Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Még a Mikulás is eljött a Római adventjére

Közélet
Római advent
advent
Római körút
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. dec. 04., 19:21

A második gyertyát is meggyújtották a Római városrész adventi koszorúján, emellett a nagykarácsonyi Mikulás is ellátogatott a gyerekekhez.

A Törő Anikó vezette Adománykuckó és önkéntes csapata, valamint a rendezvény fővédnöke, Lassingleitner Fruzsina, a körzet képviselője advent második vasárnapján is egy meghitt hangulatú ünnepségre várta a Római városrészben élőket, és minden érdeklődőt, hogy együtt hangolódhassanak az ünnepekre, hogy egy jót beszélgethessenek a forró tea és a forralt bor mellett.

adv

A hagyományoknak megfelelően ökumenikus istentisztelettel kezdődött a rendezvény, majd a helyi egyházak képviselői, Braun Ervin baptista vezető, Stermeczky András evangélikus lelkész és Böttger Antal egy-egy ünnepi gondolattal kedveskedett a jelenlévőknek. Ezután a Rudas iskola diákjának karácsonyi dalait hallgathatták, majd a Római városrészi óvoda kisgyermekei adták elő télapó-várósműsorukat. A gyermekdalokat meg is hallotta a Mikulás, aki egyenesen a nagykarácsonyi Mikulásházból érkezett a Váci utcai kisposta elé, hogy meghallgassa a kívánságokat és ajándékokkal lepje meg a gyerekeket. A látogatókat forró teával, zsíros kenyérrel és gyümölccsel kínálták meg a szervezők. Emellett karácsonyi ajándékokat, festményeket, dísztárgyakat is lehet vásárolni a rendezvénysorozat ideje alatt, hiszen advent harmadik és negyedik vasárnapjára is programmal készülnek az érdeklődőknek.

2. Galéria
Római advent
advent
Római körút
Dunaújváros

facebook megosztás

A Törő Anikó vezette Adománykuckó és önkéntes csapata, valamint a rendezvény fővédnöke, Lassingleitner Fruzsina, a körzet képviselője advent második vasárnapján is egy meghitt hangulatú ünnepségre várta a Római városrészben élőket, és minden érdeklődőt, hogy együtt hangolódhassanak az ünnepekre, hogy egy jót beszélgethessenek a forró tea és a forralt bor mellett.

Ónodi Zoltán
Advent második vasárnapja a Római körúton - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2016. dec. 04.

A rovat további hírei: Közélet

Tisztelegjünk együtt 1848 hőseinek emléke előtt

2023. már. 14.

Közös megemlékezésre várja a városlakókat az önkormányzat március 15-én – az ünnepség helyszíne a forradalmi emlékmű lesz szerdán délelőtt.

Béla bácsi boldog 90. születésnapja

Béla bácsi boldog 90. születésnapja

2023. már. 13.

Folytatódott a szép kort megélt polgárok köszöntése városunkban: Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő Kalán Bélát látogatta meg otthonában.

Újra összeült az idősügyi kerekasztal

Újra összeült az idősügyi kerekasztal

2023. már. 11.

A nagyobb nyugdíjas szervezetek képviselőit és a városalapítók egyesületének vezetőit fogadta a héten a Városházán Pintér Tamás polgármester és Barta Endre humán alpolgármester. 

Kerékpáros fejlesztések: végre startolt a közbeszerzési eljárás

2023. már. 10.

Már befejezett munka után küszöbön a másik – a stratégiai cél az egész várost (és a kistérséget) behálózó kerékpárút-hálózat kialakítása.

Lakáspiaci pangással kezdődött az idei év

Lakáspiaci pangással kezdődött az idei év

2023. már. 10.

Az első hónapok trendjei és az elmúlt év fontos tényei országos viszonylatban, helyi kitekintéssel – elemzés a Creditline szakértőinek közreműködésével.

Rezsitámogatással segíti az önkormányzat az időskorúakat

2023. már. 09.

Új támogatási forma bevezetéséről döntöttek a képviselők a legutóbbi közgyűlésen – Időskorúak rezsitámogatása elnevezéssel a városvezetés javaslata nyomán.

Ketten ünnepelték kerek évfordulójukat

Ketten ünnepelték kerek évfordulójukat

2023. már. 09.

Két 90 éves szépkorút ünnepelt a város vezetése: Mess Istvánt és László Jánost a jeles alkalomból Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötték családjuk körében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: toboroznak az úszók

  2. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  3. Amit a címkékről tudni érdemes

  4. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  5. DSTV: matchboxok a templomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő