Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Dupla gólyaavató

Oktatás
Vasvári iskola
Széchenyi István Gimnázium
gólyaavató
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. szep. 28., 18:40

Négy osztály közel százhúsz tanulója mondhatja el magáról, hogy gimis lett, kedden délután ugyanis egy rengeteg játékos feladattal nehezített ceremónián befogadták őket a felsőévesek.

A három középiskolás, valamint az egy nyolcosztályos gimnáziumi osztály minden tanulója átment a próbán, amit a 10.C állított eléjük. A kedd délutáni gólyaavató feladatait úgy találták ki, hogy azokon mindenki szerepelhessen, így sok teljesíteni való versenyszám volt. Többek között lufiborotválás, vízilufi dobálás olajos kézzel, sorverseny kanálon egyensúlyozott tojással, kvízek, karaoké, de egy ponton egyiküknek osztályfőnökük kezét is meg kellett kérnie az előre megadott három szó felhasználásával, mint például a csimota, spenót vagy a piperetáska. Végül a 9.A osztály örülhetett, így jövőre már tapasztalt rókákként avathatják a leendő gólyákat. 

Gólyákat avattak a Vasváriban is

Kemény próbák árán, de minden gólya immár hivatalosan is a Vasvári Pál Általános Iskola diákja lett. A beavató találós kérdések nehezek voltak, de a kisdiákok mindre helyesen válaszoltak, így a király egyesével diákká ütötte a huszonkét 1.A-s, a tizennyolc 1.B-s és a húsz 1.C-s tanulót, akik egy emléklappal is gazdagabbak lettek. Ezt követően Kovács Erzsébet igazgatónő kérte fel a Dunaferr SE röplabda csapatát, hogy akasszák a kendőt a gólyák nyakába, vasváris hovatartozásuk jelképét.

2. Galéria
Dunaújváros
Vasvári Pál Általános Iskola
gólyaavató
elsősavató
avató
iskola

facebook megosztás

Kemény próbák árán, de minden gólya immár hivatalosan is a Vasvári Pál Általános Iskola diákja lett. A beavató találós kérdések nehezek voltak, de a kisdiákok mindre helyesen válaszoltak, így a király egyesével diákká ütötte a huszonkét 1.A-s, a tizennyolc 1.B-s és a húsz 1.C-s tanulót, akik egy emléklappal is gazdagabbak lettek.

Sándor Judit
Vasváris elsősavató - fotó: Sándor Judit

Ónodi Zoltán - 2016. szep. 28.

A rovat további hírei: Oktatás

Sikeres ökoparty

Sikeres ökoparty

2018. szep. 05.

A Gárdonyi iskola másodikosainak szülői munkaközössége felhívást intézett a diákokhoz és a szülőkhöz, hogy együtt tegyék rendbe az iskola előtti területet.

Újgenerációs szakképző iskolák

Újgenerációs szakképző iskolák

2018. szep. 05.

Újgenerációs szakképző iskolák jönnek létre, komplett iskolafejlesztési programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amely a szakképző iskolák teljes körű tartalmi és külső megújítását is jelenti - mondta a Miskolci Egyetemen tartott előadásában Palkovics László, a tárca vezetője.

Történelmet írt ez a tanévnyitó

Történelmet írt ez a tanévnyitó

2018. szep. 04.

Zökkenőmentes volt az átalakulás, és rendben megkezdődött a tanév a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményében, vagyis az egykori Szilágyi iskolában.

Tanévnyitó a Móriczban

Tanévnyitó a Móriczban

2018. szep. 03.

Vasárnap kora este megtartották a tanévnyitót a Móricz Zsigmond Általános Iskolában is.

Kezdődik az iskola

Kezdődik az iskola

2018. szep. 03.

Vasárnap véget ért a közel két és fél hónapos nyári vakáció, ma megkezdődik a 2018/2019-es tanév csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. A tanév hossza változatlan, a tankönyvek rendben megérkeztek az iskolákba.

Kevesebb terhet jelent a tanévkezdés

Kevesebb terhet jelent a tanévkezdés

2018. aug. 30.

A kormány folyamatosan növeli a családok anyagi támogatását, így évről évre kevesebb terhet jelent a tanévkezdés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Teljes az idei hallgatói létszám az egyetemen

Teljes az idei hallgatói létszám az egyetemen

2018. aug. 29.

Szeptembertől közel hatszáz gólya érkezik a Dunaújvárosi Egyetemre, ami az előző tanévhez képest több, mint tíz százalékos növekedést jelent.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő