Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ökölvívó gála Dunaújvárosban

Sport
ökölvívás

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. okt. 24., 17:05

Nagy fába vágta fejszéjét a Dunai Ökölvívó Sportegyesület, mely megalakulása után mindössze kilenc hónappal már több versenyzője részvételével rendez nagyszabású nemzetközi gálát.

A rendezvényre november 19-én, szombaton délután négy órától kerül majd sor a Dunaújvárosi Egyetem "A" épületének sportcsarnokában. Több kor- és súlycsoportban is indulnak helyi versenyzők, akiket Kocsis Tamás készít majd fel a megmérettetésre, de Kovács Richárd, az egyesület elnöke szerint mind megállják majd a helyüket és hasznos tapasztalatokat szerezhetnek éles versenyhelyzetben. A gáláról továbbá elmondta, Dunaújváros önkormányzata mindenben támogatja a rendezvényt, melynek fővédnöke Dunaújváros és Fejér megye díszpolgára, dr. Dorkota Lajos lesz majd.

A versenyen gálamérkőzésekre, valamint több fellépőre is számíthatunk, valamint a szervezők teret engednek a jótékonyságnak is, hiszen ritka relikviákra lesz lehetőség licitálni, a befolyt összeg pedig a Szent Pantaleon Kórházhoz, illetve egy három és fél éves, súlyos beteg kislányhoz kerül majd. A rendezvény lebonyolításában segítséget nyújt a Közép-dunántúli Ökölvívó Régió és annak vezetője, Turós Arnold is, aki örömmel fogadta a megkeresést és elmondta, jó látni, hogy Dunaújvárosban ismét aktív ökölvívó élet van és ilyen rövid idővel az egyesület indulása után már a versenyrendszerbe is többen beszálltak a versenyzők közül.

Elsődleges céljuk a fiatalok megszólítása, és az, hogy a gyerekek figyelmét felkeltsék egy nagyszabású gála keretein belül. Mivel a versenyzők számára fontos a tapasztalatszerzés és a valódi versenyhelyzet, a régió bokszolói mellett Erdélyből is érkeznek ökölvívók, nemzetközi rangot adva az eseménynek. A szervezők nem titkolt szándéka egy nívós, látványos gála megrendezése, mely jövőre helyet kapna a Magyar Ökölvívó Szakszövetség versenynaptárában is.

A rovat további hírei: Sport

Négy dunaújvárosi a végleges vb-csapatban

Négy dunaújvárosi a végleges vb-csapatban

2022. jún. 16.

Négy dunaújvárosi játékos közvetlenül, míg egy tartalékként kapott helyet a magyar női vízilabda válogatott végleges világbajnoki keretében.

Végleges a férfi vízilabda válogatott vb-kerete

Végleges a férfi vízilabda válogatott vb-kerete

2022. jún. 16.

Kijelölte a hazai rendezésű vizes világbajnokság jövő héten kezdődő vízilabdatornájára készülő keretét Märcz Tamás, a férfiválogatott szövetségi kapitánya; a csapat négy helyen változott a tavalyi, tokiói olimpián bronzérmes alakulathoz képest.

Dobogós helyek a bajnokságon

Dobogós helyek a bajnokságon

2022. jún. 16.

Kihozták magukból a maximumot a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Fadd-Domboriban megrendezett magyar bajnokságon.

Utolsó Világkupa az Európa-bajnokság előtt

Utolsó Világkupa az Európa-bajnokság előtt

2022. jún. 15.

Kovács Zsófia és Mayer Gréta is részt vesz a tornászok Világkupáján, melyet Koperben rendeznek meg csütörtöktől vasárnapig.

Csoportelső a válogatott

Csoportelső a válogatott

2022. jún. 15.

Mindhárom mérkőzését megnyerte világbajnoki csoportjában a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar ifjúsági strandkézilabda válogatott.

Kölcsönadta kapusát a Kohász

Kölcsönadta kapusát a Kohász

2022. jún. 15.

A mögöttünk hagyott szezonban jó teljesítményt nyújtó Wéninger Alexa a frissen feljutott NEKA együttesénél folytatja pályafutását.

Szalma Zsolt is az Acélbikáknál folytatja

Szalma Zsolt is az Acélbikáknál folytatja

2022. jún. 14.

Az győri együttes legeredményesebb játékosa is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóit erősíti a következő szezonban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő