Dékán, a sztálinvárosi vamzer

Hogyha nem adja fejét sikkasztásra, tán „becsületben megőszült” polgárként mehetett volna nyugdíjba. De ha már ilyen szerencsétlenül alakultak a dolgai, legalább húzzon hasznot ebből – gondolhatta. Elszegődött vamzernek. Pálhalmán hamar kiismerték, nem bíztak benne. A megyei főrendőrök úgy vélték, a sztálinvárosi fogdán tudják hasznosítani kivételes tudását. Titkos paranccsal áthelyezték, és attól fogva szorgalmasan jelentett, főként a politikai ügyben meggyanúsított emberekről. Jól végezte „munkáját”, így büntetése egy részét elengedték.

A pompás karrier eme állomását megelőzően emberünk több nagyüzemben teljesítette „hazafias” kötelességét. Sokoldalúságát az Ikarus vállalatnál, a Ganz Vagongyárban és a csepeli Rákosi Mátyás Műveknél bizonyította. Ipari szabotőrök után szimatolt, a rendszer ellenzőit hajkurászta, mindenütt a „nép ellenségét” kutatta. Besúgott, éjt nappallá téve. A csemetéire már nem jutott az idejéből, ezért ők a Fóti Gyermekvárosba kerültek. És akkor jött a kis malőr – a sikkasztás –, ami után a börtön köbvetkezett. De mint látszik, ez is előnyére vált, mert így lehetett fogdaügynök, ahol ismét bizonyította kivételes képességét.

Szabadulása után a belügy a  MÁV Utasellátó Vállalathoz irányította. Utazó büfés lett. Ez igazán testhezálló munka volt számára: lecsúszott néhány feles, és a csempészek, valutaüzérek máris daloltak, öröm volt őket hallgatni. A társadalmi tulajdont nagy szorgalommal védte, de saját zsebre is dolgozott…

Újólag bizonyított tehetségére 1963-ban felfigyelt régi munkáltatója, a BM  II-es Politikai Nyomozó Főosztály 2-g alosztálya. Visszavette, 1500 forint pénzjutalomban részesítette, majd elhelyezte a külföldi járatokra hálókocsi kalauznak. A besúgói fedőálláshoz hatósági erkölcsi bizonyítvány kellett, hát felsőbb parancsra hamisítottak egyet. Az állambiztonsági főcsoportfőnök, Galambos  József  rendőr vezérőrnagy engedélyezte, az országos rendőrfőkapitány, Körösi György vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes pedig a IV. kerületi rendőrkapitánysággal kiadatta a bizonyítványt. Így lett a sikkasztó Deák Gyula – mert ez volt Dékán ügynök „becsületes” polgári neve – büntetlen előéletű, erkölcsös tagja a társadalomnak. És besúghatott, rendületlenül. A történethez tartozik, hogy korábban Deák is megszenvedte a kommunizmust: a kistarcsai internálótáborban raboskodott. Felfigyelt rá a belügy. Beszervezték. És megkezdődött a dicstelen karrier.

A Kommunizmus Áldozatai Emléknapján, február 25-én rá kettős minőségben is emlékezhetnénk: ő először áldozat volt, majd mások feláldozója lett. Ám előtte aligha hajthatunk fejet. De a rémtettek igazi elszenvedői, köztük a pentelei áldozatok előtt – igen!