Pintér Tamás országgyűlési képviselő lesz
Immár hivatalosan is bejelentették: Pintér Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezetének elnöke országgyűlési képviselő lesz.
A helyi jobbikos képviselő az Országgyűlésből távozó Novák Előd parlamenti mandátumát fogja átvenni.
Pintér Tamás azt mondta, komoly megtiszteltetés számára, hogy a Jobbik elnökségének teljes egyetértésével Vona Gábor, a párt elnöke őt kérte fel az országgyűlési képviselői munkára. Hozzátette, nagyon sok feladatot és kihívást jelent majd, elsősorban a korrupció megfékezésére irányuló munkát szeretné továbbfolytatni. Szívügyének tekinti az oktatást, azon belül is a szakképzést. Mint mondta, foglalkoztatási és munkaügyi szakpolitikával is foglalkozik majd, valamint Dunaújváros és környékének érdekeit szeretné képviselni. Úgy fogalmazott, munkájával összességében a Jobbik nemzeti néppárti törekvéseit kívánja támogatni a kormányra kerülés érdekében.
Pintér Tamás a nyári szünet miatt majd csak az őszi ülésszak elején, szeptember 12-én teheti le esküjét. Ezután kell az országgyűlési képviselői feladatkörrel összeférhetetlen posztokat, állásokat visszaadni, tehát ezután adja vissza az önkormányzati képviselői mandátumát. A pártban betöltött pozíciói megmaradnak, tehát továbbra is ő lesz a Jobbik dunaújvárosi alapszervezetének elnöke, illetve a párt Fejér megye 4-es számú választókerületének elnöke.
Nem körzeti képviselőként, hanem pártlistáról jutott a dunaújvárosi közgyűlésbe Pintér Tamás a legutóbbi, 2014-es választáson, ezért ha visszaadja mandátumát, nem kell szavazást tartani, hanem a párt fog új képviselőt delegálni a helyére. Kérdésünkre, hogy ki lesz a Jobbik helyi képviselője a dunaújvárosi közgyűlésben, azt mondta, személyéről egyelőre még nem döntöttek, annyi bizonyos, hogy a 2014-es listájukról fogják kiválasztani a képviselőt.
A párt akkori listája:
- Pintér Tamás
- Barta Endre
- Tassó Zoltán
- Lebics Edit Valéria
- Körösztös János
- Izsák Illés László
- Molnár Réka
- Várszegi Gábor
- Bendula Tamás
- Tóth Gergő Dániel
- Simon Csaba
- Marsiske Dénes
A rovat további hírei: Közélet
Dr. Kemény János lett a Dunaújváros Díszpolgára cím kitüntetettje (galériával)
2025. ápr. 29.
Évtizedes praxis, legendás életút – a népszerű gyermek-háziorvos vehette át a város születésnapján rendezett ünnepség keretében az önkormányzat meghatározó elismerését a Bartók színháztermében ma délután. Az ünnepségen felavatták a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobrot is az intézmény melletti parkban.
24 tonna lomtól szabadult meg a Barátság városrész
2025. ápr. 28.
A tavaszi lomtalanítási sorozat a mögöttünk hagyott hétvégén, szombaton folytatódott. Szántó Péter önkormányzati képviselő Mezei Zsolttal és Tóth Kálmánnal közösen segítette és koordinálta a Barátság városrészben lakókat.
Díszpolgári díjátadó és szoboravatás a város születésnapján
2025. ápr. 28.
A Dunaújváros Díszpolgára cím ünnepélyes átadásával, valamint a Táncos című szobor avatásával ünnepeljük a város születésnapját a Bartók Kamaraszínházban, majd a színház melletti ligetben kedden délután. Mindenkit szeretettel várnak! Meghívó.
DSTV: húsvéti haltelepítés
2025. ápr. 26.
Bár húsvétkor a legtöbb család asztalán a főtt sonka dominált, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület jóvoltából biztosan halat is fogyasztottak a dunaújvárosiak. Az ünnep előtt ismét halat telepítettek a horgászterületekre, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
Gazdasági kérdésekben közérthetően
2025. ápr. 25.
Folytatódott a méltán népszerű Dunaújvárosi Estek programsorozata a Városháza „C” szárnyában. A sorozat áprilisi vendége Surányi György korábbi jegybankelnök volt csütörtökön délután – előadását nagy érdeklődés övezte. A jelenlévők fontos pénzügyi kérdésekre is választ kaphattak.
A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás
2025. ápr. 24.
Amint arról már beszámoltunk, az elmúlt évek gyakorlatát folytatva városrészi bontásban tart az önkormányzat tavaszi lomtalanítási sorozata. A következő állomás a Barátság városrész lesz – szombaton!
A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!
2025. ápr. 24.
Hosszú ideje fennálló probléma városunkban, hogy valaki vagy valakik mérgezett étel elhelyezésével veszélyeztetik a kis kedvencek életét. Az ügy kapcsán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott fórumot a Városháza „C” szárnyában kedden délután.