Nyár végén elkezdik a nagy útfelújításokat
Az önkormányzat közel négyszáz millió forint saját forrásból felújítja a város legforgalmasabb útjainak problémás szakaszait.
A képviselők még a márciusi közgyűlésen döntöttek arról, hogy háromszázkilencven millió forintból felújítják az Aranyvölgyi, a Vasmű, a Venyimi és a Dózsa György út rossz állapotban lévő szakaszait.
A hivatal arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy ebből a költségvetésből az Aranyvölgyi útnak a Penny áruház melletti buszmegálló és Venyimi út közötti szakasza újul meg teljes szélességben, a korábban felújított sáv kivételével.
Szintén teljes szélességében újul meg a Venyimi útnak a Hunyadi János utca és Móricz Zsigmond utca közötti szakasza. A Dózsa György útnak az erdei tornapálya és Baracsi úti körforgó közötti, a városból kivezető két sávja újul meg. A Vasmű út esetében annak első, 150 méteres szakasza újul meg, a Városháza tértől a Kossuth Lajos utca felé.
A felújítások során az útszakaszok új burkolatot kapnak, és ahol szükséges, az ágyazatot is javítják. A hivatali tájékoztató alapján még az idén sor kerülhet a Dózsa mozival szemben lévő nagy buszöböl felújítására. A buszöböl ugyanolyan bazalt betonos burkolatot fog kapni, mint amilyet a múlt évben a szemközti oldala kapott.
Jelenleg előkészítik ezeket a munkálatok, a kivitelezés várhatóan augusztusban kezdődik az Aranyvölgyi út és Dózsa György út felújításával. A munkákat pedig még év végén be szeretnék fejezni.
A rovat további hírei: Közélet
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.