A Kohászé a megyei rangadó

spigott - 2016. szeptember 24. 19:50

Nagyon fontos, 24-20-as győzelmet aratott az Alba Fehérvár KC elleni találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Zdravko Zovko tanítványai az első félidőben még sokat hibáztak, de jó védekezésüknek is köszönhetően végül megérdemelten nyerték a megyei rangadót. Galériával!

Különleges mérkőzés várt ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére. A bajnokságot az MTK elleni sima győzelemmel kezdő Zovko-tanítványok ugyanis a megyei rivális Alba Fehérvár KC ellen húztak szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, méghozzá egy olyan összecsapáson, mely nagyon nehéznek ígérkezett a nyáron remekül erősítő fehérváriakkal szemben. Zdravko Zovko vezetőedző az összecsapás előtt abban bízott, hogy együttese itthon tudja tartani a bajnoki pontokat, ám mint azt elmondta, ehhez támadásban és védekezésben is muszáj lesz jó teljesítményt nyújtania játékosainak.

Ehhez képest a mérkőzés első tíz percében nagyon idegesen, pontatlanul kézilabdáztak a mieink, akik elsősorban támadásban hibáztak sokat, így a jobban kezdő fehérváriak nagyon hamar két-háromgólos előnybe kerültek. 3-6-os állásnál muszáj volt időt kérnie Zdravko Zovkonak, mert az ellenfél kapuja előtt továbbra is nagyon bizonytalanul játszottak tanítványai, akik három-négy tiszta ziccert is kihagytak. A rövid pauza után úgy tűnt, hogy magára talál együttesünk, mely Azari és Molnár találataival csökkentette minimálisra hátrányát, de elég volt újabb kettő, támadásban elkövetett hiba, s megint meglógott hárommal a vendégcsapat (6-9).

A játékrész második felére szerencsére a fehérváriak is elbizonytalanodtak, ami azért nem volt meglepő, mert a DKKA jól védekezett, s Oguntoye is egyre több labdát fogott, ráadásul támadásban pontosított játékán a Kohász, mely Hornyák kettő és Azari egy góljával végre utolérte ellenfelét (9-9). A játékrész hajrája komoly izgalmakat hozott, mert a fehérváriak újra megléptek kettővel, ám 9-11 után sorozatban háromszor mattolta vetélytársát a Zovko-csapat, mely a 30. percben vette át először a vezetést a mérkőzésen (12-11). A szünetre így is egállal vonultak a felek, mert Piedade utolsó másodpercekben szerzett találatára már nem volt válasza a mieinknek, vagyis bőven ígért még izgalmakat a folytatás (12-12).

A szünetben kisebb ünnepségre került sor, ugyanis akadémiánk vezetése ezúttal köszöntötte a riói olimpián szerepelt dunaújvárosi verenyzőket. Városunk büszkeségeit, a vízilabdázó Kasó Orsolyát, és Grada Krisztinát, a tornász Kovács Zsófiát, illetve az úszó Takács Krisztiánt a DKKA szakmai igazgatója, Radulovics Bojana, valamint dr. Dorkota Lajos a DKKA kézilabda alapítványának elnöke ajándékozta meg egy-egy csokor virággal.

A térfélcserét követően szerencsére nem változott a mieink védekezése, s Oguntoye is ott folytatta, ahol abbahagyta, s mikor támadásban is magára talált együttesünk, szépen lassan elkezdett meglógni ellenfelétől. A két csapat hatalmas tempót diktált, 16-14-es állásnál éppen ezért be is ragadtak a felek, mert a versenyfutásban mindkét oldalon sok volt a hiba, a kihagyott helyzet, de a közel hatperces gólcsendet végül Micijevic törte meg, s végre hárommal vezetett együttesünk (17-14). A vendégek persze nem adták fel, de hiába tettek meg mindent a felzárkózásért, a nagyon erőszakos Kohász-védelem, valamint Oguntoye Viktória is sok kellemetlenséget okozott nekik, s ha nehezen találtak is egy-egy gólt, rendre jött a válasz a túloldalon, így a véghajrá előtt is a Kohász állt közelebb a győzelemhez (19-16).

A nyugalomra azonban még ekkor sem volt oka a hazai drukkereknek, mert két kihagyott DKKA-lehetőséget is góllal büntették a vendégek, de az utolsó öt percre megrázta magát a mieink jobb oldala, mely Azari és Kovács remek megoldásaival döntötte el végleg a meccset. A végre megérdemelt 24-20-as győzelem, s a siker értékét csak növeli, hogy egy nagyon jól felkészített megyei riválist kellett ehhez felülmúlnia kézilabdázóinknak.

Mestermérleg

Zdravko Zovko: A fehérváriak bizoinyították, hogy remek csapatot alkotnak, nagyon jó külföldi játékosaik vannak. Az első félidőben nagyon rosszul támadtunk, a védekezésünk ekkor is rendben volt, de a kihagyott helyzetek, a pontatlan támadások miatt magunkat hoztuk nehéz helyzetbe. A második félidőben összeállt a támadójáték is, kevesebbet hibáztunk, de védekezésünk és kapusteljesítményünk továbbra is jó volt, s ezzel tudtunk a vendégek fölé kerekedni.

Deli Rita: - Az első meccsünk volt a bajnokságban, látszik, hogy még nem állt azért össze a játékunk. Sajnos tovább tart az Oguntoye-fóbiánk, ha ezt le tudjuk győzni, akkor a jövőben megverhetjük a Dunaújvárost. Nagyot küzdöttünk, kialakítottuk a helyzeteket, de ennyi kihagyott lehetőséggel nem tudtunk pontot szerezni.

DKKA – Alba Fehérvár KC 24-20 (12-12)

DKKA: Oguntoye, Dávid-Azari 5, Kovács 8, Cifra 2, Szalai, Micijevic 3, Rácz-Vincze 2. Csere: Takács, Molnár 1, Hornyák 2, Termány 1, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

Alba Fehérvár KC: Herr, Pelczéder, Ishitate, Lavko 1, Piedade 2, Bandelier 4, Hajduch 3. Csere: Sipeki (kapus), Mendy 5, Tilinger 1, Kazai 1, Májer, Hudra, Gjorgjijevska 3, Boldizsár, Rideg. Vezetőedző: Deli Rita.

DKKA - Alba Fehérvár KC

DKKA - Alba Fehérvár KC - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Sport

DSTV: szőnyegen a sport napján

DSTV: szőnyegen a sport napján

2025. máj. 22.

A magyar sport napja apropóján tartott nyílt napok sorában helyet kaptak a DKSE birkózói is. Mint arról Telekné László Csilla beszámolt, az ovisokat, iskolásokat és felnőtteket egyaránt vártak – a legkisebbek persze először és elsősorban a mozgással és szőnyeggel ismerkedtek meg. Hangkép.

Balszerencsés dunaújvárosiak

Balszerencsés dunaújvárosiak

2025. máj. 22.

Betegség és sérülések miatt bajnoki érmekről és Európa-bajnoki szereplésről kellett lemondania a DKSE tehetséges birkózóinak.

Ezüstös hétvége Fadd-Domboriban

Ezüstös hétvége Fadd-Domboriban

2025. máj. 21.

Jól szerepeltek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Fadd-Domboriban megrendezett a 9. Outrigger Sárkányhajó Magyar Bajnokság és Rangsoroló versenyen.

DSTV: nyílt nap a röplabdázóknál

DSTV: nyílt nap a röplabdázóknál

2025. máj. 21.

Folytatjuk a visszatekintésünket a DKSE szakosztályainak nyílt napjaira. A sorban következő sportág a röplabda volt – a Dózsa iskolában Gelencsér Balázs foglalta össze, kiket vártak, mivel vártak, és milyen lehetőségeket kínál a gyerekeknek a röplabdasport. Hangkép.

Óriási izgalmak után bronzérmes az Eger

Óriási izgalmak után bronzérmes az Eger

2025. máj. 21.

Bár négygólos hátrányból fordított a DFVE az Eger ellen, az utolsó másodpercben egyenlítettek a vendégek, majd ötméteresekkel behúzták a bajnoki bronzcsata ötödik, dunaújvárosi mérkőzését.

DSTV: búcsú a csapattól és a szurkolóktól

DSTV: búcsú a csapattól és a szurkolóktól

2025. máj. 20.

A mögöttünk hagyott hétvégén az idei szezon utolsó mérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. A meccsről majd holnap beszélünk, hiszen a találkozó azért volt különleges, mert mert ezen a találkozón búcsúzott el a dunaújvárosi közönségtől Szalai Babett és Oguntoye Viktória, akik felhagynak aktív pályafutásukkal. Hangkép.

Itthon lehet bronzérmes a DFVE

Itthon lehet bronzérmes a DFVE

2025. máj. 20.

A bajnoki bronzpárharc ötödik, mindent eldöntő mérkőzését játssza a DFVE női vízilabda csapata az Eger ellen a Fabó Éva Sportuszodában ma este hét órától.