Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Biztos sikerek az utánpótlásnál

Sport
vízilabda
DFVE
Dunaújváros
utánpótlás
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2017. ápr. 30., 15:08

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is 14-10-re nyerte a Tatabánya Vízmű SE elleni bajnokiját a Fabó Éva Sportuszodában ma délután.

A Tatabánya Vízmű SE ellen ugrottak medencébe ma délután a DFVE leány vízilabda csapatai, melyek közül a serdülőkre várt nehezebb feladat a vendégekkel szemben, hiszen a forduló előtt a tatabányaiak a hatodik, míg a mieink a hetedik helyen álltak a bajnokságban. A dunaújvárosi fiatalok azonban remekül felkészültek az összecsapásra, s bár az első negyedet még egálra hozták vetélytársukkal, a másodikban hat gólt szereztek úgy, hogy cserébe csak négyet kaptak, így a félidei szünetre már 7-5-ös vezetéssel vonulhatott a DFVE. A harmadik felvonásban megtartotta előnyét együttesünk, mely a negyedikben ismét két találattal jobb volt ellenfelénél, s végül 14-10-es győzelmet aratva csökkentette két pontra hátrányát a tatabányaiakkal szemben a bajnoki tabellán.

Az ifjúságiak egyértelmű esélyesként vágtak neki mai meccsüknek, s már az összecsapás elején igyekeztek is tudatosítani a vendégekkel azt, hogy nem is számítsanak a pontszerzésre. A Tatabánya hiába küzdött ugyanis becsülettel, az első és a második negyedet is két-két góllal nyerték meg a dunaújvárosi fiatalok (7-3). A fordulás után tovább növelte előnyét együttesünk, s bár a vendégek az utolsó nyolc percben egy találattal csökkenteni tudták hátrányukat, a hazai győzelmet már nem sikerült veszélyeztetniük, hiszen az ifik szintén 14-10-re nyerték mérkőzésüket, mellyel utolérték a második helyezett szentesieket a táblázaton, igaz utóbbiak egy meccsel kevesebbet játszottak  mint a mieink.

Eredmények, gólszerzők

Serdülők
DFVE – TVSE 14-10
(1-1, 6-4, 3-3, 4-2)
Gólszerzőink: Rompos 4, Deményi 3, Jonkl 2, Huszti V. 2, Sümegi 1, Velics 1, Pál 1.

Ifjúságiak
DFVE – TVSE 14-10
(4-2, 3-1, 4-3, 3-4)
Gólszerzőink: Vályi V. 4, Brezovszki 4, Mchunu 3, Rompos 2, Sajben 1.

A rovat további hírei: Sport

Újabb remek DAB-siker

Újabb remek DAB-siker

2024. dec. 31.

Nyolc gól szerezve aratott magabiztos, szép győzelmet a FEHA19 elleni hazai találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Érmekkel fejezték be az esztendőt

Érmekkel fejezték be az esztendőt

2024. dec. 30.

Érdről hasznos tapasztalatokkal, Ceglédről már dobogós helyezésekkel térhettek haza a Danubius KSE tollaslabdázói.

Hazai évzáró előtt a DAB

Hazai évzáró előtt a DAB

2024. dec. 29.

Nehéz feladat vár a DAB jégkorongozóira a FEHA19 elleni hazai összecsapáson, de Acélbikáink három pontot érő sikerrel szeretnék elbúcsúztatni a 2024-es esztendőt hétfőn délután.

Nyert a férfi vízilabda-válogatott Zágrábban

Nyert a férfi vízilabda-válogatott Zágrábban

2024. dec. 29.

A januári világkupa-selejtezőre készülő magyar férfi vízilabda-válogatott négy góllal nyert a házigazda horvát csapat ellen barátságos mérkőzésen Zágrábban.

A Nemzet Bombázói: holtverseny az élen

A Nemzet Bombázói: holtverseny az élen

2024. dec. 28.

Az első és a harmadik helyen is holtversenyt hozott a Nemzet Bombázói szavazás végeredménye, amelynek első körében a XX. század legszebb magyar gólját választották meg a szakértő zsűri által összeállított húszas listából.

DSTV: évet zártak a birkózók

DSTV: évet zártak a birkózók

2024. dec. 27.

Még a karácsony előtti napokban megtartotta hagyományos évzáró rendezvényét a DKSE birkózó szakosztálya. A rendezvényen részt vett Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő – vele, illetve Szűcs István szakosztályelnökkel beszélgettünk. Hangkép.

Újabb remek siker

Újabb remek siker

2024. dec. 27.

Kétgólos hátrányból fordítva aratott 4-3-as győzelmet a tabellán második BJA HC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga karácsonyi fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  2. Építkezés, türelem, előrelépés – ilyen lehet 2026 a magyar tornasportban

  3. DSTV: havas, fagyos tudnivalók

  4. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  5. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő