Búcsú az EHF Kupától

spigott - 2016. november 19. 20:04

Kettős vereséggel búcsúzott el az EHF Kupa küzdelmeitől a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. Kézilabdázóink parádésan kezdtek az Érd ellen, a folytatásban rengeteget hibáztak, s esélyük nem volt még a győzelemre sem.

Nehéz helyzetből, hétgólos hátrányból várta az Érd elleni EHF Kupa párharc ma esti, dunaújvárosi mérkőzését a DKKA női kézilabda csapata. A remélt győzelemhez és továbbjutáshoz a játék minden elemében jobb teljesítményre volt szükség együttesünktől, mint az elmúlt heti, érdi összecsapáson, de játékosaink elszántan, sikerre éhesen vágtak neki a meccsnek. Melyet sajnos gyászszünet vezetett fel, ugyanis hosszan tartó súlyos betegség után tegnap este elhunyt a DKKA fiatal játékosa, Horváth Nikolett, s az ő emléke előtt adóztak egy perces néma csenddel a résztvevők.

A találkozót aztán parádésan kezdték a mieink, hiszen az első öt percben valósággal állva hagyták ellenfelüket, sorozatban öt gólt szereztek, így pillanatok alatt eltüntették hátrányuk nagyobbik részét (5-0). Micijevic kiállítása sajnos megtörte a mieink lendületét, miközben a vendégek támadásban és védekezésben is feljavultak, ezúttal ők szereztek négy találatot zsinórban, így összesítésben ismét hatra növelték előnyüket (5-4). Sajnos együttesünk emberelőnyben is ziccereket hibázott, így nem tudott újra meglépni ellenfelétől, ráadásul védekezése sem működött, így az érdiek a 18. percben kiegyenlítettek, majd Kovács Anna kiállítása alatt a vezetést is átvették (7-8).

Ekkor semmi nem jött be a mieinknek, a távoli lövések pontatlanok voltak, így a vendégek háromra növelték előnyüket, s ezzel gyakorlatilag el is döntötték a továbbjutást, hiszen a 23. percben már tíz találat volt a mieink hátránya. Micijevic két átlövéssel igyekezett közelebb hozni csapatunkat, de az érdiek rendre válaszolni tudtak, így könnyedén tartották magabiztos előnyüket (10-13). A félidő utolsó perceire kettős emberhátrányba került a teljesen elbizonytalanodó Kohász, így a vendégek megszerezték tizennegyedik találatukat is, s megnyugtató előnnyel vonulhattak a félidei pihenőre (10-14).

A térfélcsere után már nem a továbbjutás lehetett a mieink célja, hanem az, hogy legalább megnyerjék a mérkőzést, ám ehhez hatalmas változásra lett volna szükség főleg a támadások befejezésénél, hiszen az első öt percben szerzett öt találat után látványosan visszaesett együttesünk hatékonysága. Sajnos a második felvonást már nem kezdte annyira jól csapatunk, mint az elsőt, mert a vendégek pillanatok alatt hatra növelték előnyüket, s hiába duplázott gyorsan Kovács Anna, a következő három találatot is a vendégek szerezték, s ezzel már a remélt győzelem is komoly távolságba került csapatunktól (12-19).

Kézilabdázóink közül egyedül Kovács Anna próbálkozott egy-egy átlövéssel, a többiek rendkívül passzívak voltak, így nem volt esély arra, hogy feljebb zárkózzon együttesünk, így a 45. percben 15-23-as állásnál időt kért Zdravko Zovko, hogy a hajrára legalább a különbséget tudják csökkenteni tanítványai. Az utolsó negyed órában már mindkét csapatnál azok kaptak lehetőséget, akik korábban kevesebbet játszottak, s bár a mieink valamelyest csökkenteni tudták hátrányukat, végül 25-31 arányban kikaptak, s kettős vereséggel búcsúztak az EHF Kupa további küzdelmeitől.

György László (a DKKA másodedzője): - Álomszerűen kezdődött a meccs, de hamar rémálom lett belőle. A mérkőzés elején még működött a védekezésünk, de aztán támadásban nem tudtunk túljutni az érdiek hatos falán, ez elbizonytalanította a lányokat, míg a vendégek feljöttek, kiegyenlítettek, s a vezetést is átvették. Próbálkoztunk, de túl sok volt a hiba a játékunkban ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Az Érd egy jó csapat, ezt ma is bizonyította, s azt kell mondanom, hogy megérdemelten győzött még ilyen arányban is.

DKKA – Érd 25-31 (10-14)

DKKA: Oguntoye, Rácz-Vincze 4, Micijevic 5, Szalai 2, Cifra 1, Kovács 5, Klujber 3. Csere: Csapó (kapus), Hornyák, Karnik 2, Kudor 3, Molnár, Nick, Grosch. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

DKKA - Érd 25-31

DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán
DKKA - Érd 25-31 - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Sport

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

2025. dec. 03.

A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.

Így nem volt esély a pontszerzésre

Így nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 03.

A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.