Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Évadnyitó ülés a Bartókban

Kultúra
Társulat
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. aug. 22., 19:19

Évadnyitó ülést tartott a Bartók Kamaraszínház társulata, majd azonnal munkához is láttak, hiszen megkezdték az Enyém, tied című mesejáték olvasópróbáját. Mint azt Őze Áron, a Bartók színház igazgatója elmondta, az új évadban a műsor része marad néhány nagy sikerű darab, akár a Chicago vagy a Literatúra.

A színház valamennyi dolgozója jelen volt a hétfői társulati ülésen, ahol a Bartók vezetése, Őze Áron igazgató, Sipos Imre művészeti igazgató, Vári Bertalan, a táncszínház művészeti vezetője és Csadi Zoltán igazgatóhelyettes ismertette az évad terveit, változásait. A Bizalom Évadában igyekeznek majd minden érdeklődőt a színházba csábítani és elnyerni a közönség bizalmát egy kifejezett nézőbarát, vidám darabokat bemutató repertoárral.

Mint azt Őze Áron, a Bartók színház igazgatója elmondta, az új évadban a műsor része marad néhány nagy sikerű darab, így aki lemaradt volna a Chicago-ról vagy a Literatúráról, annak lesz még lehetősége megtekinteni, de mellettük folyamatosan érkeznek az új darabok, neves vendégművészekkel kiegészülve. Az évadtervhez kapcsolódik egy új bérlet is, mely a tervek szerint egy négy koncertre szóló zenei bérlet lesz, de a távolabbi, nyári tervek közt szerepel a színházi világ visszacsempészése a Petőfi Liget programjába. Egy új PR Menedzser munkatárs is érkezett a színházba, Nemes Orsolya, akinek elsődleges feladata a színház népszerűsítése lesz a régióban, azzal a céllal, hogy a bérletet vásárló nézők számát növeljék. Új színpadmester is érkezik, valamint új asszisztens és profi súgó, illetve továbbra is keresnek világosító és hangosító munkatársat.

 

A Bartókból senki nem távozott a nyáron, Őze Áron szerint az új pozíciókra pedig azért van szükség, hogy senki ne végezzen egyszerre több, igen felelősségteljes munkát, mivel ezek hibához vezethetnének. A budapesti Aranytíz Kultúrház jóvoltából egy állandó pesti partnerre is leltek, ahol egész évben lehetőség van próbálni, használni a termeket, így egy fontos fővárosi bázis is rendelkezésükre áll. A Bartók továbbra is nyitott a városi intézmények felé, így helyszíne lesz majd gáláknak, nagyobb rendezvényeknek.

A 2016/17-es évad munkálatai tehát elkezdődtek a színházban, rögtön egy olvasópróbával, és a nagyszínpadon az egyéni és társulati fotózással. 

A rovat további hírei: Kultúra

Fekete fény

Fekete fény

2019. júl. 22.

Újabb kiállítás nyílt múlt pénteken a Kortárs Művészeti Intézetben. A tárlat mindannyiunknak segít emlékezni arra, hogy mit is csináltunk 1999. augusztus 11-én. Minden bizonnyal a napfogyatkozást kísértük figyelemmel, amely égi jelenség több alkotót, művészt is megihletett.

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. júl. 21.

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Szentmise és újmisés áldás

Szentmise és újmisés áldás

2019. júl. 18.

Lindmayer Miklós atya július 20-án este ellátogat a dunaújvárosi Krisztus király főtemplomba, hogy a 18 órakor kezdődő szentmisét megtartsa, és újmisés áldást osszon.

Mesélő táborozók

Mesélő táborozók

2019. júl. 18.

A nyári táborokból gyakran érkeznek csoportok a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárába. Így történt ez szerdán is, amikor együtt hallgattak mesét a gyerekek, és még egy kis játék is belefért.

Ványa bácsi a színházi fesztiválon

Ványa bácsi a színházi fesztiválon

2019. júl. 15.

Nyolc darabot válogattak be a Vidéki Színházak Fesztiváljára, köztük egy dunaújvárosi koprodukciós előadást is.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. júl. 14.

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Soha ennyien még nem voltak a Rockmaratonon

Soha ennyien még nem voltak a Rockmaratonon

2019. júl. 14.

Véget ért a 2019-es Rockmaraton, méghozzá egy történelmi látogatószámmal, ugyanis még soha ne fordult elő, hogy ennyien bulizta volna a fesztiválon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  2. A Balaton partján sem borult a papírorma

  3. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  4. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  5. Fontos pontokra hajt a DFC

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő