Taroltak a Szelek

spigott - 2017. április 18. 11:00

Fölényes győzelmeket aratott a Kenguru Bajnokság legutóbbi fordulójában az Újvárosi Szelek U11-es kosárlabda csapata.

Két találkozó várt az Újvárosi Szelek U11-es kosárlabda csapatára a közelmúltban a Kenguru bajnokság hetedik fordulójában. Vígh Zoltán tanítványai nem számíthattak nehéz mérkőzésekre a mieink legkisebb együttese, az Újvárosi Szikra, valamint a DKKA Kacsák ellen sem, hiszen a papírforma alapján mindkét mérkőzésüket nagy fölénnyel kellett nyerniük. A dunaújvárosi fiatalok nem bíztak semmit sem a véletlenre, a Szikrák és a Kacsák ellen is már az első percektől kezdve dominálni tudtak, s első meccsüket 80-19-re, míg a másodikat 86-24-re nyerték meg úgy, hogy tetemes fölényük ellenére sem lazsálták el a meccseket a játékosok, így minden pályára lépő kosárlabdázójával elégedett lehetett a csapat edzője.

Eredmények

Újvárosi Szelek – Újvárosi Szikra 80-19 (16-3, 25-4, büntetők 8-4, 9-8, 22-0)
Pontszerzők: Bíró-Juhász Marci 24, Bödei Marci 15, Szalai Lili 10, Szoták Zoé 9, Tóth Csongi 9, Pfeffer Viki 4, Nagy Robi 3, Csilléry Csabi 2, Polák Petra 2, Kiss Barnus 1, Tükör Dávid 1.

Újvárosi Szelek – DKKA Kacsák 86-24 (26-6, 21-0, büntetők: 6-6, 20-4, 13-8)
Pontszezőink: Szalai Lili 14, Polák Petra 13, Bíró-Juhász Marci 11, Tóth Csongi 11, Pfeffer Viki 11, Bödei Marci 9, Szoták Zoé 9, Magyaródi Milán 3, Tükör Dávid 3, Nagy Robi 2.

A rovat további hírei: Sport

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.

Ezúttal az Újpest örülhetett

Ezúttal az Újpest örülhetett

2025. dec. 01.

Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.

Nem volt esély a MEAFC ellen

Nem volt esély a MEAFC ellen

2025. nov. 30.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

2025. nov. 30.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.