Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Folytatni a jó hazai sorozatot

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
bajnokság
Békéscsaba

facebook megosztás

spigott - 2017. már. 02., 18:09

Nehéz mérkőzésre számít a Békéscsaba ellen a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely ezzel együtt szeretné itthon tartani a három bajnoki pontot.

Nem feltétlenül úgy alakult a Dunaújváros PASE labdarúgóinak legutóbbi bajnokija, ahogy azt a gárda vezetői, játékosai, valamint drukkerei eltervezték, mert a tabella negyedik helyén álló Dobos-csapat "csak" 1-1-es döntetlent tudott elérni a Paks második csapatának otthonában. Mint azt együttesünk szakvezetője elmondta, sajnos nehezen tudtak alkalmazkodni az ellenfél harcos játékához, ráadásul egy komoly egyéni hiba miatt előnybe is került az ellenfél, így a második felvonásban muszáj volt feljavulniuk ahhoz, hogy pontot szerezzenek.

Mint azt Dobos Barna elmondta, a paksi összecsapás második felvonása már jobban tetszett neki, harcosságban, s játékban is sikerült a több NB I-es labdarúgót játszató hazaiak fölé nőni, ami végül meg is hozta az egyenlítést, de mindent összevetve némi csalódottsággal értékelte a találkozót, mert a mieink célja egyértelműen a három pont megszerzése volt.

Az élet azonban nem áll meg, hiszen az előttünk álló hétvégén újabb meccs vár a DPASE labdarúgóira, akik vasárnap délután öt órától a Békéscsaba második együttesét látják vendégül a Dunaújvárosi Stadionban. Ugyan az ellenfél jelenleg az utolsó előtti helyen áll a tabellán, mégsem szabad, hogy félvállról vegye a meccset csapatunk, ugyanis a legutóbbi hat meccséből négyet megnyerő békéscsabai alakulat nagyon kellemetlen ellenfélnek ígérkezik.

Szepessy Róbert (labdával) ezúttal nem játszhat! (Képek: DO-archív)

Tisztában van ezzel együttesünk minden tagja, s mint azt a dunaújvárosiak ma délutáni sajtótájékoztatóján elhangzott, keményen készülnek az összecsapásra, melyen szeretnék folytatni jó hazai sorozatukat, s itthon tartani a bajnoki pontokat. A remények szerinti győzelemből a Pakson kiállított Szepessy Róbert biztosan nem veheti ki részét, ugyanakkor a többiek motiváltan várják az összecsapást, s mindent elkövetnek majd azért, hogy az idegenben aratott 4-0-s siker után hazai környezetben is legyőzzék a Békéscsabát.

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék hatodikak az olimpián

Hajdu Jonatánék hatodikak az olimpián

2024. aug. 08.

Körülbelül négyszáz méterig dobogós helyen állt, végül a hatodik pozícióban fejezte be a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjét Adolf Balázs és Hajdu Jonatán párosa az olimpián.

Négy edzőmeccs vár az Acélbikákra

Négy edzőmeccs vár az Acélbikákra

2024. aug. 08.

Kettő felkészülési találkozót idegenben, kettőt hazai környezetben vívnak meg a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

DSTV: edzőtáboroztak a tollaslabdázók

2024. aug. 07.

A változatosság gyönyörködtet elvet elfogadva, a Danubius KSE az idei évben Dunavarsányban tartotta egyhetes tollaslabda edzőtáborát, ahol igazán ideális körülmények között tölthettek egy hetet a sportolók. Hangkép.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2024. aug. 07.

Hiába küzdött hatalmasat, 5-4-es vereséget szenvedett az amerikaiaktól, így nem jutott be a legjobb négy közé a magyar női vízilabda válogatott a párizsi olimpián.

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a női kézilabda válogatott

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a női kézilabda válogatott

2024. aug. 06.

Hiába Klujber Katrin tizenegy gólja, vereséget szenvedett a svédektől, így a negyeddöntőben búcsúzott a párizsi olimpiától a magyar női kézilabda válogatott.

Hajdu Jonatánék középfutamban az olimpián

Hajdu Jonatánék középfutamban az olimpián

2024. aug. 06.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu kettesek 500 méteres versenyszámának középfutamába Adolf Balázs és Hajdu Jonatán kettőse a párizsi olimpián.

Elkészült a labdarúgók őszi sorsolása

Elkészült a labdarúgók őszi sorsolása

2024. aug. 06.

Idegenben kezdi, majd hazai pályán fejezi be a Fejér Vármegyei I. osztály 2024/2025-ös szezonjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  2. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  3. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

  4. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  5. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő