Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 25. Géza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tornagyőzelmet hozott a kettős siker

Sport
kosárlabda
utánpótlás
Dunaújvárosi Sárkányok
Dunaújváros
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. okt. 26., 12:11

Remek hétvégét zártak a Dunaújvárosi Sárkányok, akik mindkét meccsüket fölényesen nyerték meg a Pest megyei bajnokság U13-as bajnokságában.

Újabb torna várt a hétvégén a Dunaújvárosi Sárkányok kosárlabda csapatára, akik elsőként a Szigetszentmiklóssal mérkőztek meg. A mieink az első pillanattól kezdve irányították a találkozót, azonnal megszerezték a vezetést, miközben a védekezést szinte hibátlanul teljesítették. Azonban becsúsztak hibák is, főleg ami a ziccerek hatékonyságát illeti, hiszen azokból nagyon sok kimaradt. Az indítások erőltetése miatt volt pár eladott labdánk is, de ami igazán kár volt, hogy a felállt védelem elleni játékot egyáltalán nem tudtuk megvalósítani. A félidőben 10 pontos előnnyel fordultunk, így ennek tudható be, hogy a kezdeti izgalom és lámpaláz már elmúlt, viszont némi fáradtság megjelent. A folytatásban kevesebb hibával játszottunk, de lassabban is, és a védekezésben párszor lemaradtunk, de végül 17 ponttal nyertünk.

Képek: dragons.hu

Sajnos a két meccs közötti pihenőiben biztossá vált, hogy Csató Tamás nem tudja folytatni a játékot, ráadásul Kun István annyira fájlalta a bokáját, hogy csak vésztartalékként számíthattunk rá, így át kellett variálni az ötösöket. Ez azt eredményezte, hogy az abszolút újonc Botykai Árpádnak sokkal komolyabb szerepet szánt a szakvezetés.

A második meccsen a Diósd vegyes alakulata várt ránk, mely találkozón hamar kiderült, hogy náluk jóval erősebbek vagyunk. Csapatként rengeteg lepattanót szedtünk, sok gyors támadást vezettünk. Rohamtempóban léptünk el a Diósdiaktól, a félidőben már 40–12 volt az állás. A harmadik és negyedik negyedben az ötösök egyéni feladatokat kaptak, amit részben sikerült teljesíteniük. Ebben fő szerepet kapott a csapatszellem fejlesztése, és a lehető legtöbb sikerélmény megszerzése. A vége nagyon sima, 69-33-as győzelem lett, amely egyben a tornagyőzelmet jelentette.

Molnár Tamás (edző, Dunaújvárosi Sárkányok): - Büszkén, tornagyőztesként, jó élményekkel és sok tapasztalattal jöhettünk le a pályáról. Fontos volt, hogy avattunk újoncokat is, akikkel nagyon elégedett voltam. Az összképet árnyalja, hogy a játék igencsak szezon eleire sikeredett, mely során ketten is megsérültek a csapatból. Szeretném kiemelni Botykai Árpit, aki egy nagyon ügyes fiút fogott, és csodálatosan megoldotta a feladatát.

Dunaújvárosi Sárkányok – BKG – DSE 50-33
Pontszerzők: Krizsán B. 11 p., Homoly Z. 11 p., Siba D. 10 p., Kovács Máté 6 p., Kovács Márk 5 p., Kun I. 3 p., Mihálovits I. 2 p., Szemenyei P. 1 p., Horváth M. 1 p.. Edző: Molnár Tamás.

Dunaújvárosi Sárkányok – Diósdi Sasok 69-33
Pontszerzők: Homolya Z. 13 p., Krizsán B. 13 p., Siba D. 12 p., Mihálovits I. 7p., Kovács Márk 7 p., Szemenyei L. 6 p., Kovács Máté 4 p., Kun I. 3 p., Szemenyei P. 2 p., Horváth M. 1 p., Botykai Á. 1 p. Edző: Molnár Tamás

A rovat további hírei: Sport

Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók

Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók

2024. nov. 26.

A Kecskeméti LC labdarúgóinak sikerével ért véget a tizenegyedik alkalommal megrendezett Ádám Anita Emléktorna a Rácalmási Sportcsarnokban.

Remek második félidő Pakson

Remek második félidő Pakson

2024. nov. 25.

Sorozatban aratott ötödik győzelmüknek örülhettek a Dunaújváros FC női labdarúgói az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjában.

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

2024. nov. 25.

Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.

DSTV: játékkal emlékeztek

DSTV: játékkal emlékeztek

2024. nov. 24.

2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

2024. nov. 24.

Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

  2. Fejlesztések éve a 7-es választókerületben

  3. Az első lépés a válogatott felé

  4. Újra fókuszban az Európai Unió pályázatai

  5. Tavaszi takarítás kezdődött a parkolókban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő