Micsoda március!

Mit kíván a magyar nemzet? – teszi fel a 12 pontot felvezető kérdést Jókai, s dörgő hangon elmondja a pesti ifjúság követelését rögzítő petíciót. Petőfi lelkesen elszavalja a Nemzeti dalt. Aztán irány a Múzeum-kert. Ott már hatalmas a tömeg. Nem sok idő telik el, s Pestet hatalmába keríti a forradalom.

Pentele ekkor még csöndes. De a hírhozó már útnak indult. És másnap, harmadnap a Duna-mente falvai is részt kérnek a közös ügyből. Hamarosan megszületik a szándéknyilatkozat a forradalomhoz csatlakozásról. A megalakuló Nemzeti Bizottmány egyesíti a nemest és a zsellért, a molnárt és a kereskedőt, a kádárt és a néptanítót – a Janitsáry, Zsebeházi, Téglás nemzetség tagjai együtt vállalnak áldozatrészt a Matlagokkal, Précsényiekkel, Jovánovicsokkal. Nemzeti egység bontakozik ki a kis Pentelén!

Amikor eljön az ideje, föláll a nemzetőr sereg: közpolgárok, értelmiségiek, földművesek, nincstelenek, földbirtokosok, iparosok alkotják. Közember a kapitányuk: Jovánovics Tódor kereskedő. A szabadságért a véráldozatra is készek. Jószerével minden hadra fogható feliratkozik – még asszonyok is, ők persze nem a harcban, a háttérszolgálatban kapnak szerepet: tépést csinálnak, zubbonyt varrnak, teszik, amire szükség van.

237 önkéntessel alakul meg a nemzeti őrsereg. Fegyverzetük az, ami épp jut nekik: elöltöltős puska, kard, vagy akár csak betyárfokos. A tekintélyes nemesek is Kossuth katonái lesznek: a Janitsáryak egyike nemzetőr, a másik huszártiszt, a harmadik lovaskapitány, és az ifjú Barkóczi Rosty Pál is felölti tizennyolc évesen a tiszti kardot. A Károlyi-huszárezred parancskönyve őrzi a vitézségükről szóló jelentést. Ahogy a közkatonákét is. Nyispli János, Görbe Mihály, Kosaras Péter, Szórád Márton, a Petrovics-fivérek és sokan mások – a forradalom és szabadságharc pentelei hősei. Dicsőség nekik, a bátraknak!