Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Megvan az első győzelem!

Sport
jégkorong
DAB
győzelem
Dunaújváros
felkészülés

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. aug. 30., 19:46

A felkészülési mérkőzések sorozatában a Dunaújvárosi Acélbikák a harmadik harmadban mutatott játékuknak köszönhetően megérdemelten győzték le a Debrecen csapatát.

Lendületesen, jó iramban kezdődött a DAB újabb, immár negyedik felkészülési mérkőzése, melyen a fiúk szerették volna elkönyvelni első győzelmüket. Ez azonban a jó erőkből álló Debrecen ellen nem volt egyszerű, amely már az első percekben is érezhető volt. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, melyek közül a leglátványosabb Cseter korongszerzése után alakult ki. Ezt követően egy-egy emberelőnyt puskáztak el a csapatok, majd egy gyors kontra végén szerezhetett volna vezetést a DAB, de a vendég kapus szépen hárított. A folytatás izgalmasra sikeredett, hiszen mindkét gárda sokat tett a vezetés megszerzésének érdekében.

A hajrához érkezve egy-egy pofon is elcsattant a DHK kapuja előtt, melyet nem toroltak meg a játékvezetők, majd közvetlenül az első dudaszó előtt egy 4-4-es szituáció sem hozott gólt, melyhez a DAB kapusának szép védéseire is szükség volt. A lendület a második húsz percre is megmaradt, ahol már az első hazai cserében benne volt a gól, ahogyan Azari lövéseiben is. A szemre tetszetős játékkal továbbra sem volt baj, mialatt Duschek több bravúrt mutatott be, de közben gólszerzési lehetősége a DAB-nak is volt. A 36. percben a hazaiak kerültek emberelőnybe, a gólhoz mégis Vincze állt a legközelebb, aki egy kontra végén találta telibe a vasat, amelyről a korong kifelé pattant. A dudaszó előtt pár másodperccel azonban már nem segített a kapuvas sem, amikor Saluga közvetlen közelről használta ki csapata emberelőnyét (0-1). A befejező harmad első percében a kapusok mindkét oldali tesztelését követően Cseter szólója végén végre megszületett az egyenlítő találat, melyre nagyon rászolgáltak a Bikák (1-1).

A vezetés megszerzése ekkor benne volt a DAB játékában, akik több veszélyes kontrát vezettek, de hátul is észnél kellett lenni, mivel a Debrecen közben nagy erővel támadta kapunkat. Ez látványos támadó hokit hozott sok kapura tartó lövéssel, ám kisebb védekezési hiányosságokkal fűszerezve. Ebből a rohanásból a Dunaújváros jött ki jobban, hiszen az 54. percben Dansereau talált Pleszkán kapujába (2-1). A végjáték izgalmait fokozta, amikor a Dunaújváros emberhátrányba került, majd az is, amikor a Debrecen kapusa helyett mezőnyjátékost küldött a jégre, de a DAB ezt a nyomást kibírta, így megérdemelten nyerte meg a találkozót, amely a hazai csapat első győzelmét jelenti a felkészülési folyamatban. Folytatás szeptember 2-án, pénteken, 18 órakor, amikor a Bikák a Beograd együttesét fogadják.

DAB – Debrecen HK 2-1 (0-0, 0-1, 2-0)

DAB: Duschek Dávid – Hruby Gellért, Pfeil Brandon, Dansereau Keegan 1, Cseter Justin 1, Azari Zsolt, De Concilys Joey, Lévai Máté, Kaskov Danil, Ray Kevin, Léránt René, Magosi Erik, Lencsés Tamás, Németh Péter, Borbás Gergely, Odnoga Mátyás, Pál Zalán, Horváth Dávid, Nagy Márk, Tanka Lőrinc, Baca Maximilian (kapus). Vezetőedző: Lee Gilbert.

Debrecen HK: Pleszkán József – Hetényi Péter, Bezrukov Artem, Németh Attila, Kovács Viktor, Kochetkov Sergej, Kosourov Alexey, Győrfy Tihamér, Varga Arnold, Piskunov Sergey, Hári Norbert, Saluga Martin 1, Vincze Péter Tamás, Wéber Zsolt, Dancsfalvi Norbert, Voroshin Pavel, Godó Dániel, Vaszjunyin Artyom, Seluianov Vlacheslav, Pados László, Gyenes Dávid (kapus). Vezetőedző: Mukhin Evgeny.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Sikeres seregszemle a boldogító "igen" jegyében (galéria)

  2. Felértékelődő könyvek

  3. Megyei derbivel zárják a hetet az Acélbikák

  4. DSTV: szeretik a stand-up műfaját

  5. A tisztes helytállás lehet a cél

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szeretik a stand-up műfaját

DSTV: szeretik a stand-up műfaját

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. DSTV: erős a jótékony oldal

  5. DSTV: jeges Dunaújváros

Galéria

Esküvő kiállítás (2026)

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő