Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Azért dolgoznak, hogy szebb legyen a város

Közélet
Hosszú János
Roma Nemzetiségi önkormányzat
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. aug. 27., 14:59

Négyszáz embernek biztosított olyan munkalehetőséget a Roma Nemzetiségi Önkormányzat az önkormányzattal, a DHHF Kft-vel, és partnereiknek együttműködésével ebben az évben, amellyel szebbé tették városunkat.

Közmeghallgatással egybekötött évközi értékelőt tartott a Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. a Szalki-sziget kempingjében pénteken. Szórakozás, játékos feladatok, bográcsozás is színesítette a napot. Hosszú János, a Roma Nemzeti Önkormányzat elnöke elmondta, ezzel a szabadidős programmal szeretnék megköszönni mindazok munkáját, akik részt vettek akár a közfoglalkoztatási programban, akár a nyári diákmunkában, akár a pótvizsgára való felkészítésében, és természetesen együttműködő partnereiknek.

Mint mondta, sokan talán nem tudják, milyen áldozatos munkát is végeznek, hogy szebb legyen Dunaújváros. Ezt alátámasztja az az adat is, miszerint idén eddig már 2620 köbméter hulladéktól szabadították meg a várost.  Mivel a város önkormányzata és a különböző partnerek támogatásukról biztosították a DHHF Közhasznú Nonprofit Kft.-t, így továbbra is lehetőségük van a parkok, erdők, árkok, buszmegállók takarítási feladatainak ellátására. Jelenleg tíz köztulajdonú telephelyen vagyonvédelmi feladatot is ellátnak és gondoskodnak a területek őrzés-védelméről, továbbá két nyilvános illemhelyet üzemeltetnek.

A nyári diákmunka által pedig tíz diák harmincegy játszóteret tett rendbe. További huszonkét diák a köztemetőben végez tereprendezési, takarítási vagy kertész feladatokat. A 403 foglalkoztatott közül a legtöbben (144 fő) a közfoglalkoztatásban vesznek részt, de harmincketten különböző képzéseken tanulhatnak. A továbbképzésekre a jövőben is nagyobb hangsúlyt fektetnek majd, hiszen ezek segíthetnek a legtöbbet abban, hogy főálláshoz juttassa a programba jelentkezőket. Hosszú János elmondta, az átmeneti foglalkoztatás, a képzések és átképzések mellett ügyfélszolgálatukon segítségnyújtásra is van lehetőség azok számára, akik felkeresik őket, hiszen céljuk elsősorban származástól függetlenül a közfeladatok ellátása, a köztisztaság, a közrend, a foglalkoztatás és az őrzések, valamint az össztársadalmi problémák kezelése mellett a társadalmi béke, és esélyegyenlőség megteremtése.

Mint azt hangsúlyozta, az eddigi tapasztalatok alátámasztják a program létjogosultságát, hiszen a jelenlévő foglalkoztatottak példamutató munkát végeznek, akiknek köszönettel tartozunk munkájukért. Ezen munkák megvalósítása azonban nem sikerülhetett volna a partnerek nélkül, akik mind rengeteget tettek, és tesznek azért, hogy továbbra is jól működjön a program. Így külön köszönetet mondott Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a DVG Zrt.nek és elnök-vezérigazgatójának Mádai Balázsnak, a Dunaújvárosi Kegyelet Bt.-nek és ügyvezető-tulajdonosának, Palkovics Katalinnak, valamint mindenkinek, aki részt vett a közfoglalkoztatási program sikerességének elérésében. Az értékelő után a szórakozás került előtérbe, míg készült a sertéspörkölt ebédre, addig lángosevő-verseny, pingpong és más programokon mérhették össze ügyességüket, erejüket a vendégek.

A rovat további hírei: Közélet

Ki kapja a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat?

Ki kapja a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat?

2023. aug. 14.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat adományoz. Várják a javaslatokat, egészen szeptember 20-ig; részletek a hajtás után!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat?

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat?

2023. aug. 13.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. Várják a javaslatokat, egészen szeptember végéig, részletek a hajtás után!

Ahogy városszerte, a Liget közben is a parkolási gondok enyhítése a cél

Ahogy városszerte, a Liget közben is a parkolási gondok enyhítése a cél

2023. aug. 12.

Örök téma, folyamatos feladat a „Rajta, Újváros!” Egyesület képviselőinek a parkolási gondok enyhítése, ezért is örömteli, hogy egy sikerrel megvalósított programról adhatott számot Szabó Zsolt alpolgármester, a 6. választókerület önkormányzati képviselője.

Újabb két szépkorú ünnepelte 90. születésnapját

Újabb két szépkorú ünnepelte 90. születésnapját

2023. aug. 12.

Folytatódott a szép kort megélt dunaújvárosi polgárok köszöntése.  Jó egészséget, sok boldogságot, Ilona néni és Ida néni!

Közel háromszáz öreg, beteg fát vágnak ki a városban – fő a balesetmegelőzés!

Közel háromszáz öreg, beteg fát vágnak ki a városban – fő a balesetmegelőzés!

2023. aug. 11.

Megsínylette az időjárás kihívásait a város parkjainak, köztereinek elöregedő faállománya – már a napokban több területen is éles bevetést végeznek az erdészek. Fanyűvő körkép itt! 

Legyen újra DUDIK? A szándék: igen!

Legyen újra DUDIK? A szándék: igen!

2023. aug. 11.

Felélesztené az önkormányzat a rendezvényt, ezért találkozóra hívta a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnökét és képviselőit Pintér Tamás. 

Hamarosan kezdődnek a munkálatok – a bringával körbetekerhető városért

Hamarosan kezdődnek a munkálatok – a bringával körbetekerhető városért

2023. aug. 10.

A jelképes első kapavágás helyszínén, a kis Vasmű úton tartott tájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Fontos fejleményhez érkezett ugyanis a város kerékpárút-hálózatának fejlesztését célzó projekt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő