Kiütéses Kohász-siker

spigott - 2017. március 25. 19:30

Az első perctől az utolsóig vezetve aratott 35-21-es győzelmet a Siófok elleni ma esti hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely a játék minden elemében jobb volt vetélytársánál, s ilyen arányban is teljesen megérdemelten diadalmaskodott.

Hosszabb, kéthetes szünet után a Siófok elleni hazai összecsapással folytatta a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, melyre nem várt könnyű feladat a több remek játékossal, köztük a volt dunaújvárosi kiválósággal, Triscsuk Krisztinával felálló Balaton-parti gárda ellen. A kezdésre nem is lehetett panasz, az első három támadásából rendre gólt szerzett a Kohász, mely hamar meglépett 3-1-re. Védekezésben ugyanakkor követtek el hibákat a mieink, s ezt ki is használták a vendégek, akik a 9. percre Triscsuk révén ki is egyenlítettek (4-4). Nem sokáig mutatott azonban egált az eredményjelző, mert két kivédekezett siófoki támadást követően Szalai, Klujber, majd újra Szalai talált be, így a 12. percben időt kellett kérnie a vendégeknek (7-4).

Nem sokkal később György László is magához hívta tanítványait, méghozzá eredményesen, mert Szalai negyedik és Klujber második találata után már 10-5-re vezetett a Kohász. Nem tűnt durvának a meccs, a játékvezetők mégis szórták a kiállításokat, s ennek is köszönhetően két gólt is ledolgozott hátrányából a Balaton-parti csapat, de az egymás után négy találatot jegyző Kudor Kitti vezérletével gyorsan visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (14-9). A játékrész hajrájában sem lassított a Kohász, mely tovább növelte előnyét, s bár lehetett volna lehetősége a nyolcgólos vezetés megszerzésére is, így is biztos, 18-12-es fórból várhatta a folytatást.

A térfélcserét követően sajnos támadásban hibázott sokat a Kohász, kihagyott hetes, eladott labdák, mellé lőtt ziccerek miatt bosszankodhattak a hazai drukkerek, ám ahogy pontosított játékán együttesünk, ismét jöttek a gólok, s a siófokiaknak a 37. percben újra időt kellett kérniük (20-14). Ez sem segített azonban a vendégeken, mert a mieink a játék minden elemében felülmúlták ekkor ellenfelüket, így 25-16-nál már a harmadszor hívta magához tanítványait Horváth Roland, hiszen végleg elúszni látszott számukra a találkozó (25-16). A vendégek játéka azonban teljesen szétesett, míg a Kohász valósággal száguldott, s a 45. percben már tizenhárom góllal, 29-16-ra vezetett. A mérkőzés utolsó negyed órájában szinte minden játékosának lehetőséget adott, s bár ekkor több hiba is csúszott a játékba, a különbség így is nőtt, s végül a mieink nagyon sima, 35-21-es sikert aratva tartották meg negyedik helyüket a bajnoki táblázaton.

DKKA – Siófok KC 35-21 (18-12)

DKKA: Csapó – Klujber 6, Kovács 4, Cifra 1, Szalai 5, Micijevic 3, Vincze 5. Csere: Pálinkás (kapus), Kudor 4, Takács D. 2, Grosch 1, Karnik 2, Nick, Kemény 2. Vezetőedző: György László.

DKKA - Siófok KC 35-21

DKKA - Siófok KC 35-21 - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Sport

Dupla siker az uszodában

Dupla siker az uszodában

2025. okt. 07.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.

DSTV: fociztak az ovisok

DSTV: fociztak az ovisok

2025. okt. 07.

Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.

Éremeső Nagykanizsáról

Éremeső Nagykanizsáról

2025. okt. 07.

Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.

Végleges a magyar vb-keret

Végleges a magyar vb-keret

2025. okt. 06.

Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

2025. okt. 06.

Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

2025. okt. 05.

Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.