Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Könnyed sikerek az utánpótlásnál

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2016. nov. 07., 16:03

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior csapata harmincnégy, míg az ifik huszonkét gólos győzelmet arattak hétvégi bajnoki találkozóikon.

Nemcsak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, hanem a junior és ifjúsági csapat is pályára lépett a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában. Ahogy a felnőttek, úgy az utánpótlás együttesei is idegenben, a Kisvárda otthonában igyekeztek gyarapítani pontjaik számát, s erre minden esélyük meg is volt, hiszen ellenfelük egyik korosztályban sem tartozik az élmezőny csapatai közé.

Képek: DO-archív

A dunaújvárosi fiatalok ezúttal nem bizonyultak udvarias vendégeknek, ugyanis a juniorok összecsapásán már az első félidő után tizenhárom góllal, 19-6-ra vezettek György László tanítványai, akik a második felvonás után sem vettek vissza, s végül kiütéses, 45-11-es sikerrel jöttek fel a tabella ötödik helyére. Az idei szezonban eddigi összes meccsüket megnyerő ifjúságiak szintén esélyesként várták a találkozót, melynek első felvonásában tíz gólt vertek rá a házigazdákra, s mivel 17-7-es vezetésük után sem engedtek ki, nagyon sima, 36-14-es győzelemmel erősítették meg első helyüket a bajnoki táblázaton.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: nemzetközi vizsga Dunaújvárosban

DSTV: nemzetközi vizsga Dunaújvárosban

2024. dec. 14.

Közel 50 kutyás-gazdis páros vett részt a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület első nemzetközi vizsgáján-versenyén. A párosok több különböző szakágban adtak számot a tudásukról cseh bírók közreműködésével. Hangkép.

Két játszmáig bírta a DKSE

Két játszmáig bírta a DKSE

2024. dec. 14.

Közel járt a szettgyőzelemhez a Kecskemét elleni találkozón a DKSE felnőtt röplabda csapata, ám a rutinosabb vendégek végül 3-0-s sikerrel vitték el a pontokat Dunaújvárosból.

Sorsoltak a Magyar Kupában

Sorsoltak a Magyar Kupában

2024. dec. 13.

A DVTK Jegesmedvék, vagy a DEAC lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak ellenfele a Magyar Kupa ötödik körében.

Jó tanulókat, jó sportolókat köszöntöttek

Jó tanulókat, jó sportolókat köszöntöttek

2024. dec. 13.

Huszonöt diák vehette át a "Jó tanuló – jó sportoló"” díjat a Megyei Diáksport Egyesület év végi gáláján Székesfehérváron.

Átlépnék az árnyékukat

Átlépnék az árnyékukat

2024. dec. 12.

A Kecskemét elleni hazai összecsapáson lépnek pályára a DKSE felnőtt röplabdázói az Extraliga következő fordulójában pénteken este fél nyolctól.

Eredményes évet zárt a DKSE

Eredményes évet zárt a DKSE

2024. dec. 12.

A hazai és nemzetközi mezőnyben kiemelkedően teljesítő felnőtt versenyzők mellett az év legjobb utánpótlás sportolóit is elismerték az egyesület évzáró ünnepségén.

Az első elődöntőt játssza pénteken a magyar válogatott

Az első elődöntőt játssza pénteken a magyar válogatott

2024. dec. 12.

A magyar és az olimpiai bajnok, címvédő norvég válogatott az első, 17.45 órakor kezdődő elődöntőt játssza pénteken Bécsben a női kézilabda Európa-bajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

  2. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. Disznótor és családfakutatás a népfőiskolán

  5. A címvédő ellen játszhatnak a DKKA fiataljai

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Alakul a DFC 2026-os kerete

  5. Újra a muzsika és a közösség ünnepe lett (galériával)

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő