Európa legjobbjához látogat a Kohász
A bajnoki címvédő, jelenleg is listavezető, friss BL-győztes Győri Audi ETO együttesének otthonában lép pályára pénteken a DKKA női kézilabda csapata.
A Ferencváros bravúros legyőzése után sem ünnepelhetett sokáig a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely hétfőn már újra munkába állt, hogy megkezdje felkészülését a gárda előtt álló újabb bajnoki találkozóra. Mely finoman szólva sem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis pénteken este háromnegyed nyolctól a hétvégén BL-győzelmet ünneplő Győri Audi ETO vendégeként kell bizonyítania György László tanítványainak. A találkozó egyértelmű esélyesének a Rába-parti zöld-fehérek számítanak, hiszen keretükben világsztárok tömkelege játszik, s azok után, hogy vasárnap este megnyerték a BL budapesti négyes döntőjét, hazai környezetben egy szép győzelemmel szeretnének ünnepelni szurkolóik előtt.
Tisztában van az erőviszonyokkal együttesünk vezetése is, ám mint azt György László vezetőedző elmondta, minden erejükkel azon lesznek, hogy megnehezítsék a jelenleg is listavezető győriek dolgát a péntek esti összecsapáson.
"Természetesen mi is nagyon örülünk annak, hogy sokadszorra is egy magyar csapat nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot. Nem mi vagyunk az esélyesek, a győriek tele vannak kiváló játékosokkal, a hétvége is bebizonyította, hogy nagyon egységesek, vagyis mi minden teher és tét nélkül, felszabadultan játszhatunk pénteken. Mi építgetjük tovább csapatunkat, s bár fontos lesz számunkra is a Győr elleni mérkőzés, vannak ennél még fontosabb feladatink is. Tisztességgel, becsülettel szeretnénk lejátszani a találkozót, tudásunk legjavát nyújtva, s azt majd a mérkőzés eldönti, hogy ez mire lesz elegendő" – fogalmazott a DKKA szakvezetője, aki sajnos biztosan nem számíthat a junior válogatott keddi mérkőzésén súlyos bokasérülést elszenvedő Klujber Katrinra, ám a többiek jó hangulatban várják a péntek esti győri összecsapást.
Klujber Katrinra nem számíthak a Kohász! (Képek: DO-archív)
Bár kezdő jobbszélsője sérülését nem kívánta kommentálni csapatunk vezetőedzője, mi azonban nem szeretnénk szó nélkül elmenni mellette. Klujber Katrin pénteken még a Ferencváros legyőzéséből vette ki a részét a Kohász színeiben, szombaton a fővárosi junior BL-döntőben játszott hatvan percet, míg kedden már Balatonbogláron, a Vác felnőtt csapata elleni összecsapáson volt érdekelt, egészen ötvenhat percig, mikor súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett. Szűk öt nap alatt ez három találkozót jelentett tehetséges jobbszélsőnk számára, aki természetesen nagy örömmel vett részt a junior válogatott mérkőzésein is, ám a szakvezetés igazán odafigyelhetett volna arra, hogy mennyi terhelést ad a szezon végére már egyébként sem friss játékosnak. Persze értjük, hogy fontos a junior csapat felkészülése, júliusban világbajnokság vár a korosztály legjobbjaira, ám az eredmények hajszolása mellett (Katrin a norvégok elleni BL-sikerből és a Vác legyőzéséből is tizenegy góllal vette ki a részért), azért a játékosok egészsége valamivel fontosabb. Mert könnyen elképzelhető, hogy Klujber Katrin számára már most véget ért a klubszezon, ami komoly érvágás együttesünknek, ám emellett válogatott szereplése is veszélybe került, ami a junior nemzeti együttest is nehéz helyzetbe hozta a vb előtt. Biztosan megérte… |
A rovat további hírei: Sport
Ezt gyorsan felejtsük el
2025. jan. 13.
Nem volt esélye a DKSE erősen tartalékos röplabda csapatának a Dág elleni hazai összecsapáson az Extraliga újabb fordulójában.
Itt a kapitány beszél!
2025. jan. 12.
Chema Rodriguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya közvetlenül a vb-rajt előtt beszélt a felkészülésről és az első meccsről saját blogbejegyzésében.
Fájdalmas vereség a Vasas otthonában
2025. jan. 12.
Hiába vezetett négy góllal is a második félidő elején, végül egygólos vereséget szenvedett a Vasas otthonában lejátszott bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
A tisztes helytállásban bízva
2025. jan. 11.
Hazai környezetben, kissé felforgatott kerettel várja a Dág elleni bajnokit a DKSE röplabda csapata vasárnap délután négy órától.
Széteső játék, sima vereség
2025. jan. 11.
Már az első harmadban négygólos hátrányba került, így esélye sem volt a szoros meccsre az UTE ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga pénteki fordulójában.
DSTV: évet értékeltek a tornászok
2025. jan. 10.
Szép eredmények, jó szereplések, de mellette szívszaggató sérülések és kellemetlen meglepetésekkel tarkított időszak. Talán így lehetne röviden összefoglalni a DKSE torna szakosztályának a 2024-es esztendőjét. „Soha nem lehet az ember eléggé erős…” – ez a mondat is elhangzott Trenka Jánostól az értékelő során, amikor számot vetett a múlt esztendőről. Hangkép.
Fontos meccs vár az Acélbikákra
2025. jan. 10.
Az UTE elleni hazai összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.