Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kiütéses siker az Aramis ellen

Sport
futsal
Dunaferr DUE Renalpin FC
bajnokság
Dunaújváros
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. szep. 19., 20:52

Riasztó első percek után magára talált, s végül 12-3-as győzelmet aratott az Aramis elleni bajnoki találkozón a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata. Fehér Zsolt tanítványai kissé nehezen melegedtek játékba, de az első játékrész derekától már parádéztak, s ilyen arányban is megérdemelten nyertek.

Az idei futsal NB I első hazai összecsapása, a Dunaferr DUE Renalpin FC és Aramis SE találkozója nagy csatát ígért, melyben nem is csalódtunk. Mindkét gárda megerősítette keretét a nyár folyamán, így a játékosok nagyon készültek az egymás elleni játékra. Mint azt előzetesen tudtuk, az ellenfél játékosai közül nagyon kellett figyelni Korozmán Krisztiánra, Szeghy Szabolcsra, Da Silva Ribeiro Ronira, akik számos, összesen közel 450 első osztályú találkozón léptek pályára. Roninak egyébként némi dunaújvárosi kötődése is van, hiszen testvére, Da Silva Riberio Thiago éveken keresztül a Dunaújváros PASE alapemberének számított. A Dunaferr DUE Renalpin FC felkészülési folyamata tervszerű építkezést, javuló játékot és szép sikereket hozott. Nagyszerűen dolgozik, és ezzel biztosítja a csapat zavartalan munkáját a menedzsment, akik Fehér Zsolt edzővel összefogva erős keretet raktak össze.

Az új csapatkapitány Reveland Zoltán lett, aki a mezőnyben Csányi, Fekete, Fridrich, a Horváth fivérek, Hosszú, Józsa, Klacsák, Németh, Schracz, Varga és Varsányi játékára számít majd. Amíg mi a Veszprém elleni döntetlennel, addig a budapestiek a Ferencváros 5-1-es legyőzésével hangolódtak. A kezdeti idegesség pontatlanságokban mutatkozott meg a Dunaferr játékában, melyek egyikéből egy kontra után Bognár ugyan még a kapufát találta el, viszont a kipattanóra érkező Pál hatalmas góllal köszönt be (0-1). A folytatás sem sikerült jobban, hiszen 90 másodperc múlva Büki – szintén kipattanóból - kettőre növelte az Aramis találatainak számát (0-2). Mindez nem volt jó hatással csapatunkra, akik sorra követték el a szabálytalanságokat, így még hat perc sem telt el, már négy büntetőpont állt a nevük mellett. Az első igazi újvárosi lehetőségre hét percet kellett várnunk, melyet Varga puskázott el. A szépítő találat büntetőből születhetett volna meg, de azt Hosszú kihagyta. Fehér Zsolt azonnal időt kért, rendezte a gondolatokat a fiúk fejében, melynek eredménye Klacsák Bence találata lett (1-2).

Közben az Aramis és a Dunaferr is elérte az ötödik szabálytalanságát, amely azért említésre méltó, mivel még a félidő felénél sem jártunk ekkor. Mivel ebből a hatodikat a vendégek érték el, jöhetett a tízméteres, melyet Hosszú a kapufára lőtt. Az újabb csalódásból még fel ocsúdtunk, amikor egyenlített a hazai együttes. Németh pontos átadását Fekete passzolta a kapuba (2-2), aki a középkezdés után azonnal újabb találatot jegyzett (3-2). Alig telt el újabb pár másodperc, ismét a Dunaferr örülhetett, hiszen a Hosszú által kapu elé belőtt labdába egy vendég védő ért bele szerencsétlenül, melynek öngól lett a vége (4-2). A fordítás mindössze egy perc alatt sikerült! Ebből szeretett volna felállni az Aramis, akik Roni találatával jöttek közelebb (4-3), míg a másik kapunál Hegedűs ért bele bravúrral Hosszú átadásába. Hatalmas volt a tempó, a rohanás, melyből a Dunaferr jött ki jobban, mivel a félidő vége előtt egy perccel Horváth szépségdíjas akciók végén kétszer talált be a vendég kapuba (6-3). Az első félidő krónikájához hozzátartozik a játékvezetők kritikán aluli teljesítménye, akik többször össze-vissza fújtak sípjaikba, ezzel mindkét csapatnak érthetetlen pillanatokat okozva.

Fordulás után Varga növelte a Dunaferr góljainak számát, majd Fridrich mattolta a kapujából kimozduló Hegedűst (8-3). Ekkor teljesen szétesett a vendégcsapat, akik szomorúan vették tudomásul Horváth Norbert harmadik gólját (9-3). Németh is szeretett volna feliratkozni a góllövők közé, de emelése a jobboldali kapufáról kifelé pattant. A Dunaferr ettől kezdve visszavett a tempón, de nem adta fel az újabb támadások szövését. Így talált be a tavalyi gólkirály, Hosszú (10-3), aki pár másodperc múlva duplázhatott volna, de lövése fölé, majd egy perc eltelte után mellé perdült. Nagy taps fogadta a hazaiaknál hosszú sérüléséből újra pályára lépő Horváth Szabolcsot, aki szép passzokkal vette ki részét a játékból. A 11. gólunkat megelőző passzjáték is tőle indult, melynek befejezése Vargát dicséri (11-3). A hajrához közeledve számtalan helyzetet dolgozott ki a Dunaferr, de a biztos vezetés birtokában azokat a fiúk túlcifrázták. A tucatot jelentő találat azonban nem maradt el, melyet Fridrich Dávid lőtt, ezzel beállítva a 12-3-as végeredményt.

Dunaferr DUE RENALPIN FC-Aramis SE 12-3 (6-3)

Gólszerzőink: Horváth N. 3, Fekete 2, Varga 2, Horváth N. 2, Klacsák 1, Fridrich 1, Szeghy (öngól).

Dunaferr: Varsányi Áron – Fridrich Dávid 2, Hosszú Ádám 1, Varga Csaba 2, Klacsák Bence 1. Cserék: Reveland Zoltán – Németh Péter, Schrancz Balázs, Fekete Róbert 2, Horváth Norbert 3, Csányi Dávid István, Józsa Tamás, Horváth Tamás. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Aramis SE: Hegedűs Ferenc – Da Silva Riberio Roni 1, Sámson Zoltán, Pál Patrik 1, Bognár Bence. Cserék: Soós Arnold – Csopaki István, Büki Baltazár 1, Pap Zsombor, Szeghy Szabolcs, Varga István, Mányi Domonkos, Korozmán Krisztián, Boznánszky Gábor. Vezetőedző: Frank Tamás.

A rovat további hírei: Sport

A Mikulás Kupáért tollasoztak

A Mikulás Kupáért tollasoztak

2025. dec. 08.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Seregélyesen megrendezett Mikulás Kupán.

Teljesítették a célkitűzést

Teljesítették a célkitűzést

2025. dec. 08.

Két dobogós helyezéssel és két ötödik hellyel zárták az év utolsó versenyét a DKSE fiókszakosztályainak fiatal birkózói.

Egy góllal kikapott a dánoktól és csoportmásodik a magyar válogatott

Egy góllal kikapott a dánoktól és csoportmásodik a magyar válogatott

2025. dec. 08.

Az Európa-bajnoki bronzérmes és biztos negyeddöntős magyar női kézilabda-válogatott rotterdami középdöntős csoportja második helyén zárt, miután a vasárnap esti záró rangadón 28-27-re kikapott a tavalyi kontinensviadalon második dán csapattól a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

"Hazai" győzelem az Ovi Foci Kupán

"Hazai" győzelem az Ovi Foci Kupán

2025. dec. 07.

A Napsugár Tagóvoda sikerével ért véget az Ovi Foci kupa 2025-ös sorozata, melynek utolsó fordulóját a Szent Pantaleimon iskolában rendezték meg csütörtök délelőtt.

Futással hangolódtak az ünnepekre (galéria)

Futással hangolódtak az ünnepekre (galéria)

2025. dec. 07.

Nagy sikerrel rendezték meg az I. Családi Mikulásfutást a Dunaújvárosi Egyetem és a Városháza tér útvonalon szombaton délelőtt.

Ezüstérmes a DFVE a Magyar Kupában

Ezüstérmes a DFVE a Magyar Kupában

2025. dec. 06.

Nem jött össze a bravúr a Magyar Kupa fináléjában a DFVE női vízilabdázóinak, így a Ferencváros végig vezetve győzte le simán együttesünket a fővárosban ma este.

DSTV: közös mozgás a jótékonyság jegyében

DSTV: közös mozgás a jótékonyság jegyében

2025. dec. 06.

Még múlt vasárnap délelőtt zajlott a II. Adventi Fitnesz fesztivál Dóczi Zsuzsa szervezésében. A jótékony céllal szervezett közös mozgásélmény hozta, amit azért sejteni lehetett – nagyon sokan látogattak el a remek hangulatú rendezvényre, s persze túl is szárnyalták az előzetesen kitűzött céljaikat. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  2. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. DSTV: jótékonyság a Restiben

  5. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő