Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egy negyedig tartott a csoda

Sport
vízilabda
DUE-Maarsk Graphics
Dunaújváros
Sabadell
Euroliga

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. feb. 25., 18:27

Alaposan meglepték a címvédőt egyetemistáink, ám a játékvezetői felfogáshoz jobban alkalmazkodó Sabadell végül 12-9-es sikert aratott az Euroliga negyeddöntőjének első meccsén. Mihók Attila gárdája ezzel együtt dicséretet érdemel, ám hazai veresége után nehéz helyzetből várja a visszavágót. Galériával!

A világ pillanatnyilag legjobb csapata, a spanyol éllovas Sabadell ellen kellett megküzdeniük a dunaújvárosiaknak, akik végig oroszlánszívvel játszottak. Fantasztikusan kezdett Mihók Attila együttese, hiszen a jó védekezésekből nagyszerű támadásokat vezettek, melyeket rendre góllal fejeztek be. Gurisatti jegyezte az elsőt, majd Garda talált be a spanyol kapuba, miközben a védekezést kellett erősíteni, hiszen a sporik sorban szórták ki lányainkat (2:0). Garda ötméteresből már háromra növelte előnyünket, melyre Domenech válaszolt (3:1). Ezzel azonban még nem lett vége, hiszen megint Garda állt a büntető mögé, melyet ismét magabiztosan értékesített (4:1).

A második negyedre feljavult a Sabadell védekezése, miközben Beatriz Ortiz lőtte közelebb a spanyolokat (4:2), majd a játékvezetők sorban visszafújták kontrát látva támadásainkat, ráadásul Horváthot ki is szórták. Ezt Neushul használta ki (4:3), majd Gurisatti forgácsolta szét a felső lécet. Horváth ejtését fogta a vendégek portása, Ester, ezt követően azonban kimaradt egy emberelőnyös lehetőségünk. A harmadik negyed végig spanyol rohamokkal, és rengeteg góllal tarkított volt. Espar egyenlített az első támadásból, majd Garcia találata a spanyol vezetést hozta meg (4:5). Szerencsére Vályi Vanda tudott erre válaszolni (5:5), ekkor azonban beindultak a vendégek. Espar, majd Garcia ismét betalált (5:7), majd Mihók Attila kapott piros lapot a játékvezetőktől. A fantasztikus hazai közönség bíztatása ettől tovább fokozódott, főként Somhegyi találatát követően (6:7), de Forca próbálta meg megnyugtatni a kedélyeket (6:8). Ez nemigen jött össze, hiszen Szilágyi találatakor szinte felrobbant az uszoda (7:8), de Leiton, Beatriz Ortiz, majd Pena találataira csak egy Mc Hunu Hlengiwe válasz érkezett (8:11).

A záró nyolc perc hatalmas küzdelmet hozott, eleinte gólok nélkül, melynek örültünk is, meg nem is. Sorra hatékonyan védekeztünk, viszont a támadás befejezések nem sikerültek. Domanech törte meg a gólcsendet (8:12), mellyel eldőlni látszott a meccs, de Gurisatti szép találattal életben tartotta a felzárkózási reményeket (9:12). A végéig azonban ennél közelebb már nem fértünk a világ legjobb klubcsapatához, akikkel a végén ebben a sportágban ritkán látható bunyópárbajban is felvettük a versenyt. A végén Kasó Orsi hárított még egy büntetőt, majd a hazai közönség állva tapsolta, és köszönte meg a dunaújvárosiaknak az emberfeletti játékot.

DUE Maarks Graphics – CN Sabadell 8-11 (4-1, 0-2, 4-8, 1-1)

Dunaújváros: Kasó Orsolya - Szilágyi Dorottya 1, Menczinger Kata, Gurisatti Gréta 2, Vályi Fanny, Mc Hunu Hlengiwe 1, Somhegyi Noémi 1. Cserék: Kiss Alexandra (kapus) - Garda Krisztina 3, Horváth Brigitta, Huszti Dóra, Vályi Vanda 1, Ziegler Diána. Vezetőedző: Mihók Attila.

CN Sabadell: Laura Ester - Matilde Ortiz, Kiley Susan Neushul 2, Beatriz Ortiz 2, Maica Garcia 1, Maria Del Pilar Peña, Clara Espar 2. Cserék: Maria Elena Sanchez - Chiara Tabani 1, Paula Leiton 1, Marina Cordobes, Olga Domenech 2, Judith Forca 1. Vezetőedző: Guiu Vidal Ignasi.

2. Galéria
vízilabda
Euroliga
Dunaújváros
DUE-Maarsk Graphics
Sabadell

facebook megosztás

Háromgólos, 12-9-es vereséget szenvedett a címvédő CN Sabadell elleni mérkőzésen a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata az Euroliga negyeddöntőjében. Együttesünk remekül kezdett, már 4-1-re is vezetett, de a rutinos és nagyon erős spanyolok a harmaidk negyedben eldöntötték a mérkőzés sorsát.

Sándor Judit
DUE-Maarsk Graphics - CN Sabadell 9-12 - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2017. feb. 25.

A rovat további hírei: Sport

Magával ragadó, hogy mindenki melléjük állt

2023. feb. 27.

Óriási fegyverténynek tartja csapata továbbjutását, s pályafutása egyik legszebb napjaként emlékezik Mihók Attila vezetőedző a DFVE női vízilabdázóinak hétvégi BL-bravúrjára.

Az éllovashoz látogatnak a futsalosok

Az éllovashoz látogatnak a futsalosok

2023. feb. 27.

Nagyon fontos és nagyon nehéz összecsapás vár a Dunaújváros Futsal felnőtt együttesére a listavezető TFSE otthonában ma este fél kilenctől.

Egy gól döntött Szolnokon

Egy gól döntött Szolnokon

2023. feb. 27.

Nagyot küzdött, de újra vereséget szenvedett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezúttal Szolnokon maradt pont nélkül az NB III Közép csoportjában.

Két dunaújvárosi csapat a négy között

Két dunaújvárosi csapat a négy között

2023. feb. 26.

A DAB-ASP és a Worm Angels jégkorongozói is bejutottak az Andersen Liga legjobb négy együttese közé.

Nem ment a DKSE-nek Miskolcon

Nem ment a DKSE-nek Miskolcon

2023. feb. 26.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE felnőtt röplabda csapata az NB I Liga középszakaszában.

Hajrávereség a fővárosban

Hajrávereség a fővárosban

2023. feb. 26.

Sorozatban hetedik bajnokiján maradt pont nélkül a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Európa legjobb négy csapata között a DFVE!

2023. feb. 25.

Bejutottak a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé a DFVE vízilabdázói, miután a Barcelonában aratott sikert követően hazai medencében is legyőzték a Mediterrani együttesét.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő