Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

MTK-siker a Diósgyőr ellen

Sport
labdarúgás
Dunaújváros
MTK
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2016. szep. 21., 21:02

Egy árva góllal, de a Diósgyőr ellen is győzelmet aratott az MTK Budapest labdarúgó csapata, mely újabb sikerével feljött a bajnoki tabella hetedik helyére.

A mélyrepülésben lévő, legutóbbi hét meccsén mindössze kettő pontot szerző Diósgyőrt fogadta a Dunaújvárosi Stadionban az MTK Budapest gárdája az élvonalbeli bajnokság 10. fordulójában. Mivel mindkét csapat számára nagyon fontos lett volna a három pont megszerzése ahhoz, hogy felzárkózzanak a középmezőnyhöz, ezért érdekes mérkőzésre volt kilátás. Az első félidő azonban nem hozott túl nagy iramot, az első igazán nagy helyzetre a 24. percig kellett várni, ám ekkor Kanta közeli próbálkozását védeni tudta a diósgyőriek hálóőre.

A 33. percben viszont már ő sem tehetett semmit, mert Poór Patrik remekül fejelt hét méterről a "vendégek" kapujába, s mivel az első negyvenöt perc végéig nem változott az eredmény, az MTK vonulhatott 1-0-es vezetéssel a szünetre. A térfélcserét követően mezőnyfölénybe került a Diósgyőr, ám a fővárosiak remekül védekeztek, pár apróbb lehetőségen kívül nem adtak esélyt ellenfelüknek az egyenlítésre, így hiába nem találtak kapuba a kék-fehérek sem, a mérkőzés végén így is ők örülhettek az egygólos sikernek.

MTK Budapest – DVTK 1-0 (1-0)
Gólszerző: Poór P. a 33. percben.

MTK Budapest: Petkovics, Okuka (Baki, 93.), Vukmir, Grgics, Poór, Vass, Borbély, Gera (Ramos, 62.), Kanta, Vogyicska (Katona, 92.), Torghelle. Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz.

DVTK: Rados, Lázár, Lipták, Tamás, Vela Diego, Dausvili (Nikházi, 71.), Bognar (Delgado, 60.), Elek, Németh, Makrai, Novothny (Bacsa, 76.). Vezetőedző: Horváth Ferenc.

A rovat további hírei: Sport

Nehéz csata előtt a futsalosok

Nehéz csata előtt a futsalosok

2024. okt. 28.

A tabellán negyedik Airnergy FC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros Futsal együttese hétfőn este fél nyolctól.

Ezúttal nem volt esély a bravúrra

Ezúttal nem volt esély a bravúrra

2024. okt. 28.

Bár korán vezetést szerzett, végül 6-1-es vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a DEAC vendégeként az Erste Liga vasárnap esti fordulójában.

Hazai éremeső a ranglista versenyen

Hazai éremeső a ranglista versenyen

2024. okt. 27.

Remekül szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett országos ranglista versenyen.

Tisztes helytállás a címvédő ellen

Tisztes helytállás a címvédő ellen

2024. okt. 27.

Remekül küzdött a DFVE női vízilabda csapata a spanyol Sabadell ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén, de a spanyol sztárcsapat végül ötgólos sikerrel vitte el a három pontot Dunaújvárosból.

Könnyed siker hazai pályán

Könnyed siker hazai pályán

2024. okt. 26.

Nem okozott gondot a három pont megszerzése a Dunaújváros FC labdarúgóinak a Martonvásár elleni hazai bajnokin.

DSTV: Hámori Luca Dunaújvárosban

DSTV: Hámori Luca Dunaújvárosban

2024. okt. 26.

A párizsi olimpián ötödik helyezett Hámori Luca volt a DÖSE ökölvívóinak vendége az elmúlt szombaton délelőtt. Mint az edzéssel súlyosbított beszélgetés során kiemelte, hatalmas élmény volt az olimpiai szereplés. Hangkép.

Ezt gyorsan felejtsük el

Ezt gyorsan felejtsük el

2024. okt. 26.

Gyenge kezdés után hasonló folytatás: hazai pályán szenvedett kiütéses vereséget a DAB hokicsapata a BJA HC ellen az Erste Liga péntek esti fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő