Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 25. Géza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kérdések és válaszok

Sport
röplabda
Dunaferr SE
Dunaújváros
Kazincbarcika
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. jan. 29., 08:09

Mindkét csapat számára nagy jelentőséggel bír a vasárnap délután négy órakor kezdődő találkozó, hiszen a Dunaferr a hatodik, míg a Kazincbarcika a második helyre pályázik.

Hatalmas röplabda csatára van kilátás a röplabda bajnokság alapszakaszának számunkra utolsó fordulójában, hiszen ezt követően több nyitott kérdésünkre megkapjuk a válaszokat. Minket természetesen egy kérdés megválaszolása foglalkoztat, amely arról szól, hogy Tomanóczy Tibor csapata be tud-e kerülni a felsőházba, vagyis megszerzi-e a hatodik helyet. A cél elérésének érdekében a dunaújvárosi fiúk az eddigi mérkőzéseken mindent megtettek, így a legutóbbi két alkalommal is, hiszen a Debrecent és a Pécset egyaránt idegenben tudták legyőzni, ezzel pillanatnyilag a hatodik helyen állnak.

Ezt azonban még meg is kell őrizni a bennünket szorosan üldöző MAFC előtt, akiknek nem egy, hanem két mérkőzésük van még hátra. Ám, amennyiben olyan eredmények születnek vasárnap, melyek nekünk kedveznek, akkor a záró fordulótól függetlenül hátra lehetne dőlnünk. Ez azonban számunkra nehéz feladat lesz, hiszen délután négy órától a mieinknél nagyobb rutinnal rendelkező Vegyészt fogadjuk, akik egyértelműen a találkozó esélyeseinek mondhatók. Tőlük kell, kellene pontot, vagy pontokat rabolnunk ahhoz, hogy biztosan ott legyünk a végelszámoláskor a legjobbak között. Ekkor nem kell figyelnünk a másik, vagyis a Kecskeméten szereplő MAFC meccsére. Abban az esetben azonban, ha a pontszerzés nekünk nem sikerül, akkor a felsőházba jutás már nem a mi, hanem a KRC kezében van.

Azt azonban ne feledjük, hogy ők annak a találkozónak a toronymagas esélyesei. Arra azonban már láttunk számos példát, hogy a kevésbé esélyes csapat le tudja győzni a papíron nagyobb erőt képviselő ellenfelet. Így volt ez például akkor, amikor a Kaposvár gárdáját győzte le a Dunaferr, vagy éppen a kitűnő formában játszó Szolnok esete, akik ugyancsak a Kaposvárt győzték le kétszer is a magyar kupában. Tomanóczy Tibor vezetőedzőnk és az általa vezérelt csapat azonban nem szeretne semmit a véletlenre bízni, de azt is tudják, a találkozónak nem ők az esélyesei.

Képek: DO-archív

- A szokásos munkával készülünk az alapszakasz utolsó mérkőzésére. A tegnapi napon kaptam azt az információt, hogy vezetőedző váltás történt a Kazincbarcika csapatánál. Toma Sándor lemondása után Dudás András került a csapat élére. Azt, hogy ez milyen változásokat hoz, még nem lehet tudni, ám az biztos, hogy nagy harc várható. A mi csapatunknak azonban nem ezzel, hanem saját magával kell foglalkoznia, hiszen a rutinosabb játékosokkal felálló Vegyész a találkozó esélyese. Csak akkor lehetünk méltó ellenfelek, ha mindenki azt a maximális hozzáállást, fegyelmezettséget, koncentrációt tudja nyújtani, mint a legutóbbi két összecsapásunkon. Ekkor nagyon jó meccs lehet belőle. Az én feladatom, hogy megtaláljam azt a formációt, amely sikert hozhat. Nekik és nekünk is fontos, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk, így abban bízom, hogy minden játékosom a lehető legtöbbet ki fogja hozni magából.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: jó úton haladnak

DSTV: jó úton haladnak

2025. okt. 24.

Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

2025. okt. 24.

A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Farsang Kupáért fociztak

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  3. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  4. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  5. Történelmi siker a diákolimpián

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő