Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hazai tesztvereség a Metzingentől

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
vereség
Metzingen

facebook megosztás

spigott - 2016. aug. 10., 20:06

Támadásban és védekezésben is sokat hibázott, így négygólos, 32-36 arányú vereséget szenvedett a Metzingen elleni hazai edzőmeccsen a DKKA felnőtt kézilabda csapata.

Pár hónapja még az EHF Kupa döntőjében, míg ma este edzőmérkőzésen, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban mérkőzött meg egymással a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia és a német Metzingen kézilabda csapata. A két együttes közül nálunk volt lényegesen nagyobb mozgás a nyáron, így kíváncsian vártuk, hogy mire jut az alaposan átalakult Kohász a Konkoly-tanítványok ellen úgy, hogy két válogatottja, Oguntoye Viktória és Kovács Anna sem állhatott ezúttal Zdravko Zovko rendelkezésére.

Nos, a mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a meglehetősen új felállás egyáltalán nem zavarja a mieinket a gólszerzésben, hiszen szépen termeltek a lányok, az ugyanakkor szintén nyilvánvaló volt, hogy védekezésben bőven van még miben javulnia a csapatnak, mert a németek hasonló eredményességgel szórták a gólokat. Ezzel együtt rendre a mieink játszhattak egy-kétgólos előnyben, s ugyan a védelem és a kapusteljesítmény sem hozta a várt szintet, a játékrész derekán 10-8-as hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Ezt a különbséget egészen a 24. percig tartották is a mieink, ám a félidő hajráját nagyon elrontották, mert a kezdőcsapat átvariálása után megtört a lendület, a kihagyott helyzetekből rendre indult az ellenfél, mely a félidei szünethez érve nemcsak egyenlített, hanem négygólos előnyre tett szert (15-19).

A térfélcserét követően már öt fával is vezetett a Metzingen, amikor elkezdett jobban odafigyelni védekezésére a Kohász, Pálinkás, majd a kapuba visszaálló Csapó is több alkalommal védett, így fogyni kezdett a vendégek előnye. Hornyák két szép átlövése, majd Kudor sikeres büntetői után már csak két gól volt a mieink hátránya sőt, tíz perccel a meccs vége előtt már az egyenlítés is benne volt a levegőben (27-28). A véghajrában újra átszervezte együttesét Zdravko Zovko, akinek nem az eredmény volt a legfontosabb, hanem az, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon, ám a változtatások nem hozták meg a remélt eredményességet, mert a mieink támadójátéka és védekezése is megbomlott, így pillanatok alatt hat góllal lépett meg az ellenfél (29-35).

Csapatunknak az utolsó percekben sikerült valamelyest csökkentenie a különbséget, ám az egyenlítésre már nem volt esélye, így végül 32-36 arányú vereséget szenvedett a mindkét együttes számára hasznos tapasztalatokkal bíró összecsapáson.

DKKA – Metzingen 32-36 (15-19)

DKKA: Csapó, Azari 3, Karnik 2, Szalai, Cifra 2, Micijevic 3, Vincze 3. Csere: Pálinkás (kapus), Takács D. 2, Klujber 3, Termány 1, Molnár 2, Hornyák 4, Kudor 7. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

Metzingen: Obein, Beddies 4, Loseth 5, Loerper 9, Behnke 8, Weigel, Vollebregt 2. Csere: Weiss (kapus), Zapf 3, Szekerczés 3, Karlsson, Ingenpas 2, Obradovic, Michielsen. Vezetőedző: Konkoly Csaba.

2. Galéria
DKKA
Dunaújváros
Metzingen
edzőmérkőzés
felkészülés
kézilabda

facebook megosztás

Négygólos, 36-32-es vereséget szenvedett a Metzingen elleni hazai edzőmérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Sándor Judit
DKKA - Metzingen edzőmérkőzés - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. aug. 10.

A rovat további hírei: Sport

Közel volt a dobogó a sprintversenyben

Közel volt a dobogó a sprintversenyben

2025. jún. 21.

Nagy Péter egy tizenhetedik, Kovács-Seres Hunor pedig egy hatodik hellyel zárta a korosztályos nyíltvízi Európa-bajnokság második versenynapját.

DSTV: Kis Nikolett újabb sikerei

DSTV: Kis Nikolett újabb sikerei

2025. jún. 20.

Viszonylag rég látott, ám visszatérő vendég a képernyőn a Fox SE közössége. A Mészáros Márk vezette sportközösség ismét remek eredményekkel öregbítette tovább az egyesület és a település hírnevét. Kis Nikolett beszámolója következik. Hangkép.

Parádés szezonzáró

Parádés szezonzáró

2025. jún. 20.

A hazai szezonzárón nyolc dobogós helyezést, míg a Bécsben megrendezett All-Levels Newbie Cupon három aranyérmet szereztek a dunaújvárosi Spartan SE sportolói.

Kovács-Seres Hunor ezüstérmes az Eb-n

Kovács-Seres Hunor ezüstérmes az Eb-n

2025. jún. 19.

Nagy csatában végzett a nyíltvízi úszók tíz kilométeres versenyszámának második helyén Kovács-Seres Hunor a setubali korosztályos Európa-bajnokságon.

Remek eredmények az Intercisa Kupán

Remek eredmények az Intercisa Kupán

2025. jún. 19.

Közel ötven dobogós helyezéssel zárták az Intercisa Kupa elnevezésű viadal küzdelmeit a DKSE úszó szakosztályának versenyzői a Fabó Éva Sportuszodában.

Jó kezekben az utánpótlás

Jó kezekben az utánpótlás

2025. jún. 18.

Elégedetten tekintett vissza a mögöttük hagyott időszakra a DKSE torna szakosztályának vezetőedzője, Trenka János, míg Barta Endre és Motyovszki Mátyás a szakosztálynál végzett munkát dicsérte tornászaink kedd délutáni edzésén.

DSTV: ovisok rúgták a "bőrt"

DSTV: ovisok rúgták a "bőrt"

2025. jún. 18.

Ismét pattogott a labda a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Dunaújvárosi Óvoda szervezésében. Az Ovi Foci Kupa első fordulójának ez alkalommal az Aprók Háza tagóvoda adott otthont. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő