Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A kaméliás hölgy a színpadon

Kultúra
bemutató
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. nov. 07., 06:44

Újabb premierre készülnek a Bartók Kamaraszínházban, ezúttal Alexandre Dumas világhírű regényéből állítanak színpadra egy kétórás romantikus játékot. Bemutató: November 11-én 19 órakor.

A kaméliás hölgy című darab nem elsősorban a regényre koncentrál majd, hanem Kiss Csaba 2010-ben készített vízióját veszi alapul, némiképp megvariálva a jelenetek sorrendjét, illetve az adaptáció hangulatát. Király Attila rendező komoly elképzelésekkel vágott neki a darab újbóli színpadra állításának és sokkal expresszívebb előadást vár el a színészeitől, azért is, hogy ez az erős érzelmi kifejezőerő segítsen a nézőknek jobban beleélni magukat a történetbe és a függöny legördülése után is gondolkodásra késztesse őket. Mint mondta, a darab témái, a halál, a betegség, a szerelem minden ember életének részei, gyakran átéljük őket, mégsem szeretünk róla beszélni. Mivel ezek kortalan témák, nem is lehet a helyszínt, vagy a kort egyszerűen meghatározni a darabban, így a díszlet, a ruhák, a nyelvezet mind egyszerre idézik a szecesszió korát anélkül, hogy porossá válnának.

A díszlet külön érdekessége, hogy az egyik művészi elem – installáció - elkészítésében városunk országosan is ismert és elismert képzőművésze Rohonczi „Roho” István is aktív részt vállalt. Az előadás játékstílusában modern elemeket is használnak oly módon, hogy ezek a látszólag szembenálló stílusok és formák (szecesszió és modernség), kiegészítsék egymást. Király Attila szerint a szereposztás remek, és mindannyian teljesítik a magas elvárásokat. Szerinte a legfontosabb, hogy a néző tudjon azonosulni a szereplőkkel, a színész megfogja őket, ehhez pedig hatékony munkára van szükség. Mivel saját magára is elsősorban színészként, s nem pedig rendezőként gondol, így a próbák alatt hamar összecsiszolódtak és a színpadon alkotótársként működnek együtt.

Műsoron a darab:

November 12. szombat 19 óra

November 15. kedd 19 óra

November 18. péntek 19 óra

December 11. vasárnap 19 óra

December 21. szerda 19 óra

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: hét évtized kincsei a múzeumban

DSTV: hét évtized kincsei a múzeumban

2022. okt. 07.

Rendkívüli kiállításról tudósít a DSTV összeállítása az Intercisa Múzeumból. Az intézményi gyűjtemény eddig még nem bemutatott, elsősorban a város történetéből válogatott kincseit tárták az érdeklődők elé. Hangkép.

DSTV: világnapi dallamözön a Móriczban

DSTV: világnapi dallamözön a Móriczban

2022. okt. 06.

Különleges kínálattal készült a zene világnapjára a Móricz iskola közössége, derül ki a DSTV összeállításából. A jeles nap alkalmából koncert és közös éneklés is várta az ének-zenei tagozatos nebulókat. Hangkép.

Pompás program a zene világnapján (galériával)

Pompás program a zene világnapján (galériával)

2022. okt. 04.

Ahogy arra készülhettünk, több eseményt is időzítettek a zene világnapjára városunkban az elmúlt napokban – a péntektől hétfőig ívelő programsorozat címszavas összegzésünket több  koncert, közösségi kezdeményezés képeit felvonultató galéria egészíti ki.

Színes kínálattal várják a kultúra barátait a könyvtárban

Színes kínálattal várják a kultúra barátait a könyvtárban

2022. okt. 03.

Még eleven a KönyvTér emléke, de máris újabb komoly sorozatra készül a József Attila Könyvtár: az intézmény pompás programmal várja a betűk és a kultúra barátait az Országos Könyvtári Napok keretében – az esély és az egyenlőség jegyében!

Gazdag kínálat a zene világnapjára időzítve (FRISSÍTVE)

Gazdag kínálat a zene világnapjára időzítve (FRISSÍTVE)

2022. szep. 30.

Több intézmény, szervezet is készül a zene világnapjára: az első programokra már ma várják a muzsika szerelmeseit, de a következő napokban is egymást érik az események! (FRISSÍTVE)

DSTV: rajzfilmes retró vetélkedő az MMK-ban (galériával)

DSTV: rajzfilmes retró vetélkedő az MMK-ban (galériával)

2022. szep. 30.

Fergeteges hangulatról és vérre menő csatáról tudósít a DSTV összeállítása. Az MMK adott otthon a napokban a rajzfilmes retró vetélkedőnek – 17 csapattal és kirobbanó sikerrel. Hangkép és galéria itt!

Petőfi 200 – egyeztető kerekasztalt szerveznek a városban

Petőfi 200 – egyeztető kerekasztalt szerveznek a városban

2022. szep. 28.

Komoly előkészületek az emlékévre, színes programokkal, előadásokkal, több intézmény együttműködése nyomán megvalósuló kínálattal készülnek, derült ki a téma kapcsán szervezett tájékoztatón.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Mire figyeljünk az utasbiztosítás kiválasztásakor?

  2. Nehéz feladat vár az Acélbikákra

  3. DSTV: a szolidaritási adóról

  4. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  5. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő