Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 25. Eugénia Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Könnyed sikerek idegenben is

Sport
kézilabda
utánpótlás
DKKA
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2016. nov. 22., 12:22

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior és ifjúsági csapata is a második félidőbe döntötte el legutóbbi mérkőzését az NB I/B-s bajnokságban.

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior, valamint ifjúsági együttese is idegenben, Gárdonyban lépett pályára az NB I/B-s felnőtt és junior bajnokság kilencedik fordulójában. György László junior együttese szokás szerint a felnőttek között mérette meg magát a hatodik helyen helyen álló vendéglátók ellen, s ahogy azt reméltük, már az első félidőben négygólos előnyre tett szert (12-16). Fiataljaink a fordulás után is pontosabban, jobban játszottak ellenfelüknél, melynek nem volt ellenszere a mieink gyors játékára, így a különbség is fokozatosan nőtt a csapatok között, s a mieink végül sima, 35-26-os sikert aratva jöttek fel a bajnoki tabella hatodik helyére.

Képek: DO-archív

Papíron nehéz meccs várt ifjúsági csapatunkra is, mely a forduló előtt a nyolcadik helyen állt, míg a gárdonyiak egy ponttal a mieink előtt, a hatodik helyen álltak a táblázaton. Az első félidőben még igen komoly csatát is vívtak egymással a felek, s Vártok Ákos gárdája mindössze csak két góllal, 11-9-re vezetett a szünethez érve. A fordulás után azonban remek védekezéssel törte meg ellenfelét a DKKA, mely mindössze hét gólt engedélyezett ellenfelének, s végül nagyon magabiztos, 26-16-os győzelmet aratott, így kilenc fordulót követően a hatodik helyen áll a juniorok pontvadászatában.

Junior csapatunk edzője, György László ezúttal nem tarthatott tanítványaival a gárdonyi összecsapásra, de így is elégedetten nyilatkozott a felnőtt bajnokságban elért újabb győzelemről.
"Ezúttal egy olyan csapathoz látogattunk, mely közvetlen riválisunk, így nagyon fontos volt az, hogy miként szereplünk. Ugyan több kuljátékosunk hiányzott, de akik pályára léptek, remekül megoldották a feladatot, kreatív, pontos támadójátékot nyújtottak végig, ezért jár a gratuláció a csapat tagjainak, illetve az engem helyettesítő Meggyes Ritának is" - fogalmazott a juniorok szakvezetője.

Eredmények

NB I/B felnőtt bajnokság
Gárdony-Pázmánd SE – DKKA (junior) 26-35
(12-16)

NB I/B junior bajnokság
Gárdony-Pázmánd SE – DKKA (ifjúsági) 16-26
(9-11)

 

A rovat további hírei: Sport

Kupafeladatok előtt a DKSE

Kupafeladatok előtt a DKSE

2025. nov. 04.

A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre

2025. nov. 03.

Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Nem adtak esélyt az MTK-nak

Nem adtak esélyt az MTK-nak

2025. nov. 03.

A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.

Egy gól döntött a Csíkszereda ellen

Egy gól döntött a Csíkszereda ellen

2025. nov. 03.

Péter Balázs második harmadban szerzett emberelőnyös találatával győzte le a jól küzdő Acélbikákat a Csíkszereda gárdája az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2025. nov. 02.

A vendég Fino Kaposvár három szettben vitte el a pontokat a DKSE röplabdázóitól a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának harmadik fordulójában.

Pontmentés a véghajrában

Pontmentés a véghajrában

2025. nov. 02.

Hatalmas küzdelemben ért el 18-18-as döntetlent a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese.

Újabb nagy pofonba néztek bele Acélbikáink

Újabb nagy pofonba néztek bele Acélbikáink

2025. nov. 01.

A véghajrában összeomlott és összesen tíz gólt kapva szenvedett vereséget a DVTK Jegesmedvék ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  2. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő