Kiizzadt győzelem

Szárszó Lajos - 2017. január 30. 20:31

Két harmadon keresztül fölényben játszottak, két góllal is vezettek már, de csak hosszabbításban tudták legyűrni a Ferencváros csapatát a Dunaújvárosi Acélbikák.

Kulcsemberei hiányában is elszántan vágott neki az igen jó formában lévő Ferencváros ellen a DAB együttese a ma esti csatának, melyen mindkét csapat visszafogott lendülettel kezdett. A megfontolt kezdés nem a véletlen műve volt, hiszen mind a hazai, mind a fővárosi gárdának nagy szüksége volt a bajnoki pontokra. Jól kezdett csapatunk, Borbás buliból hátratett korongját a negyedik percben Hüffner vágta Sevela kapujába (1:0). Két perccel később Tendler vezette a zöld-fehérek legveszélyesebb akcióját, melynek a végén Duschek Dávid védett nagyot. Hruby a kékvonalról, míg a másik oldalon Papp tesztelték a kapusokat. A 12. percben egy védelmi megingást követően egyenlített a Fradi. A Duschekről kipattant korongot elfelejtették eltakarítani a hazai védők, melyet Hardi kapásból vágott a kapuba (1:1).

A hibát megpróbálták azonnal korrigálni a dunaújvárosiak, akik beszorították ellenfelüket a védő harmadukba. Szinte azonnal emberelőnybe is kerültünk, Kovács ült le két percre, melyből több lehetőséget is kidolgoztak Azariék, de Sevela hárította a lövéseket. Egy perc elteltével tovább nőtt a gólszerzési esélyünk, hiszen Sumi kiállítása miatt kettős előnybe kerültünk, de ez Németh támadó harmadban történt hibája miatt villámgyorsan eltűnt. Már négy a négy ellen játszottak a felek, amikor Hudec gondolt egy merészet, aki távolról engedett el egy lövést, mely utat talált a korong mellé nyúló Sevela kapujába (2:1). Az utolsó percek hazai fölényt és egy életerős Ladygin lövést hoztak, de az állás már nem változott. A második húsz perc elején úgy tűnt, hogy az öltözőben maradtak a védőink, hiszen Hietamaki passza után Rafaj maradt teljesen egyedül a kapunk előtt, aki lányos zavarában kihagyta a ziccert. Az első cserét követően Nagy Márk előtt adódott ajtó ablak helyzet, de a csatár a kapust találta el.

Egy-egy kimaradt lehetőség után Hudec elől szedte össze nagy nehézségek után a pattogó pakkot Sevela. Egy cserével később Tendler húzott el a baloldali palánk mellett, aki lőni is tudott, így Duscheknek kellett védenie, aki pármásodperccel később a kapuvasnak biccenthetett oda, hiszen az hárította Kiss Ákos lövését. A sporik ezt az esetet visszanézve utólag gólnak ítélték meg az egykori újvárosi lövését, mely a televízió lassítása alapján nem volt benn, ezzel egyenlített a Ferencváros (2:2). A folytatásban gyakorolhatta a DAB az emberelőnyös játékot, hiszen először Inglis, majd ezt követően Erdélyi és Hietamaki is kiszállt a meccsből. Ezt azonban egy hazai fegyelmezetlenség követte, Cseter a támadóharmadban szabálytalankodott, így lett oda a kettős fór. Szerencsére azonban ezzel is tudott élni a hazai gárda, miután a Seveláról kipattanó korongot Ladygin tessékelte a kapuba (3:2), így megint nálunk lett az előny. A hajrához közeledve rákapcsolt s fővárosi alakulat, több lehetőséget is kidolgoztak, melyre Azariék válasza érkezett, de gól abból sem született. Az utolsó percben Becze vette észre, hogy nyitva az út a vendég védők között, aki ezen simán bekorcsolyázott a kapu elé, majd mattolta a Fradi kapusát (4:2).

Három Duschek védéssel indult a harmadik felvonás, majd Tendler, azt követően Üveges lőhette volna közelebb a vendégeket a kissé lassan mozgó védők gyűrűjében. A következő percek kiegyenlített játékot hoztak, kevés veszéllyel, melyek közül Nagy Márk szólója állt a legközelebb a gólhoz. Ami az egyik oldalon kimaradt, az a másikon beszédült. Kiss Ákos a kapu mögül kanyarodott a kapu mellé, aki saját kipattanóját csúsztatta a kapus korcsolyája és a kapuvas közötti szűk résen a ketrecbe (4:3). Az izgalmak ezzel fokozódtak, hiszen még szűk nyolc perc volt vissza a meccsből, ráadásul Jabornik a vége előtt egy perccel egyenlített (4:4), ezzel kiharcolva a hosszabbítást. A meccset végül Hudec emberelőnyös találata döntötte el, így sikerült megmenteni kettő pontot (5:4).

Dunaújvárosi Acélbikák – Ferencvárosi TC 5:4 (2:1, 2:1, 0:2, 1-0) h.u.

DAB: Duschek Dávid - Lencsés Tamás, Hudec Stanislav 2, Lévai Máté, Hüffner Adrián 1, Hruby Gellért, Németh Péter, Becze Tihamér (1), Borbás Gergely (2), Ladygin Mykola 1, Magosi Erik, Léránt René (1), Odnoga Mátyás, Cseter Justin (1), Nagy Márk Máté, Azari Zsolt (2), Tanka Lőrinc (1). Vezetőedző: Malkia Heikki.

FTC: Sevela Peter - Hardi Richárd 1 (1), Schwindt Michael, Dubek Vladimir (1), Inglis Ákos, Jabornik Henrich 1, Sumi Thomas, Farkas Lőrinc Simon, Shinkaruk Carter (1), Üveges Gábor, Lengyel Levente, Kovács Viktor László, Fliszár Zalán, Tendler Jereme, Erdélyi Tamás, Németh Árpád, Rafaj Attila, Szappanos Dávid, Papp Csaba, Hietamaki Juhamatti, Kiss Ákos 2. Vezetőedző: Lindqvist Greg Kjell.

A rovat további hírei: Sport

Mindenki a helyén

Mindenki a helyén

2025. feb. 06.

Pörgős edzéssel zárta felkészülését Sosnowiecben a magyar jégkorong válogatott, amely csütörtök délután Szlovénia ellen kezdi a négycsapatos tornát.

Két vereség Tatabányán

Két vereség Tatabányán

2025. feb. 05.

A listavezető Tatabányától és a Pécstől is három szettben szenvedett vereséget U20-as leány együttesünk az OB II-es pontvadászat középszakaszának újabb fordulójában.

A Fradi nyerte a rangadót

A Fradi nyerte a rangadót

2025. feb. 05.

Egyszer még felállt háromgólos hátrányból, ám a második ferencvárosi meglódulásra már nem volt válasza a DFVE női vízilabda csapatának az OB I keddi rangadóján.

Meglepő, fájdalmas vereség

Meglepő, fájdalmas vereség

2025. feb. 04.

Hiába vezetett két góllal a második felvonás elején, végül 7-5-ös vereséget szenvedett Martonvásáron a Dunaújváros Futsal együttese hétfőn este.

Rangadó előtt a vízilabdázók

Rangadó előtt a vízilabdázók

2025. feb. 04.

Az éllovas Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata ma este fél kilenctől.

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

2025. feb. 03.

Bár a csapatversenyben nem sikerült dobogóra állni, rengeteg érmes helyezéssel zárták a helyi birkózók az Arany iskolában megrendezett Komóczi Gábor Emlékversenyt a mögöttünk hagyott hétvégén.

Remek meccsek Rácalmáson

Remek meccsek Rácalmáson

2025. feb. 03.

A Dunaújváros PASE együttesének sikerével ért véget az I. alkalommal megrendezett Hóvirág Kupa elnevezésű kispályás női labdarúgó torna a Rácalmási Sportcsarnokban.