Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Két siker Szekszárdon

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2017. máj. 14., 09:15

A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ifjúsági és junior együttese is sikernek örülhetett a Szekszárd ellni másodosztályú bajnoki találkozón.

Idegenben, Szekszárdon folytatták szombaton az NB I/B-s bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia utánpótlás együttesei. Fiataljaink mindkét mérkőzést esélyeként várták a tabella középmezőnyében található házigazdákkal szemben, ám ez nem jelentette azt, hogy könnyű mérkőzések várnak a dunaújvárosi fiatalokra.
Akik közül először a junior bajnokságban szereplő ifjúságiak léptek pályára, s Vártok Ákos tanítványai már az első felvonásban ötgólos előnyt építettek ki úgy, hogy tizenkilenc alkalommal találtak ellenfelük kapujába. A fordulás után már jóval kiegyenlítettebb csatát vívtak egymással a felek, de a különbség már nem változott, így ifjúsági együttesünk végül 31-26-os sikerrel erősítette meg ötödik helyét a táblázaton.

Kép: DO-archív

A felnőtt bajnokságban induló junior együttes számára még jobban alakult az összecsapás első félideje, ugyanis ekkor még a játék minden elemében jobban, pontosabban játszott ellenfelénél együttesünk, mely a pihenőre már hétgólos, 16-9-es vezetéssel vonulhatott. A térfélcsere után beleerősítettek a vendéglátók is, míg az erősen tartalékos akadémisták lényegesen többet hibáztak, mint azt megelőzően, ám tetemes előnyükből így is megtartottak három találatot, így 23-20-as győzelemnek örülhettek a találkozó végén.

Eredmények

Junior bajnokság
Szekszárdi FGKC – DKKA (ifi) 26-31 (14-19)

Felnőtt bajnokság
Szekszárdi FGKC – DKKA (junior) 20-23 (9-16)

A rovat további hírei: Sport

Fájdalmas vereség a Szolnok ellen

Fájdalmas vereség a Szolnok ellen

2025. nov. 10.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég szolnokiak dolgát DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnap esti mérkőzésén.

Hazai éremeső a ranglista versenyen

Hazai éremeső a ranglista versenyen

2025. nov. 09.

Több dobogós helyezéssel zárták a házigazda Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett országos ranglista versenyt.

A Szolnok ellen folytatja a DKSE

A Szolnok ellen folytatja a DKSE

2025. nov. 09.

Hazai környezetben, a Szolnok elleni hazai találkozón lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnapi fordulójában.

Búcsúzott a kupától a DKKA

Búcsúzott a kupától a DKKA

2025. nov. 08.

A házigazda fehérváriak gyakorlatilag végig vezetve győzték le a DKKA női kézilabdázóit a Magyar kupa harmadik fordulójában pénteken este.

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

Gólzáporos DFVE-siker a BL-ben

2025. nov. 08.

Harminchárom találatot és huszonnyolc kiállítást hozó mérkőzésen gyűrte le a görög Alimos gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Fiatalok a főszerepben

Fiatalok a főszerepben

2025. nov. 07.

Ezúttal nem lesz dunaújvárosi résztvevője a magyar női vízilabda válogatott háromnapos összetartásának.

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

2025. nov. 07.

A Fabó Éva Sportuszodában látja vendégül a görög Alimos NAC Betsson gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében ma este hét órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő