Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Főszerepben a nézők

Kultúra
Bartók Kamaraszínház
kulisszatitkok
gyerekek
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. már. 26., 19:25

Egész délután át tartó változatos programokkal várta a kíváncsiskodókat a Bartók Kamaraszínház vasárnap, ahol a próbák megtekintése mellett a kulisszák mögé is bepillanthatott mindenki, de szórakoztató játékokra is sor került.

Amikor a Bartók Kamaraszínház Családi Nyílt Napját Őze Áron igazgató egy korábbi kelléken, egy szívecskés hintalovon ülve nyitotta meg és megkért mindenkit, hogy jó színházi szokás szerint lehetőleg tegeződjenek, sejteni lehetett, hogy vidám délutánnak néznek elébe a vendégek. Az igazgató köszöntőjében magát a nyílt napot furcsának nevezte, mivel szerinte a színház nem elsősorban a színészeké és a társulaté, hanem a nézőké, ezért ők a délután folyamán inkább csak a színfalak mögött zajló titkokat tudják megmutatni és egy kis betekintést engedni a mindennapi munkájukba.

Ezek a titkok és ezek a munkák azonban az egyszeri színházkedvelő nézőnek rendkívül érdekesek, rögtön az aulában a jelmez- és díszlettervek és a hozzájuk tartozó makettek várták az érdeklődőket, de elsőként az április 3-án debütáló Sajtkirály című darab próbáját tekinthette meg a népes társaság a színházteremben. A nyílt próba után negyed háromkor kezdődött a kulisszajárás, a színfalak mögé való bepillantás pedig egyáltalán nem illúzióromboló, éppen ellenkezőleg, nagyon is izgalmas, hiszen kicsiktől a nagyokig mindenki láthatta a díszleteket, a forgószínpadot, az emelőt, az öltözőket és mindent, ami a nézőtérről láthatatlan marad az előadás során. Délután háromkor az évad utolsó premierjének, a Valahol Európábannak a próbáit leshették meg a nézők, majd a jelmezbemutató után következett az "Ott a pont" vetélkedő vidám ügyességi feladatokkal. Végül öt órakor a Művész Presszóba várták a nagyokat, hogy Színházi "Kocsma" Kvíz során értékes nyereményekért cserébe bebizonyítsák, az ő csapatuk ismeri leginkább a színházi világot.

2. Galéria
Bartók Kamaraszínház
nyílt nap
kulisszatitkok
Dunaújváros

facebook megosztás

Egész délután át tartó változatos programokkal várta a kíváncsiskodókat a Bartók Kamaraszínház vasárnap, ahol a próbák megtekintése mellett a kulisszák mögé is bepillanthatott mindenki, de szórakoztató játékokra is sor került.

Ónodi Zoltán
Nyílt nap a Bartókban - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2017. már. 26.

A rovat további hírei: Kultúra

Mikro Fesztivállal zárja az idényt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Mikro Fesztivállal zárja az idényt a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

2022. máj. 21.

Nagyszabású rendezvénnyel zárul a színházi idény a Bartók Színházban. A Mikro Fesztivál névre keresztelt egyhetes előadássorozat a stúdió és nagyszínpadi előadások mellett meseszínpaddal is készül a fiatalok. Pintér Tamás polgármester már megvette a bérletét, most rajtad a sor! 

DSTV: "Restart" az evangélikus templomban (galériával)

DSTV: "Restart" az evangélikus templomban (galériával)

2022. máj. 20.

Színvonalas bemutatóról tudósít a DSTV összeállítása. Koncert koronázta a Széchenyi István Gimnázium fotószakkörének Restart című kiállítását az evangélikus templomban. Az összegzés mellé galéria is dukál! Hangkép.

ICA-D: Rabul ejtett szabadságok – történetek a Salazar-diktatúrából

ICA-D: Rabul ejtett szabadságok – történetek a Salazar-diktatúrából

2022. máj. 18.

Szász Lilla fotográfus, Maria Teresa Braz privát archivista és Perenyei Monika művészettörténész közös kiállításával folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) bemutatóinak sora; a Rabul ejtett szabadságok – történetek a Salazar-diktatúrából című tárlat megnyitójára pénteken várják a vendégeket.

Jött, láttuk, győzött a "Zanox"

Jött, láttuk, győzött a "Zanox"

2022. máj. 16.

Kockázatok és mellékhatások nélkül mit sem ér a Zélet, az meg már legyen ráadás, hogy nemcsak a forgatás, de a világpremier helyszíne is városunk volt: a Kultik Mozi adott otthont a díszbemutatónak, itt a "Zanox" – jó szívvel ajánlom!

DSTV: városfelfedező játék a könyvtárban

DSTV: városfelfedező játék a könyvtárban

2022. máj. 15.

Kiválóan vizsgázott a Legyen Tiéd Dunaújváros! névre keresztelt társasjáték, derül ki a DSTV összegzéséből. A József Attila Könyvtár rendszeresen szervez játéknapokat – egyre többen ismerkednek a várostörténeti  kalandozással. Hangkép.
 
DSTV: mesés vándorkiállítás

DSTV: mesés vándorkiállítás

2022. máj. 14.

Izgalmas csodavilágba kalauzol a DSTV összeállítása: a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában az idén 85. születésnapját ünneplő Marék Veronika vándorkiállítása látható. A kicsik és nagyok legnagyobb örömére. Hangkép.
 
DSTV: bőséges könyvtári kínálat

DSTV: bőséges könyvtári kínálat

2022. máj. 13.

A József Attila Könyvtár májusi programjait ajánlja a kultúra barátainak a DSTV összeállítása. Az intézményben mozgalmas időszak vár a látogatókra, többek között játéknap, a csinált városokról szóló előadás és gyerekprogram színesíti a kínálatot. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

  2. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  3. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  4. Két vereség az Andersen Ligában

  5. DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő