Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Gólzáporos győzelem a Kispest ellen

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Kispest
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2017. feb. 24., 17:36

A védekezéssel nem igazán foglalkozott, de így is sima, 45-34-es sikert aratott a Kispest elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

A Vasas ellen aratott 42-20-as siker után ma már hazai környezetben játszott edzőmeccset a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely délután fél négytől a Kispest gárdáját látta vendégül a sportcsarnokban. Ahogy az sejthető volt, a sérült Oguntoye Viktóriára ezúttal sem számíthatott György László vezetőedző, ám ez nem igazán zavarta kézilabdázóinkat, akik hamar megléptek ellenfelüktől, s a gólokat percenként szerezve már az 5. percben 5-2-re vezettek. A támadójátékkal a továbbiakban sem volt komoly probléma, ugyanakkor a védekezésre nem igazán figyeltek oda a Kohász játékosai, így a félidő derekán, 12-8-as állásnál muszáj volt időt kérnie György Lászlónak, hogy a kapu védelmére is felhívja játékosai figyelmét.

A rövid pauza használt is, mert a következő percekben lényegesen keményebben védekezett a DKKA, s a szerzett labdákból könnyű találatokat sikerült szerezni, így a 20. percben már 20-10-es állást mutatott az eredményjelző. A félidőből hátralévő időben ismét egy kicsit kiengedett csapatunk, de a szünetre így is magabiztos, 27-15-ös előnnyel vonulhatott. A térfélcsere után már mindenki lehetőséget kapott együttesünkben, de a fölényes vezetés tudatában sajnos a védekezéssel egyáltalán nem törődtek játékosaink, így a fővárosiak zavartalanul lőhették góljaikat hat-hét méterről. Ezzel együtt sem tudta jelentősen csökkenteni hátrányát a Kispest, mert a mieink támadásai is nagyrészt sikeresek voltak, s bár pár ziccert és két hétméterest is elhibázott a Kohász, így is tartotta kilenc-tízgólos előnyét, s végül 45-34-es győzelmet aratott.

A mérkőzés után csak a támadójátékkal volt elégedett csapatunk szakvezetője, ám a védekezés és a második félidei kapusteljesítmény miatt jogosan dorgálta meg tanítványait.
"Összességében hasznos meccs volt, ám a védekezésünkkel és a második félidei kapusteljesítménnyel nagyon elégedetlen vagyok. Harmincnégy gólt kaptunk, ez rengeteg, ezen mindenképpen javítanunk kell a jövőben. A támadójátékunk ugyanakkor működött, s amikor volt lehetőség a gyors indításokra, azokat is jól megoldottuk, dolgozunk tovább, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a jövő heti bajnoki találkozóra" – értékelt György László vezetőedző.

DKKA – Kispest 45-34 (27-15)

DKKA: Csapó: Molnár 3, Micijevic 5, Szalai 4, Cifra 1, Kovács 7, Grosch 3. Csere: Pálinkás (kapus), Kudor 5, Klujber 4, Rácz-Vincze 3, Karnik 3, Takács D. 2, Hornyák 4, Nick. Gindeli 1. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

Nehéz ellenfél a kupában

Nehéz ellenfél a kupában

2024. jan. 17.

Az NB I-ben harmadik helyen álló, több volt dunaújvárosi játékost is foglalkoztató Veszprém lesz a Dunaújváros Futsal csapatának ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Közel a négyes döntőhöz a DAB

Közel a négyes döntőhöz a DAB

2024. jan. 17.

Magabiztos, hétgólos sikert arattak a DAB jégkorongozói a BJA fiataljai ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének dunaújvárosi odavágóján kedden este.

Hét edzőmeccs vár a focistákra

Hét edzőmeccs vár a focistákra

2024. jan. 16.

Már szerdán délután megkezdi edzőmérkőzései sorozatát az NB III tavaszi rajtjára készülő Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Kupafeladatok előtt a DAB

Kupafeladatok előtt a DAB

2024. jan. 16.

Elvárható a továbbjutás a Dunaújvárosi Acélbikák együttesétől a Magyar Kupa negyeddöntőjében a budapesti akadémisták ellen.

Elmaradt a bravúr a középszakaszban

Elmaradt a bravúr a középszakaszban

2024. jan. 15.

A MÁV Előrét megszorította, a Kecskemét ellen viszont nem volt esélye a szoros meccsre a DSE Röplabda Akadémia csapatának az U20-as bajnokság középszakaszában.

Piros-fehér párharc a kupában

Piros-fehér párharc a kupában

2024. jan. 15.

A DVSC gárdája lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ellenfele a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Fontos pontokat hagyott a DAB Székesfehérváron

Fontos pontokat hagyott a DAB Székesfehérváron

2024. jan. 15.

Hiába uralta a játékot bő negyven percen át, s vezetett az 57. percig, szétlövés után 3-2-es vereséget szenvedett együttesünk a FEHA19 elleni megyei rangadón.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  2. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  3. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

  4. Mire figyeljünk az utasbiztosítás kiválasztásakor?

  5. Nehéz feladat vár az Acélbikákra

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő