcsúzóul pedig elhagyta a légteret az L-29 Delfin, aki ezzel lezárta az idei, nagyon sikeres repülőnapot. Mint azt a szervezők és Veres Zoltán kijelentette, már most biztosak abban, hogy 2017-ben is lesz repülőnap a Baracs-Kisapostag repülőtéren.

2. Galéria
repülőnap
repülők
Kisapostag
Dunaújváros

facebook megosztás

Az idén negyedik alakalommal rendezték meg a Baracs-Kisapostag repülőtéren a repülőnapot, ahol a színes programok között több parádés bemutatót is láthattunk. A programok közül biztosan tudtak választani a kilátogatók, hiszen amíg a levegőben tartottak a bemutatók, addig a földön akár a katonaélet szépségeivel, vagy különböző harcászati eszközökkel is meg lehetett ismerkedni.

Sándor Judit
Földön és levegőben - Repülőnap 2016, Kisapostag - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. júl. 09.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: 30 családot segített a karitász

DSTV: 30 családot segített a karitász

2023. szep. 12.

Tanévkezdési adománygyűjtési akciót szervezett a Katolikus Karitász, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezéshez a helyi szervezet is csatlakozott, az adományokat a Krisztus főtemplomban adták át a közelmúltban.
 
Csak egy pad, meg ami mögötte van

Csak egy pad, meg ami mögötte van

2023. szep. 11.

Szépségdíjas történet a közösség és az összefogás erejéről, egyenesen a Római városrészből. Gerendás Antal emléke él.

Fontos fejlesztések, komoly tervek a Békében

2023. szep. 10.

Az elmúlt évek során több helyen is megújult egy-egy járdaszakasz a Béke városrészben – erről, de tervezett parkolóépítésről és az újra közlekedő 13-as buszról is beszélt Tóth Kálmán, a 9. választókerület önkormányzati képviselője.
 
A használt olaj a lefolyó helyett a gyűjtőpontokra kerüljön!

2023. szep. 09.

Városunkban még 2020-ban kezdődött a használt sütőolaj-gyűjtő program, jelenleg 17 helyszínen lehet leadni a használt étolajat. A kezdeményezés jól vizsgázik – egyre többen csatlakoznak a szervezett gyűjtéshez. Tegyen így, aki teheti!

A Dunasoron is dolgoznak a távhő csöveinek cseréjén a szakemberek

2023. szep. 08.

Hosszú évekig elmaradt a távhőrendszer karbantartása, ami előbb-utóbb meg is bosszulja magát, nem ritkák a meghibásodások, csőtörések. 

Gyűjtést kezdenek a tragikus sorsú fiatalasszony családja megsegítésére

2023. szep. 07.

Nem tisztünk, és pláne nem feladatunk igazságot tenni, de kötelességünk segíteni – a hozzátartozók felhívása következik Kabai Anna tragikus halála után, a család megsegítése céljából.

Eljött az idő! Civil véradás lesz a vérellátóban

2023. szep. 03.

A sportolók nagyon nagyot mentek a közelmúltban, most a városi civil szféra képviselőinek szervez tematikus alkalmat a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Együtt segíthetnek kedden!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  2. Idegenben szerepel a DKKA

  3. DSTV: ismerkedős napok

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. Bravúr kell a továbbjutáshoz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő