A világszép csodabanya – avagy ma esti ajándék gyermekeinknek

Apa, írjunk mesét! – szögezte nekem a felszólítást kislányom, valamikor hétéves korában. – És az legyen a vége, hogy „addig éltek, míg meg nem haltunk…”
A lányka nem is sejtette, milyen bölcs dolgot mondott! Hiszen a mesehősök élete véges: addig tart, amíg mi emlékezünk rájuk. Amíg emlékezni tudunk. Amíg képesek vagyunk éltetni őket. Utána csak papíron létező, megkövesedett fantomfigurák maradnak – mindaddig, amíg egy kisgyermek újra életet nem lehel beléjük. Azzal, hogy hisz bennük; hisz abban, ami szinte valóságossá teszi őket: a csodában.

A csodateremtők egyik legkiválóbbja, a „nagy mesemondó” titulust már életében kiérdemelt Benedek Elek 157 évvel ezelőtt e napon született; hol máshol, mint a mesékben bővelkedő Székelyföldön, Erdővidék egyik varázslatos falujában, Kisbaconban. A bölcsész végzettségű férfi volt anyanyelvvédő, újságíró, irodalomtörténeti tanulmányok szerzője, színművek alkotója, kiváló lapszerkesztő, országgyűlési képviselő – de a mesevilág őrzőjeként lett a legelismertebb. Nemzedékek számára ő volt „Elek apó”. Születési dátumát, szeptember 30-át 2005 óta a Népmese Napjaként tartjuk számon.

Ma este itt a legjobb alkalom, hogy gyermekeinket-unokáinkat elalvás előtt eredeti magyar népmesével ajándékozzuk meg. Például az Elek apó által gyűjtött népi remekek egyikével: A banya című kedves-bájos „rémmesével” – amelyben persze semmi rémes nincs. Csak arról szól, hogyan segíti a három fiú közül a legkisebbet a vénséges, csúf, de roppant jólelkű banya – aki a mese végén csodálatos mód átváltozik, s lesz belőle egy világszép leány…