Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A korrektség jegyében!

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
NBI/B

facebook megosztás

doszerk - 2017. feb. 22., 19:14

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szakmai vezetése nem érti a Haladás vezetőedzőjének nyilatkozatát, melyet az NB I/B-s felnőtt pontvadászat hétvégi összecsapása után tett.

A hétvégén pályára lépett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia két NB I/B-s kézilabda csapata is: a felnőttek mezőnyében induló juniorok, illetve a juniorok pontvadászatában részt vevő ifjúságiak is a Haladás VSE ellen húztak szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A dunaújvárosi fiatalok alaposan kitettek magukért mindkét mérkőzésen, hiszen a junior bajnokit 52-22-re, míg a felnőttek találkozóját 45-25-re nyerték. Utóbbi összecsapás azonban mégsem az eredmény miatt lett emlékezetes, hanem a vendégek szakvezetőjének nyilatkozata miatt, számolt be a dunaújvárosiak honlapja. A Haladás VSE csapatát irányító Hamar Zoltán ugyanis csapata hozzáállásával elégedett volt, azt viszont erősen sérelmezte, hogy a DKKA juniorjai tulajdonképpen felnőtt NB I-es csapattal álltak fel, s mint azt a vaol.hu-nak adott értékelésében elmondta, nem érezte korrektnek akadémiánk lépését.

Ez a nyilatkozat érthetően rosszul esett a DKKA szakmai vezetésének, mely igyekezett azonnal tisztázni pár dolgot a hétvégi mérkőzéssel, akadémiánk céljaival kapcsolatban, s mint azt György László elmondta, finoman szólva sem értik a Haladás edzőjének kifakadását.

"Először is szeretném leszögezni, hogy soha nem volt célunk bármilyen mértékben befolyásolni a bajnokságot, mindig a lehető legjobb csapattal vágunk neki egy-egy mérkőzésnek, hiszen az NB I/B-s felnőtt bajnokság nagyon sokat jelent fiatal játékosaink számára. Talán Hamar Zoltán is fel tudja idézni, hogy ősszel, amikor 23-22-re legyőztek minket, szintén erős csapattal szerettük volna megtisztelni őket, ám a büki bajnokink egy időre esett az NB I-es fordulóval, amikor felnőtt, junior és ifjúsági csapatunk is az MTK ellen lépett pályára, s ugyan szerettük volna elhalasztani az NB I/B-s meccsünket, ebbe éppen ők nem mentek bele, szóval, ha már a korrektségről beszélünk, akkor erre is illenék emlékezni.

Gindeli Panna is túl erős volt a Haladásnak! (Képek: DO-archív)

Másrészről nem gondolom, hogy Gindeli Panna, Grosch Vivien, Hornyák Bernadett, Molnár Beatrix és Nick Viktória (az ő szerepeltetésüket kifogásolta a Haladás edzője) jelenleg NB I-es játékosok lennének. Mindannyian tehetséges játékosok, akik sokat dolgoznak céljaikért, s ezért felnőtt csapatban már képesek kiegészítő feladatok ellátására, ráadásul ketten közülük utánpótlás korúak. Akadémiánknak egyértelműen az a célja, hogy játékosaink valamikor NB I-es kézilabdázók legyenek, s igen, akár még meghatározóak is" – fogalmazott György László.

A rovat további hírei: Sport

Bronzért játszhat a DFVE

Bronzért játszhat a DFVE

2025. ápr. 03.

Már az első félidőben eldöntötte a bajnoki elődöntő sorsát az UVSE gárdája, mely hat góllal győzte le női vízilabdázóinkat a két gárda szerda esti összecsapásán.

DSTV: készülnek a kajak-kenusok

DSTV: készülnek a kajak-kenusok

2025. ápr. 02.

Javában készülnek a 2025-ös szezonra a DKSE kajak-kenusai is. A dunaújvárosi fiatalok az alapozás nagy részén már túl vannak, s a jó idő beköszöntével már a vízen is megkezdték az edzéseiket az elmúlt napokban. Arról, hogy milyen munkát végeztek el eddig, mi vár még rájuk és milyen szezonra számítanak, a szakosztály edzőit kérdeztük. Hangkép.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2025. ápr. 02.

Négy éremmel, több pontszerző helyezéssel zárták a korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE és fiókszakosztályainak birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

A döntőért küzd a DFVE

A döntőért küzd a DFVE

2025. ápr. 01.

Az UVSE csapatának egy, a DFVE női vízilabdázóinak két győzelemre lesz szükségük ahhoz, hogy bejussanak a bajnoki fináléba.

DSTV: már rúgják a bőrt

DSTV: már rúgják a bőrt

2025. ápr. 01.

Itt a tavasz, amely a hosszabb napsütéses órák száma és a kedvezőbb időjárás mellett azt is jelenti, hogy ismét pattog a labda a kispályás labdarúgó pályákon. Elstartolt a DLSZ nagymúltú Dunaújváros Kupája is – 32 csapat játszik a végső győzelemért. Hangkép.

Hazai éremeső Mezőfalván

Hazai éremeső Mezőfalván

2025. ápr. 01.

Rengeteg dobogós helyezéssel gazdagodtak a DKSE és a Gurics BDSE ifjú birkózói a Mezőfalván megrendezett meghívásos utánpótlás versenyen.

Értékes pont idegenből

Értékes pont idegenből

2025. már. 31.

Az utolsó másodpercekben kapott góllal ért el 27-27-es döntetlent Budaörsön a DKKA U21-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokság legutóbbi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő