Meleg étel a rászorulóknak
Négy héttel ezelőtt a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálat aktivistái tartós élelmiszerrel, ruhákkal segítettek, most azonban egy tál meleg étellel várták a családokat.
Kétszáz adag gulyáslevessel várták a rászorulókat pénteken a Városháza előtt a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálat (HISZ) aktivistái, mellyel folytatták a februári, élelmiszercsomag-osztással Dunaújvárosban is megkezdett karitatív tevékenységüket. Nemcsak a hajléktalanokra gondoltak az önkéntesek, hanem az Önkormányzat családsegítő szolgálatán keresztül ezúttal is értesítést kaptak a nagycsaládosok és az egyedül élő nyugdíjasok.
Zamatóczky Lajos dunaújvárosi HISZ aktivista elmondta: "a Hit Gyülekezete Dunaújvárosban is fontosnak tartja az elesettek és szegényebb embertársaink segítését. A karitatív akciók többsége télen zajlik, de tapasztalataink szerint a rászoruló emberek szüksége nem évszakfüggő. A kétszáz adag gulyásleves Anna Pecsenyesütőjében készült, aki az egész megmozdulás "motorja" volt és a kifőzde tulajdonosa kereste meg a Gyülekezetet, hogy szeretne ingyen levessel segíteni a hajléktalanoknak. A főzést örömmel vállalta és minden eszközt rendelkezésünkre bocsátott, de a szervezéshez támogatást kért, a gyülekezet tagjai pedig hamar a kezdeményezés mögé álltak, anyagilag támogatva az osztást, hogy ne csak a hajléktalanok, hanem a városban otthonnal rendelkező, de szegényebb emberek, családok is meleg ételhez jussanak. Így az osztást kiterjesztettük és az Önkormányzat Családsegítő Szolgálata értesítette a nagycsaládosokat és egyedül élő nyugdíjasokat."
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!