Véres vasárnap a megye útjain
Az elmúlt 24 órában megyénk közútjain öt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Kajászó külterületén történt közúti közlekedési baleset tegnap a reggeli órákban. Egy kistehergépjárművel közlekedő 27 éves érdi férfi a Váli-völgyi pihenő és a 8111-es számú út kereszteződésében az ,,Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva, megállás nélkül kanyarodott Baracska irányába, ahol összeütközött egy - a védett útvonalon, szabályosan közlekedő - személygépkocsival. A baleset következtében a vétlen személyautó vezetője könnyű sérülést szenvedett.
Szintén tegnap Székesfehérváron, az Új Váralja soron, egy 26 éves székesfehérvári Peugeot-os - eddig tisztázatlan körülmények között - letért az úttestről, majd egy ingatlan kerítésének ütközött. A balesetben a gépjármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.
A 6301-es számú úton szenvedett súlyos, életveszélyes sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet egy kislángi lakos ugyancsak vasárnap, valamivel 14 óra után. A 25 éves férfi Kisláng felől Soponya irányába ment a motorjával, de sebességét nem megfelelően választotta meg és egy balra ívelő kanyarban kisodródott, majd az úttestet szegélyező árokba csapódott. A mentőszolgálat munkatársai mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Amint arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2017. március 12-én délután a 7-es számú főút 84. kilométerszelvényében, Polgárdi térségében. Egy Audi típusú személyautó 51 éves kőszárhegyi sofőrje előzési manővere közben elvesztette uralmát a járműve felett, az úttestről lesodródva egy fának ütközött, majd egy vízelvezető árokban állt meg. A balesetben a gépjármű vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.
Fotók:police.hu
Csabdi térségében, egy Dacia 25 éves fofőrje elvesztette uralmát a gépjárműve felett, az úttestről lesodródott és egy patakmederben állt meg. A baleset során a gépjármű sofőrje, valamint utasa könnyű sérüléseket szenvedtek. Mivel a Dacia vezetőjénél ittasság gyanúja merült fel, ezért őt az egyenruhások további mintavételre előállították. Az ügyben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.
A rovat további hírei: Sziréna
Országos akciót kezd a rendőrség – sebességmérések özöne várható
2023. aug. 08.
Egészen vasárnapig tart a rendőrség országos akciója – az ORFK tájékoztatása szerint célzottan a megengedett sebességet túllépő járművezetőket szűrik ki. Minden eszközt bevetnek – a vármegye útjain is!
Szirénapróba: ha hétfő, hát újra morgatnak
2023. aug. 06.
A bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; a városban ezúttal is 11 órakor morgatnak.
Veszélyes anyagot szállító kamion borult fel, teljes útzár a 62-es főúton (FRISSÍTVE)
2023. aug. 04.
Maró anyagot szállított az a kamion, amely Seregélyesnél borult fel a 62-es főúton kora reggel, értesült a DO. Teljes az útzár, még mindig tart a terelés. Mint megtudtuk, a rakományt átfejtették, a veszélyes anyag továbbfolyását megakadályozták. (FRISSÍTVE)
Verekedés a börtönben – vádemelés a vége
2023. júl. 28.
Súlyos testi sértéssel vádolják azt a fogvatartott férfit, aki zárkatársát bántalmazta a pálhalmai bv-intézetben – az öklével a sértett fejére mért ütések okoztak sérülést, értesült a DO.
Rendőrség: fokozott ellenőrzés – de most minden fronton
2023. júl. 27.
Fejér vármegye rendőr-főkapitánya rendelte el, péntektől több mint egy héten át tart – és minden lehetséges területre kiterjed.
Rongált a börtönben – vádat emeltek ellene
2023. júl. 26.
A pálhalmai bv-intézet egyik zárkáját rongálta meg a fogvatartott még tavaly nyáron – az ügye vádemelési szakba jutott, igaz, ő már egy külföldi börtönben csücsül.
Tűz volt a dunaújvárosi papírgyárban
2023. júl. 21.
A kültéren tárolt papírbálák gyulladtak meg a papírgyárban kora délután.