Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gyász - Elhunyt Liszi Ferenc

Sport
röplabda
Dunaújváros
gyász

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. jan. 30., 15:42

A dunaújvárosi röplabda sport a mai napon egy édesapát, testnevelőt, edzőt veszített el Liszi Ferenc, Feri bácsi személyében.

Akik ismerték őt, vagy olyan szerencsések voltak, hogy együtt dolgozhattak vele, mindannyian büszkék voltak rá. Liszi Ferenc 1943. január 18-án született Abán, majd 1961-ben kötözött Dunaújvárosba. 1962-ben lett igazolt röplabdázó, ezt követően 15 esztendőn át segítette a Dunaújvárosi Kohász csapatát. A sport mellett tanult, képezte magát, és szakedzői diplomát szerzett. Még aktív játékosként vált edzővé, ettől kezdődően szinte minden korosztály mellett megfordult. Számtalan tehetséget nevelt, akik közül többen a korosztályos válogatottakat erősítették, majd később az NB I-ben is megállták a helyüket. Később a férfi NB I-es csapat edzője lett, miközben a legfontosabbnak tartott feladatát, az utánpótlás nevelést nem adta fel, így egyben a juniorokkal is foglalkozott. Sikereire más egyesületek is felfigyeltek, így került Székesfehérvárra, majd Szolnokra, ahol szintén szép eredményeket ért el. Szíve azonban visszahívta Dunaújvárosba, ahol még három sikeres esztendőt töltött a felnőtt csapat mellett.

1993-ban döntött úgy, hogy kizárólag a fiatalokkal fog foglalkozni. A Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium testnevelő tanára lett. 1996-tól röplabda csapatot szervezett. Ekkor indult el az a páratlan sikersorozat, mely a mai napig tart. Diákcsapataiban megfordult szinte az egész jelenlegi felnőtt válogatott, de a többi korosztály nagy része is az ő keze alatt csiszolódott. Nemcsak edzőjük, hanem apjuk helyett apjuk is volt ezeknek a fiataloknak. Közülük többen már nemzetközi karriert is befutottak Németországban, vagy Olaszországban, köztük Grózer György, Németh Szabolcs, Baróti Árpád, és Tóth Gábor. Szinte hihetetlen, de ez alatt a 18 év alatt 26 diákolimpiai elsőséget szerzett a különböző korosztályokban, emellett számtalan ezüst és bronzérmet, valamint nemzetközi fűződik nevéhez, ezzel öregbítve iskolája, szeretett sportága és Dunaújváros hírnevét. Edzőként és pedagógusként egyaránt nagy tisztelet övezte mind a tanítványok, mind a kollégák részéről.

Képek: DO-archív

Megemlékezésünkben álljon itt az az utolsó interjú, melyet 2014-ben, a Dunaújváros Sportjáért Díj átvételekor készítettünk vele:

„Nagyon boldog vagyok, hogy rám is gondoltak a díjátadók! Elsősorban azonban a köszönet családomnak jár, akik a hosszú évtizedek alatt mindig mellettem álltak. Amikor megkaptam azt a kitűntetést, végig gondoltam, hogy hogyan is indult városunkban a pályafutásom. Életem nagy részét szeretett sportágamban töltöttem el, hiszen amikor 1961-ben a városba kerültem, az óta a röplabdázás tölti ki az életemet játékosként, majd a felnőtt, és később az utánpótlás csapatok edzőjeként. Volt időszak, és ez nem volt túl jó, amikor a felnőttekkel ingáztunk az első-, és a másodosztály között. Ezután dolgoztam Szolnokon és Székesfehérváron is, ahonnan új tapasztalatokkal felvértezve tértem haza. Ezt követően lettem a junior csapat edzője három évig, majd kerültem a Hild iskolához. Életem legszebb szakasza kezdődött el ekkor. Kolics Gábor igazgató úr támogatásával sikerült megalapozni azt a sport tevékenységet, amely számtalan sikert hozott az iskolának és Dunaújvárosnak is. Számtalan diákolimpián vettünk részt, ahonnan 26 aranyéremmel tértünk haza. Ez számomra is óriási tény, hiszen még egy ilyen edzőt nem ismerek Magyarországon, aki ennyiszer nyert volna. Ebben a munkámban folyamatos támogatást kaptam a Dunaferr SE edzőitől, Kelemen Istvántól és Tomanóczy Tibortól. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen fiúkat nevelhettem!”

Tevékenységét több alkalommal is elismerték.

2002 - Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete aranyérem
2012 - Magyar Röplabdázásért emlékplakett
2013 - Dunaújváros Oktatásügyéért Díj
2014 - Dunaújváros Sportjáért Díj

Rengeteg szép sikert örömet köszönhetünk Liszi Ferencnek, melyeket sohasem felejtünk el!

Nyugodjon, nyugodj békében Feri bácsi!

A rovat további hírei: Sport

Érmeket és tapasztalatot gyűjtöttek

Érmeket és tapasztalatot gyűjtöttek

2023. aug. 07.

Érmeket és tapasztalatot gyűjtöttek; remekül szerepeltek a fővárosban megrendezett nemzetközi versenyen a DKSE fiókcsapata, az Enying VSE ifjú birkózói.

Ezüstös zárás a Debrecenben

Ezüstös zárás a Debrecenben

2023. aug. 07.

Több egyéni csúccsal és egy újabb ezüstéremmel fejezték be a debreceni ifjúsági bajnokság küzdelmeit a DKSE korosztályos úszói.

Fényes dunaújvárosi érmek a korosztályos bajnokságon

Fényes dunaújvárosi érmek a korosztályos bajnokságon

2023. aug. 07.

Összesen tíz dobogós helyezéssel fejezték be a Szegeden megrendezett Serdülő, Ifjúsági, U23-as Magyar Bajnokságot a DKSE kajak-kenusai.

Hosszabításos búcsú a kupától

Hosszabításos búcsú a kupától

2023. aug. 06.

A ráadás utolsó perceiben kapott góllal szenvedett 1-0-s vereséget a Kaposvár elleni kupameccsen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Európa tetején az U17-es válogatott

Európa tetején az U17-es válogatott

2023. aug. 06.

Másodszor is legyőzte a spanyolokat, s hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a törökországi Európa-bajnokságot a három DFVE-játékossal felálló magyar U17-es leány vízilabda válogatott.

Egyéni csúcsok Debrecenben

Egyéni csúcsok Debrecenben

2023. aug. 05.

Érmet most nem szereztek, de komoly egyéni csúcsokat úsztak a DKSE tehetséges versenyzői a Debrecenben megrendezett ifjúsági bajnokság harmadik napján.

Eb-döntőben a fiatalok

Eb-döntőben a fiatalok

2023. aug. 05.

Az olaszok magabiztos legyőzésével jutott be a törökországi Európa-bajnokság fináléjába a három dunaújvárosi játékossal felálló magyar U17-es leány vízilabda válogatott.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő