Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Javuló formában a juniorok

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2016. szep. 26., 19:24

Három balszerencsés vereség után magára talált, s a korosztályos, valamint a NB I/B-s felnőtt bajnokságban is megszerezte első győzelmét a DKKA junior együttese.

Felemásan kezdte az idei szezont a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior együttese, mely öt találkozót játszott eddig a korosztályos, illetve az NB I/B-s felnőtt bajnokságban, s az első három meccsen elszenvedett egygólos vereségek mellett két sikernek is örülhetett. A csapat edzője, György László szerint a jelentősen átalakult együttesnek időre van még szüksége ahhoz, hogy összeálljon, az első három mérkőzésükön követtek el sajnos hibákat is, de a közelmúlt eredményei már bizakodásra adnak okot.

"Nem a legjobban, legszerencsésebben kezdtük az idei szezont, hiszen előbb a NEKA elleni NB I/B-s felnőtt bajnokin szenvedtünk egygólos vereséget, majd jött az MTK Budapest elleni junior bajnoki, ahol szintén minimális arányban maradtunk alul vetélytársunkkal szemben. Ezeken a mérkőzéseken, csakúgy, mint az Szombathely elleni, 24-23-ra elveszített NB I/B-s felnőtt találkozón, sajnos olyan hibákat követtünk el, melyek a pontjainkba kerültek. Sok volt a változás a junior csapat keretében, ez már nem a tavalyi együttes, újra kell építeni, ugyanakkor az is tény, hogy valamivel több elszántsággal, kicsivel megfontoltabb, pontosabb játékkal azért eredményesebben is kezdhettük volna az új idényt.

Kép: DO-archív

Ilyen előzmények után várt ránk a fehérváriak elleni hazai junior bajnoki, melyen nyolc perccel a meccs vége előtt már öttel is vezetett az ellenfél, s bár a játékban ezúttal sem brillíroztunk, a küzdésre nem lehetett panasz, így óriási hajrával végül sikerült egygólos, 31-30-as sikert aratnunk. Ez nagyon kellett már a csapatnak a korábbi vereségek után, s láthatóan fel is szabadultak tőle a lányok, akik vasárnap a Győr elleni NB I/B-s meccsen már valósággal szárnyaltak. A zöld-fehérekkel szemben ugyanis kiütéses, 42-25-ös győzelmet arattunk úgy, hogy valósággal megfojtottuk ellenfelünket, a játék minden elemében kiválóan teljesítettek a csapat tagjai, amiért őszintén jár nekik a gratuláció. Nagyon remélem, hogy az elmúlt két meccs eredményei, valamint a mutatott játék és a hozzáállás mindenkit ráébreszt majd arra, hogy csak ez a járható út, minden mérkőzésen ezzel a hozzáállással kell játszanunk, mert úgy tudunk előrébb lépni, fejlődni, ha élet-halál küzdelemnek tekintünk minden ránk váró összecsapást" – fogalmazott György László, a DKKA juniorjainak szakvezetője.

A DKKA junior csapatának eredményei

Junior bajnokság

MTK – DKKA 24-23 (13-9)
DKKA – Alba Fehérvár KC 31-30 (14-16)

NB I/B felnőtt bajnokság

DKKA – NEKA 27-28 (15-17)
Haladás VSE – DKKA 23-22 (15-9)
DKKA – Győri ETO KC 42-25 (21-16)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: diákokat köszöntöttek

DSTV: diákokat köszöntöttek

2024. dec. 25.

Huszonöt diák vehette át a "Jó tanuló – jó sportoló"” díjat a Megyei Diáksport Egyesület év végi gáláján Székesfehérváron. Közülük 11-en dunaújvárosiak voltak, akiket néhány napra rá köszöntöttek a Városháza „C” szárnyában. Hangkép.

Vereség az évzárón

Vereség az évzárón

2024. dec. 23.

A meccs nagy részében futott az eredmény után, s végül négygólos, 28-24-es vereséget szenvedett Kisvárdán a DKKA női kézilabda csapata.

Három pontot tettek a fa alá az Acélbikák

Három pontot tettek a fa alá az Acélbikák

2024. dec. 23.

Taktikusan, igazi csapatként játszva aratott 4-1-es győzelmet a DAB jégkorong csapata a remek erőkből álló DEAC ellen a jégcsarnokban vasárnap este.

DSTV: évet zárt a DKSE

DSTV: évet zárt a DKSE

2024. dec. 22.

Megtartotta hagyományos évzáró rendezvényét a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. Mátyás Gábor szerint ezek az alkalmak lehetőséget biztosítanak a találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre, egymás megünneplésére – volt mire, és volt kikre büszkének lennünk. Hangkép.

Pontokkal kezdenék a karácsonyt

Pontokkal kezdenék a karácsonyt

2024. dec. 22.

Kőkemény hatvan perc vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a Debrecen elleni hazai összecsapáson ma délután öt órától.

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

2024. dec. 21.

Az elmúlt években többször is említettük már, hogy egészen szerteágazó településünk sportági kínálata. Aki nem szeretne versenyezni, mégis egy küzdősport mellett döntene, választhatja akár az aikidot is Imrei Tibor vezetésével. Hangkép.

Meccs a sírból

Meccs a sírból

2024. dec. 21.

Háromgólos hátrányból fordítva, egy utolsó másodperces találattal aratott 4-3-as győzelmet a címvédő Brassó ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  2. Történelmi siker a diákolimpián

  3. DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

  4. Mediterrán konyha kulcsszereplői: az olívaolaj és a balzsamecet

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Kezdődik a parkolók nagytakarítása!

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő